Nemzetbiztonsági olvasónapló


2019.jan.15.
Írta: Naiv Balfácán 9 komment

A puding próbája az evés (Dámajáték - kilencedik rész)

Folytassuk a belügyminiszterünk 2016. októberi látogatásáról szóló közlemény boncolgatását! „Pintér Sándor kedden az amerikai külügyminisztérium nemzetközi kábítószer-kereskedelemért és rendészeti kérdésekért felelős miniszterhelyettesével, William Brownfielddel,…

Tovább

Dámajáték – harmadik menet (avagy: a félrevezetés mesterei)

Az előző folytatása. Ott tartottunk, hogy a világ legnagyobb pénzügyi bűncselekmény-sorozatáról és annak felderítéséről szóló esettanulmányokat még a magyar rendőröknek, nemzetbiztonsági tiszteknek, pénzügyi büntető szakjogászoknak is „illik” (sőt illett volna) ismerni, önképzés keretében elolvasni…

Tovább

Az igazság bajnoka

Nyílt levél Dr. Trócsányi László igazságügyi miniszter részére Tisztelt Miniszter Úr! 2015. január 13-án (tehát több, mint három és fél éve) „Tájékoztatás” tárgy-megjelöléssel a miniszter@im.gov.hu címre elektronikus levelet (közérdekű bejelentést) küldtem Önnek…

Tovább