Nemzetbiztonsági olvasónapló


2019.jan.13.
Írta: Naiv Balfácán 4 komment

Ti tudjátok, mi az az ORCON? (Dámajáték – hetedik fejezet)

Mielőtt nekikezdenénk a Dámajáték hetedik fejezetének ismertetésébe, egy rövid „szolgálati” közlemény: BörgenJörgen (BJ?), közveszélyesEgyetemista, GustavVej, FeriTomi (Obsitos) és társaik megnyugtatására közlöm, hogy rövidesen válaszolok a hozzászólásaik érdemi részére (kommentálom a…

Tovább

Az árulók ötödik nemzedéke – harmadik rész

Ott tartottunk, hogy a „Conrad-ügyet” inkább „Ramsay-ügynek” kellett volna nevezni, és ez (a „Ramsay-ügy”) magyar szempontból is tartogat megszívlelendő tanulságokat, politikait és katonait, valamint nemzetbiztonságit (hírszerző és elhárító szakmai szempontút) egyaránt. Rod nemcsak szigorúan…

Tovább

Az árulók ötödik nemzedéke – második rész

Mi lett Rod Ramsay-vel? Amikor tudomást szereztek az árulás tényéről, a felderítő munka („nyomozás”) kezdetén a CIA és a katonai elhárítás csak annyit sejtett, hogy az elkövetőt (vagy elkövetőket) a 8. amerikai hadosztály soraiban kell keresni. Ezt a Belovai által emlékezetből azonosított…

Tovább

Az árulók ötödik nemzedéke – első rész

 Két nyílt levél között (most éppen a Hende Csabának címzett harmadik „opuszom” pihen a tervezőasztalon) lapozgatom az olvasónaplómat, a nemzetbiztonságit. A napokban fejeztem be Joe Navarro: Three Minutes to Doomsday (magyarul: Három perc az Ítélet Napjáig) című dokumentum-regényének olvasását. A…

Tovább

Huszonnyolcadik epizód, amely merengésre késztet: Milyen érzés lehet magyar kémelhárító tábornoknak és orosz hírszerző ezredesnek lenni egyszerre?

A Sheldon-Cími könyv utószava a második iraki háborúhoz vezető, és az azt közvetlenül követő időszak eseményeit foglalja össze, 2004 nyaráig, már tényleg csak dióhéjban, hőseink karrierjére koncentrálva... „Jurij Petrovics néhány hónappal az iraki atombomba ügyének…

Tovább

Huszonhatodik epizód: Brávó Uraim, köszönjük!, avagy a tehén, aki kutyának képzelte magát

Térjünk vissza az Öböl-háborús könyvhöz. Mi lett a nagy nemzetközi „nyomozás” és az atomfegyverek elterjedése elleni konferencia végkifejlete? Érdeklődéssel lapozgatom az olvasónaplómat. A III. rész vastagbetűs címe ez: NEMZETKÖZI NYOMOZÁS. Csak emlékeztetőül: A…

Tovább

Huszonötödik bejegyzés, amelyben Magyarország „fontos frontország” lett, és biztonságot, reményt, bíztatást nyújt a szerb ellenzéknek...

Néhány háttérinformáció az előző epizód jelentőségének megértéséhez, Makai József „Magyarországon készítették elő Milosevics bukását” című cikke alapján, amely az Origo internetes felületén jelent meg 2015.10.05-én. Lásd:…

Tovább

Huszonnegyedik epizód: Konspirált találkozó a Budai Várban, CIA igazolványokat lobogtató tucatnyi haragos civil között...

Ez hosszú lesz, de tanulságos... Ott hagytuk abba, hogy a katonai kémelhárítás (a KBH) operatív főigazgatóhelyettese személyes találkozót kezdeményez ügynökével, a Laborc-Portik összeröffenést is megszégyenítő bátorsággal arcátlansággal. Tőke Péter így folytatja visszaemlékezését erre a…

Tovább

Huszonkettedik epizód: „Szabad kezet kaptok, Feri”!

Az előző bejegyzésről most jutott eszembe: Az új Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ (TIBEK) tervezett létrehozása kapcsán Simicskó István honvédelmi miniszter kiemelte, hogy releváns és a terrorizmus elleni küzdelemhez szükséges információkkal a…

Tovább

Tizennyolcadik bejegyzés: „Nem, Kedves Szakértő Úr, ez nem így van...”

Erről jut eszembe, hogy Földi László titkosszolgálati „szakértő” 2016. március végén – a brüsszeli merényletek ürügyén – az M1 királyi TV-ben bemutatott nyilatkozatában kitért arra, hogy Nyugat-Európában és itthon is vita alakult ki arról, az emberi jogok a…

Tovább