Nemzetbiztonsági olvasónapló


2019.jan.09.
Írta: Naiv Balfácán 2 komment

Dámajáték – harmadik menet (avagy: a félrevezetés mesterei)

Az előző folytatása. Ott tartottunk, hogy a világ legnagyobb pénzügyi bűncselekmény-sorozatáról és annak felderítéséről szóló esettanulmányokat még a magyar rendőröknek, nemzetbiztonsági tiszteknek, pénzügyi büntető szakjogászoknak is „illik” (sőt illett volna) ismerni, önképzés keretében elolvasni…

Tovább

Dámajáték - második menet (avagy: A varjak is hiába károgtak...)

Ott tartottunk, hogy a „rendőrállami” építkezés ellenére, vagy inkább éppen azért, a magyar titkosszolgálatok nem képesek betölteni alapvető funkcióikat, nem tudják megvédeni az országot, annak állampolgárait és vezetőit a kívülről és belülről egyaránt fenyegető…

Tovább

Manapság már egy nyúlfarok is valami

Képzeljétek: A BM válaszolt a 2018 novemberi leveleimre. Emlékeztek: hármat is küldtem Pintér Sándornak. Igaz, hogy a háromból csak kettőre reagáltak, és pont az elsőről, a legrázósabbról feledkeztek meg, és az is igaz, hogy a válasz nyúlfarknyi volt, de manapság már egy…

Tovább

Egy szakmai hiba, amit nem szabad megismételni

A Pintér Sándornak küldött harmadik nyílt levél: Tisztelt Belügyminiszter Úr! X./ Boda József: „Szigorúan Titkos!”? (Nemzetbiztonsági Almanach) című, a Zrínyi Kiadó gondozásában 2016-ban megjelent könyvének 388. oldalán található a 19. sz. fénykép, amely a szerzőt „A Nemzeti Közszolgálati Egyetem…

Tovább

Belügyminiszter Úr, Ön tudja, hogy Magyarország NATO-tag?

Szemelvények Naiv Balfácán Pintér Sándornak megküldött második nyílt leveléből: Tisztelt Belügyminiszter Úr! Az első Önhöz intézett (tegnapelőtti) nyílt levelem három téma köré csoportosítva tett fel kérdéseket, mégpedig - a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE)…

Tovább

Altábornagy Úr, Ön gyáva! (avagy: Az árulók ötödik nemzedéke - hatodik rész)

Ott tartottunk, hogy: 5. Miért nem képes a magyar kormány és annak titkosszolgálatai hihetően letagadni a szövetségesek elárulását? (a) Ha a magyar kormányzat hihetően le akarná (vagy tudná) tagadni, hogy a BM-es állambiztonsági szolgálat utódszervezeteként átmentett katonai elhárítás NATO-taggá…

Tovább

Közérdekű bejelentés

Kedves (és Kedvetlen) Olvasók (ha vagytok), Tájékoztatlak benneteket, hogy kb. egy hétre alkotói szabadságra vonulok. A bejegyzés címében jelzett "közérdekű bejelentés" azonban nem ez, hanem a Dr. Koltay András úr (az NKE rektora) számára megküldött nyílt levelemben foglaltak műfaji meghatározása.…

Tovább