Nemzetbiztonsági olvasónapló

2019.jan.09.
Írta: Naiv Balfácán 2 komment

Dámajáték – harmadik menet (avagy: a félrevezetés mesterei)

Az előző folytatása. Ott tartottunk, hogy a világ legnagyobb pénzügyi bűncselekmény-sorozatáról és annak felderítéséről szóló esettanulmányokat még a magyar rendőröknek, nemzetbiztonsági tiszteknek, pénzügyi büntető szakjogászoknak is „illik” (sőt illett volna) ismerni, önképzés keretében elolvasni akkor is, ha a tanáruk nem hallott róla. Ezt a gondolatsort szőjük most tovább az alábbiakban.

A BCCI tevékenységéről, azon belül Ghaith Pharaon „húzásairól” és későbbi machinációiról természetesen Mazur könyvén kívül is gazdag zsurnalisztikai és szakirodalom áll rendelkezésre. Kezdhetjük a sort a Time magazin 1991. április 1.-i számában megjelent, Masters of Deceit (A félrevezetés mesterei) című elemző tudósítással, amelynek szerzői (Jonathan Beaty és S. C. Gwynne) a BCCI-t „minden idők egyik leghatalmasabb és legkorruptabb bankjának” nevezik, amely mindaddig példátlan, globális pénzügyi csalás-sorozatot hajtott végre, és a politikai befolyásszerzés érdekében amerikai bankok többségi részesedését is megszerezte. A BCCI külföldi kormányokat vont be kétes üzleteibe, kábítószer-kartellek pénzét mosta tisztára, fekete kölcsönökkel mintegy harminc fejlődő ország központi bankját és politikai vezetését vonta ellenőrzése alá, és menedéket nyújtott a nemzetgazdaságokból illegálisan kivont tőke számára. A bank működésmódja (modus operandija) pofonegyszerű volt: mindenkit lefizettek, akit csak lehetett, hogy politikai támogatást szerezzenek üzelmeik zavartalan folytatásához. A cikk megemlíti, hogy a „gazdag szaúdi üzletember”, Ghaith Pharaon a BCCI „frontembere”, aki az elnök-vezérigazgató Abedi strómanjaként átláthatatlan ügyletek révén amerikai pénzintézetek fölött is ellenőrzést szerzett, és azokat a bankfelügyelet kijátszásával közel-keleti ügyfeleinek érdekében működtette.

Említhetjük még a The New York Times 1991. szeptember 6-i tudósítását (Dean Baquet: When Watchdogs Nod – A Special Report; Handling of BCCI Case Arouses Deep Suspicions) vagy a Time magazin 2001. június 24-i számában megjelent cikket ismét csak a Beaty-Gwynne szerzőpáros tollából (Scandal: Too Many Questions), ami tíz év elteltével tekinti át az ügy állását és az igazságszolgáltatás buktatóit.

Beaty és Gwynne láthatóan mélyre ásta magát a témában, és 1993-ban megjelentette a The Outlaw Bank (A törvényen kívüli bank) című könyvet. Ebben leírják, hogy Pharaon, a sajtó kedvence, egy sima modorú szaúdi milliárdos a saját sugárhajtású repülőgépén röpköd szerte a világban palotái és luxuslakásai között, mialatt busás üzleteket köt. Pharaon az olaj-jövedelmeken meggazdagodott arabok új generációjának legfeltűnőbb képviselője mindazok közül, akik felbukkantak az amerikai partokon. A BCCI-ügy dokumentumaiban szereplő tanúk és a szerzők interjú-alanyai azonban azt is elárulták, hogy Pharaon valójában csak a bank strómanjának szerepét töltötte be, amire az tette alkalmassá, hogy a szaúdi királyi családhoz közel álló, tekintélyes família sarja volt. Az amerikaiakkal nyélbe ütött banki ügyletek és főleg a fegyvervásárlások busás jutalékai és kenőpénzei Pharaon közvetítésével cseréltek gazdát a szaúdi uralkodóház tagjai és az amerikai cégek képviselői között. Amikor ugyanis Szaúd-Arábia és Bahrein megtiltotta a közvetítő ügynökök szerepeltetését és a fegyvervásárlások jutalék-rendszerben történő lebonyolítását (mivel nem engedhették meg maguknak, hogy a királyi család korrupciógyanúba keveredjen), akkor a BCCI jutott kulcsszerephez a pénzmozgások diszkrét lebonyolításával. Pharaon maga is milliárdos volt, de az olajárak csökkenése az ő vagyonát is elapasztotta, és attól kezdve a BCCI pakisztáni alapító elnök-vezérigazgatójának embereként tüsténkedett, a bank egyik „főrészvényeseként”.

Pharaon apja egy szíriai származású orvos volt, aki Abdul-Aziz királyt kezelte, és nagy becsben állt a szaúdi királyi udvarban, de a fiút nem szerették, mert arrogáns természete volt. Túlságosan is előtérbe helyezte magát, túllépte a hatásköreit, Amerikában szenátorokat környékezett meg és bankot vásárolt, amivel felkeltette a nyomozó hatóságok figyelmét (vannak még olyan országok, ahol nemzetbiztonsági kockázatnak számít, ha külföldi pénzemberek hazai politikusokkal üzletelnek). A szóbeszéd szerint 1984 tájékán Spanyolországban találkozott Abdullah trónörökössel, aki pofonvágta, és a tudomására hozta, hogy téved, ha azt hiszi, hogy pimasz és hivalkodó viselkedésével  már el is nyerte a királyi család kegyeit. Innen kezdve már csak Abedi embereként szerepelhetett. A BCCI nevében több száz millió dolláros üzleteket kötött, amelyeket csak részlegesen vagy sehogy sem könyveltek el. Az ügyfelek pénzét bizalmi számlákon tartották, amelyeknek az egyenlegéhez még külső auditáló cégek és hatóságok sem férhettek hozzá. A bank Kajmán-szigeteki lerakata valóságos pénzügyi fekete lyukként működött. Az amerikai műveletekkel – például csődközeli bankok mérlegének átmeneti „fekete kölcsönökkel” való feljavításával – az amerikai bankfelügyelet szerint Pharaon összességében mintegy egy milliárd dollár közvetlen kárt okozott az amerikai adófizetőknek (is).

Orbán Viktor 2011-ben és 2014-ben is járt Szaúd-Arábiában, és a látogatás előkészítése jegyében minden bizonnyal kapott „országismereti” jelentéseket a nemzetbiztonsági szolgálatoktól. Lehetséges volna, hogy a szolgálatok a jelentések megalapozása érdekében folytatott kutatásaik során nem találkoztak Ghaith Pharaon nevével? A nemzetbiztonsági munka (és a szakmai oktatás) színvonalából ítélve, nagyon is lehetséges.

Boda József 395 oldalas nemzetbiztonsági „almanachjában” egyetlen egyszer sem találkoztam azzal a szóval, hogy pénzmosás. Az a szókapcsolat, hogy „gazdasági és pénzügyi biztonság”, összesen talán háromszor fordul elő, mindannyiszor semmitmondó és jelentéktelen tartalommal, bármiféle kifejtés, részletezés nélkül. Az USA „pénzügyminisztériuma” Terrorizmus és Pénzügyi Bűnözés Elleni Irodáját például az almanach megemlíti, de a feladatairól egy szót sem szól. A „Hírszerző és Elemző Iroda” feladatait ugyanakkor a szerző sommásan így foglalja össze: „információszerzés a Pénzügyminisztérium feladatkörébe tartozó ügyekben, a döntéshozók és a külső megrendelők számára; stratégiai elemzés (több forrásból); nemzetközi kapcsolattartás.” Ilyen körben forgó meghatározásokat bármelyik minisztérium vagy országos hatáskörű szervezet bármelyik alárendelt intézményéről el lehetne mondani, csak a „Pénzügyminisztérium” szót kell behelyettesíteni akármelyik „Sóhivatal” nevével. Ha a szerző csak annyi fáradságot vett volna, hogy rákattint az amerikai Pénzügyminisztérium Terrorizmus és Pénzügyi (bűnözés elleni) Hírszerző és Elemző Hivatalának (Office of Terrorism and Financial Intelligence, OTFI) honlapjára (ez a hivatal mindkét, említett iroda elöljáró szerve), akkor onnan legalább idézhette volna a következő szövegrészt: „Az OTFI szervezi a minisztérium hírszerző és elhárító (szó szerint „kikényszerítő”, enforcement) feladatainak végrehajtását azzal a kettős céllal, hogy (egyrészt) megvédjék a pénzügyi rendszert a törvénytelen felhasználástól (vagyis a pénzügyi visszaélésektől), valamint (másrészt) harcoljanak a lator államok, illetve a terrorizmus támogatói („elősegítői”), a tömegpusztító fegyverek (WMD) elterjedése, a pénzmosás, a kábítószer-kereskedelem (szó szerint a „pénzmosók és a drogbárók”) és más nemzetbiztonsági fenyegetések ellen”.

Boda tábornok könyvében egy külön (összesen kétoldalas) alfejezet tesz említést „a nemzetbiztonságot érintő alapvető kérdésekben információgyűjtéssel foglalkozó (magyar) szervezetekről”, köztük a KKM-ről, az NGM-ről, az EMMI-ről (?) és a BÁH-ról, de nem említi az MNB-t, aminek szintén van biztonsági részlege. Vajon akkor, amikor Pharaon vízumkérelmet adott be 2014-ben, aztán Magyarországra érkezett, és több milliárdos befektetésekről tárgyalt a Külgazdasági és Külügyminisztérium felügyelete alatt álló Nemzeti Kereskedőházzal, Garancsi István nagyvállalkozóval, Tarsoly Csabával (?) és  a miniszterelnök vejével (!), valamint személyesen találkozott Orbán Viktorral is, az MNB értesülhetett ezekről a fejleményekről? Nincs érvényben valamilyen kormányzati szintű tájékoztatási és jelentési rendszer kicsiny hazánkban? Matolcsy úr, a Magyar Nemzeti Bank elnöke tudta, hogy kicsoda Pharaon? Tudta, hogy egy olyan ember „piszkos” (sőt „véres”) pénzét készülnek a miniszterelnök közvetlen környezetén keresztül „befektetni”, akit köröz az Interpol, és akit az USA pénzügyminisztériuma örökre száműzött a banki szférából? Ha tudta, akkor miért nem szólt? Ha nem tudta, akkor a sorozatos botrányokat követően (mondjuk, amikor a miniszterelnök úr a parlamentben védte meg Pharaont) hogy-hogy nem mondott le, de mielőtt ezt megtette volna, hogy-hogy nem jelentette fel a saját biztonsági főnökét minimum hivatali kötelességmulasztás miatt? Göbölös László korábban az AH főigazgatója volt (a rendszerváltás előtt pedig a BM III/IV csoportfőnökség munkatársa, K. I. ezredes osztálytársa a BM Rendőrtiszti Főiskola Katonai Elhárító Átképző Szakán 1984-85-ben). Egyáltalán, hogyan válhatott az AH „bukott” főigazgatójából az MNB biztonsági főnöke azok után, hogy távoznia kellett a szolgálat éléről, mert úgymond „nem tudta teljesíteni vállalt feladatait a kémelhárítás, gazdaságbiztonság és értékelés-elemzés területein”?

Megkérdezhetnénk persze azt is, hogy az IH, amelynek feladatrendszerében szintén szerepel az, hogy „felderíti az ország gazdasága biztonságának és pénzügyi helyzetének veszélyeztetésére irányuló külföldi szándékokat és cselekményeket”, miért nem tudott – vagy közölt az illetékesekkel – semmit Pharaonról. De nemcsak a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok és a „civil” állami intézmények hanyagolták el a tájékozódási és tájékoztatási kötelezettségeik teljesítését, hanem a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat is elképesztő nemtörődömséget tanúsított a feladatkörébe tartozó információk és adatok rögzítése, figyelemmel kísérése és jelentése íránt. Az AH, az IH és a KNBSZ egyaránt folytat OSINT tevékenységet, azaz nyílt forrású információ- és hírszerzést, szemléz „hivatalból” hírügynökségi jelentéseket, újságokat, folyóiratokat, könyveket, tévéadásokat, rádiótudósításokat stb.  Különösen érdeklik őket a feladatkörükbe tartozó, azon belül a saját tevékenységükről szóló, vagy azzal összefüggésbe hozható hírek, elemzések-értékelések, vélemények. Lehetetlen, hogy a KNBSZ és jogelődjei, a KFH és a KBH korábbi tevékenységük során ne hallottak volna az első Orbán-kormány Grippen-vásárlását övező nemzetközi botrányról, ne olvasták volna (példának okáért) Andrew Feinstein: The Shadow World: Inside the Global Arms Trade (Árnyékvilág: a globális fegyverkereskedelem belülről) c. könyvét (Penguin Books 2012, első kiadás: Hamish Hamilton, 2011), ami egy külön alfejezetet szentel a témának, a Grippen-ügynek (Hungary, the Happiest Barrack, azaz Magyarország, a legvidámabb barakk), 217-220. oldal, és Pharaon is feltűnik benne, igaz, akkor még nem a magyarokkal összefüggésben.

Ebben leírják, hogy a Pentagon mind Magyarországot, mind Csehországot megpróbálta rávenni amerikai harci gépek megvásárlására, azonban a magyarok végül nem az F-16-ok, hanem a Grippenek mellett döntöttek, amiben – a CIA szerint – elsődleges szerepe volt annak, hogy a BAE brit repülőgépgyártó cég (a Grippeneket gyártó és forgalmazó nemzetközi konzorcium tagja) több millió dolláros kenőpénzt fizetett ki a magyar pártoknak, hogy a döntést a maga számára kedvező irányban befolyásolja.

A versenytárgyalást 1999-ben írták ki, és 2001-ben az Orbán-kormány bejelentette, hogy a Lockheed-Martin F-16 típusú gépe nyert. Egy szeptember 6-i keltezésű dokumentum szerint a magyar katonai szakértők az F-16-okat jobbnak tartották, mint a Grippeneket, ezért tettek az amerikai gépek bérlésére, majd megvásárlására javaslatot. A döntést a  honvédelmi miniszter, Szabó János is jóváhagyta. Néhány nappal később azonban Orbán Viktor vezetésével összeült a nemzetbiztonsági kabinet, és váratlanul a svéd Grippenek mellett döntött. A törvénytelenül kifizetett jutalékok és megvesztegetési pénzek ügyében a brit, a svéd és az osztrák korrupció-ellenes ügyészségek egyaránt vizsgálatot indítottak, és abba 2007 júniusától bevonták a magyar hatóságokat is. Vadai Ágnes, az akkori honvédelmi minisztériumi államtitkár kezdeményezte egy korrupciógyanút kivizsgáló parlamenti bizottság felállítását. Az Orbán-kormánynak, illetve a szocialistáknak kifizetett megvesztegetési pénzekről hangoztatott állításokat végül a nemzetközi vizsgálat sem tudta bebizonyítani. Itt és most nem is ez a lényeg, hanem az, hogy a KNBSZ, amelynek feladata a nemzetközi fegyverkereskedelem figyelemmel  kísérése és jelentése, valamint a hazánkat és szövetségeseinket érintő illegális tranzakciók megakadályozása, jogelődjein keresztül részt vett a repülőgép-vásárlás előkészítésében és véleményezésében, és – az ezzel összefüggő hivatalos (minden bizonnyal minősített) dokumentumain kívül – a szakmai könyvtárában meg kell lennie a BAE évtizedeken keresztül folytatott, nemzetközi jogszabályokba ütköző fegyverkereskedelmi gyakorlatáról szóló, említett, 696 oldalas, gazdagon dokumentált kiadványnak. Ha – mondjuk a fegyverkereskedelemmel és a proliferációval foglalkozó alosztály (bizonyára van ilyen), vagy a londoni katonai attasé javaslatára – megvásárolták a könyvet, akkor „hivatalból” illett volna valakinek figyelmesen el is olvasni, vagy legalább átlapozni. Márpedig a könyv első (!) fejezetében, ami (nyers fordításban) a „Bűnösök jutaléka” („Sins of Commission”) címet viseli, felbukkan Ghaith Pharaon neve.

Eszerint Geoffrey Edwards, aki a BAC, AEI és Airworks nevű, fegyvergyártásban és kereskedelemben érintett brit cégek ügynöke volt, 1960-ban (!) Dzsiddában megnyerte Abdul Rahman herceget az „üzlettársának”, és találkozott Gaith Pharaonnal, „egy befolyásos szaúdi pénzemberrel, akinek az apja a király orvosa volt. Edwards később azt állította, hogy 80 000 fontot fizetett Pharaonnak” (közvetítő tevékenységéért). Akkortájt a szaúdiak a lehető legkorszerűbb sugárhajtású harci repülőgépet akarták megvenni a légierejük számára. A busás megrendelésért a Dassault francia, és a Lockheed, valamint a Northrop (amerikai) cégek versenyeztek. 1964-ben azonban a munkáspárti brit kormány is tárgyalásokat kezdeményezett a szaúdiakkal, és a Lightning, brit „többcélú” (valójában inkább csak kiképző) vadászgép eladását ajánlotta fel nekik. Politikai, geo-stratégiai és katonai megfontolásokból az amerikaiak végül „visszaléptek” (nem akarták, hogy a szaúdiak a legkorszerűbb harci technika birtokában fölénybe kerüljenek Izraellel szemben), és a britekkel konzorciumot alkotva a BAC Lightning típusra kötöttek szállítási, felszerelési és kiképzési szerződést. Edwards jutaléka az ügylet másfél százaléka, több, mint kétmillió font volt, de összesen mintegy 7,8 millió fontot fizettek ki jutalékok, valamint megvesztegetési pénzek formájában, amelynek a nagy részén Ghaith Pharaon és öt szaúdi herceg osztozott.  A kifizetett jutalékok miatt az eladott repülőgépek darabára 50 000 fonttal megemelkedett. Edwards kevesellte a neki juttatott pénzt, és beperelte az AEI-t, mert a cég nem neki, hanem egy másik kétes hírű ügynöknek fizetett jutalékot (akit később Párizsban megöltek).  Edwardsot viszont három másik szaúdi közvetítő ügynök, köztük Abdul Rahman herceg perelte be. Később kiderült, hogy a gépek elektronikáját szállító, és a kiképzési szolgáltatásokat biztosító amerikai cégek (a Lockheed és a Northrop) ügynökei sokkal többet „kaszáltak”, mint Edwards vagy Pharaon. A legnagyobb nyertes Adnan Kasshoghi, szaúdi milliárdos fegyverkereskedő volt, aki aztán (többek között) az Irán-kontra botrányban, Imelda Marcos, fülöp-szigeteki elnök-asszony bűnügyében és a 2003-as Irak elleni amerikai invázió előkészítésében is szerepet játszott (de a KNBSZ-nél valószínűleg róla se hallottak). „Szerencsére” már ő is elhunyt, így nincs rá esély, hogy váratlanul felbukkanjon Orbán Viktor környezetében (de ne legyenek illúzióink: mindig van „utánpótlás”).

(Holnap innen folytatjuk...)

Dámajáték - második menet (avagy: A varjak is hiába károgtak...)

Ott tartottunk, hogy a „rendőrállami” építkezés ellenére, vagy inkább éppen azért, a magyar titkosszolgálatok nem képesek betölteni alapvető funkcióikat, nem tudják megvédeni az országot, annak állampolgárait és vezetőit a kívülről és belülről egyaránt fenyegető nemzetbiztonsági veszélyekkel, kihívásokkal szemben. Ezeknek a súlyos megállapításoknak az alátámasztása jegyében folytassuk  tehát: Ki volt Ghaith Pharaon? Hogyan lett a miniszterelnök úr (Orbán Viktor) kebelbarátja, jó szomszédja és üzlettársa, és miért okozott akkora meglepetést előéletének napvilágra kerülése, amikor még a háztetőn a varjak is azt károgták, hogy ezt már azért talán mégsem kéne...

Íme:     

Ghaith Pharaon a nemzetközi pénzügyi alvilág egyik legismertebb alakja (volt). Ismertsége részben onnan származik, hogy a 80-as években a Bank of Credit and Commerce International (BCCI) nevű, luxemburgi székhelyű, Karachiból és Londonból irányított, pakisztáni alapítású bank strómanjaként amerikai bankokat vásárolt fel, és ezzel jelentős politikai befolyásra tett szert az Egyesült Államokban. Ottani üzelmeinek csak a BCCI „lebukása” vetett véget.

A BCCI a Föld 78 országában több, mint 400 kirendeltséggel rendelkezett, és világszerte közreműködött bűnös úton szerzett pénzek tisztára mosásában, kormányok és nagyvállalati vezetők korrumpálásában, illegális ügyletek finanszírozásában. Vezető tisztségviselői voltak a leghírhedtebb kolumbiai drogbárók, köztük a Medellin-kartell bankárai, Noriega panamai elnök üzlettársai, és még sorolhatnánk. Ez volt a világ hetedik legnagyobb bankja. Hatalmát és befolyását nem csak részben, hanem szinte teljes mértékben az olyan „piszkos pénzeknek” köszönhette, amikhez nem kevés vér tapadt.

Pharaon onnan kezdve lett világszerte ismert, hogy Robert Mazur – és aztán mások is – nyilvánosan megnevezték, mint a BCCI-ügy egyik kulcsszereplőjét. Mazur volt az az amerikai szövetségi ügynök, aki  a világ mindmáig legnagyobb szabású, öt éven keresztül tartó, fedett pénzügyi nyomozó, titkos információgyűjtő akciója keretében „a drogbárók bankáraként” beépült a szervezett bűnözés eme fellegvárába, és megdönthetetlen bizonyítékokat szerzett a BCCI üzelmeire. Az ügy kábítószeres szálát 1988 októberében „realizálták”, amikor a bank Medellin-kartellhez tartozó „ügyfeleit” sikerült csapdába csalni és őrizetbe venni. A nyomozás – amelyet a londoni bankfiókot ellenőrző brit hatóságok sokáig akadályozni igyekeztek – ezzel még távolról sem ért véget.  1991. július 5-én a vám- és pénzügyőrségek, valamint a bankfelügyeletek munkatársai hét országban ütöttek rajta a BCCI bankfiókjain és hajtottak végre ezzel egy időben őrizetbe vételeket, lefoglalásokat. A büntető eljárás – „a bankárok és pénzmosók ellen valaha indított legnagyobb per” (Stephen Platt: Criminal Capital, Palgrave, 2015) – évekig elhúzódott. A BCCI csődeljárása és a részleges kárrendezés csak 2013-ban zárult le véglegesen. Erről még magyar pénzügyi, jogászi, rendőri és nemzetbiztonsági körökben is hallani kellett. Ehhez képest 2014-ben Pharaon úgy adhatott be vízumkérelmet Magyarországra, mint a ma született bárány.

Az amerikai szenátus külügyi bizottságának Kerry szenátor által vezetett albizottsága 1992 decemberében készített különjelentést a „BCCI-ügyről”. A bankot ebben úgy jellemezték, mint egy aprólékosan kidolgozott intézményi pókhálót, amely az egész világra kiterjedő átláthatatlan szervezetével és  kapcsolatrendszerével  kivonta magát a nemzetek szabályozása és ellenőrzése alól, és a nemzetközi bűnözés támogatásának fészkévé vált, számos esetben a kormányokat is rávéve a saját országuk törvényeinek kijátszására. A BCCI bűncselekményei kiterjedtek a bank és ügyfelei által elkövetett, dollármilliárdos csalásokra; pénzmosásra Európában, Afrikában, Ázsiában és az amerikai kontinensen; hivatalnokok megvesztegetésére világszerte; a terrorizmus, az illegális fegyverkereskedelem és a nukleáris eszközök tiltott forgalmazásának támogatására; a prostitúció, az adóelkerülés, a csempészés és az illegális migráció elősegítésére; bankok és ingatlanok szabályellenes felvásárlására; a pénzügyi bűncselekmények olyan hihetetlen sokszínűségére, aminek csak a bank tisztviselőinek és ügyfeleinek képzelete szabott határt. 

Pharaon megúszta a börtönt, először vádalkut kötött az amerikai hatóságokkal, 37 millió dolláros büntetést szabtak ki rá, és örökre eltiltották attól, hogy az USA-ban pénzügyi tevékenységet folytasson (lásd az amerikai „szövetségi bank”, azaz Federal Reserve 1997. február 4-i sajtóközleményét), aztán mégis nemzetközi elfogató parancsot adtak ki ellene, mert a bűnlajstroma egyre csak nőtt (és már a CIA sem tudta megvédeni), de ekkor már bottal üthették a nyomát. Közben az is kiderült, hogy korábban Pharaon Bin Laden családi vállalkozásaiban üzleti partner volt, segítve azok terrorizmushoz köthető banki, vállalati, alapítványi és „jótékonysági” ügyleteit.

Pharaon élete utolsó két évtizedét bujkálva töltötte, a székhelye (állítólag) Libanonban volt, de többször felbukkant a világ közelebbi és távolabbi pontjain is, Dél-Amerikától kezdve Szírián át az afgán-pakisztáni határvidékig, és – 2014-16 között – Magyarországon is. Brazíliában már 1990-ben megjelent 60 méter hosszú luxus yachtjával, amely 12 utas és 11 fős személyzet befogadására alkalmas. Rióban Arthur Falk, egy népszerű brazil milliárdos fogadta, aki arról volt ismert, hogy egy évente több millió dollárt forgalmazó lottójátékot üzemeltetett, és annak nyereségéből jótékonykodott. Mazur (2009, 2017; 11. o.) szerint: „Latin-Amerikában a BCCI vezetői nyíltan keresték a kapcsolatot bármiféle piszkos pénz fellelhető tulajdonosával.”. Falk és Pharaon egy megalomániás gyorsvasút tervével álltak elő, amihez magánbefektetőket toboroztak. A Le Pharaon-nak elnevezett yacht fedélzetén pazar partikat rendeztek, amelyeken gazdag brazil üzletembereket környékeztek meg. A 90-es évek közepén azonban Falk lottójátéka több millió dolláros adósságot hátrahagyva csődbe ment. Egy 2016-ban kiadott könyv szerint a felszámolási eljárás „még ma is kísértetként járja a (brazil) bíróságokat” (Leandro Demori: A train to Bangladania. Fronteira, 2016. 9. o.). 

Pharaon a későbbiekben is leginkább a luxus yachtján tartózkodott, valamelyik tengeren, a partközeli vizeken, lehetőleg olyan határtérségekben, ahol a jogi komplikációk miatt nehéz lett volna rajtaütésszerűen elfogni. 2006-ban az amerikai hatóságok a nyomára bukkantak, az FBI és az olasz rendőrség majdnem elcsípte, amikor felfedezték, hogy Szicília partjaihoz közel horgonyoz. Pharaon azonban ügyesen navigálva kicselezte az üldözőket, és Algériába hajózott (u.ott). Algériában nyolc hajót vásárolt áron alul a CNAN, állami hajózási vállalattól, ami miatt büntető eljárás indult; Pharaont – már távollétében – hat év letöltendő börtönbüntetésre és nagy összegű pénzbüntetésre ítélték (2011-ben), lásd: Vaskor Máté: Hat év börtönt kapott Pharaon Algériában (24.hu; 2016. nov. 4.). Ezután Libanon, Szíria, Szaud-Arábia és Jordánia „térségében” tevékenykedett. Állítólagos haláláig tovább folytatta azt, amihez értett: a kábítószer- és fegyverkereskedelem, valamint a prostitúció, a terrorizmus és a nukleáris proliferáció finanszírozását, a befolyással üzérkedést, kormányok kegyeinek a megvásárlását, információkkal kereskedést, strómankodást, titkosszolgálatok részére végzett ügynökösködést, piszkos pénzek tisztára mosását jótékonysági és oktatási alapítványokon keresztül stb.

A BCCI-ügy feldolgozása a pénzügyi fedett nyomozás és titkos információgyűjtés, a pénzmosás elleni küzdelem iskolapéldája (Mazur a 90-es évek óta mintegy 20 éven keresztül több  ezer szövetségi ügynök kiképzésében vett részt); a „C-Chase művelet” ma is tananyag az FBI szakiskoláiban, és – minden bizonnyal – a budapesti „FBI-Akadémián” is, amit Boda tábornok alapított az amerikaiakkal közösen. Ha a magyar rendőrök és titkosszolgák 2014-ben, amikor Pharaon Magyarországra készülődött, mégsem tudták (volna), hogy kicsoda ő valójában, akkor az nem kis részben Dr. Boda József „nemzetbiztonsági” vezérőrnagy és Dr. Béres János honvéd vezérőrnagy (azóta már altábornagy) bűne (lenne). Egyikük a polgári nemzetbiztonsági, másikuk a katonai nemzetbiztonsági szakmai oktatás fő felelőse. Pharaon a világ összes valamire való rendőrségének és titkosszolgálatának a nyilvántartásában szerepel; enyhén szólva furcsa, hogy a magyar szolgálatok nem ellenőrizték, vagy ha igen, akkor nem láttak nemzetbiztonsági kockázatot a miniszterelnökünkkel és családjával kiépített kapcsolataiban.

De nem kell szigorúan titkos szakmai oktatási anyagokhoz vagy bűnügyi és operatív nyilvántartásokhoz sem hozzáférni annak érdekében, hogy Pharaon neve ismerősen csengjen mindazoknak, akiket csak egy picit is érdekel a pénzmosás elleni küzdelem (és tudnak angolul). Mazur ugyanis egy könyvben is megírta a „C-Chase művelet” történetét (Robert Mazur: The Infiltrator, New York, 2009), ami azóta több kiadást is megért, és számos idegen nyelvre lefordították (magyarul csak 2017-ben jelent meg, A drogbárók bankára címmel, a Twister Média Kft. jóvoltából). Ez sem egyszerűen csak egy izgalmas krimi, hanem szakszerűen és tanulságosan megírt esettanulmány a világ legnagyobb pénzügyi bűncselekmény-sorozatáról és annak felderítéséről. Rendőröknek, nemzetbiztonsági tiszteknek, pénzügyi büntető szakjogászoknak ezt is „illik” (sőt illett volna) ismerni, önképzés keretében elolvasni akkor is, ha a tanáruk nem hallott róla.

(Holnap innen folytatjuk...)

 

Manapság már egy nyúlfarok is valami

Képzeljétek: A BM válaszolt a 2018 novemberi leveleimre. Emlékeztek: hármat is küldtem Pintér Sándornak. Igaz, hogy a háromból csak kettőre reagáltak, és pont az elsőről, a legrázósabbról feledkeztek meg, és az is igaz, hogy a válasz nyúlfarknyi volt, de manapság már egy nyúlfarok is valami. Támpont. Minden egyes elhallgatás, csúsztatás és hazugság közelebb visz az igazsághoz. A párbeszéd folytatódik: ezennel közzéteszem a Tőzsér Norbert úr (a BM Személyügyi Helyettes Államtitkára titkárságvezetője) részére ma megküldött viszontválaszomat, ízelítőül annak is a  3. pontját:

3. A válaszlevél kétmondatos érdemi részéből kitűnik, hogy a BM-ben is – az állam- és közigazgatás más területeihez hasonlóan – úgy vélik, hogy a hivatalos határozatokat, döntéseket, vagy akár az állampolgároknak megküldött állásfoglalásokat kinyilatkoztatás formájában lehet megtenni, és nem szükséges indokolni. Az én „álláspontom” szerint ez téves felfogás, mert az indokolatlanság a hivatali önkény, a visszaélés és a komolytalanság gyanúját  vetheti fel, és megnehezíti  a határozatok jóhiszeműségének, megalapozottságának (vagy megalapozatlanságának), szakszerűségének, jogszerűségének utólagos ellenőrizhetőségét. Úgy tudom, hogy a döntések indoklását a vonatkozó törvények is kötelező jelleggel előírják a hatóságok számára, sőt az indoklás formai és tartalmi követelményeit meghatározó szakmai standardok, szakhatósági utasítások, nyílt és belső használatra szóló szabályozók is bizonyára léteznek. Vajon a BM munkatársai ezzel kapcsolatban mit tanulnak (és tanítanak) a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen?

Jelen esetben ha a válaszadó valóban komolyan gondolta, hogy azért nem történt minősített adattal való visszaélés, mert „a megjelölt adatok nem képeznek minősített adatot”, akkor ezt a megállapítást röviden de velősen indokolni kellett volna, mondjuk így:

„Az ilyen és ilyen jogszabályok és a BM belső utasításai értelmében a nemzetbiztonsági szolgálatok felső vezetőinek külföldi partnerszolgálati vezetőkkel folytatott tárgyalásai nyilvánosak, azaz nem képeznek minősített adatot. Boda tábornok, az NBSZ főigazgatója semmilyen szabályt nem sértett azzal, hogy a kínai állambiztonsági miniszterrel való pekingi találkozójáról készült, annotált fényképet közzétette egy bárki által megvásárolható könyvben. Az a tény, hogy a NATO- és EU-tag Magyarország technikai hírszerzésért (is) felelős titkosszolgálatának főnöke az USA és más NATO-tagországok elleni hírszerzést és kémelhárítást, valamint a hazai és a külföldön tartózkodó másként gondolkodók elleni műveleteket irányító kínai állambiztonsági miniszterrel egyeztet (és ezzel nyilvánosan büszkélkedik), semmilyen jogi, szakmai, politikai vagy erkölcsi aggályt nem vet fel, mert összhangban van a BM alá tartozó rendvédelmi és nemzetbiztonsági szolgálatok alaputasításokban megfogalmazott működési irányelveivel.

Hasonlóképpen, a titkos információgyűjtésre feljogosított szervek felsőfokú szakmai képzésen résztvevő operatív állományának személyazonosításra alkalmas fényképeit is nyugodtan közzé lehet tenni, ezt semmilyen jogszabály vagy belső utasítás nem tiltja. Szolgálati elöljárójuk a fénykép elkészíttetésével, illetve az érintettek a közzétételhez való írásos hozzájárulásukkal semmilyen szabályt nem sértettek, sőt nagy fokú szakmai jártasságról tettek tanúbizonyságot.”

A teljes viszontválasz pdf formátumban, ami a megértést segítő utalásokat (internetes elérhetőségeket) is tartalmazza, innen tölthető le (vagy olvasgatható online):

https://drive.google.com/open?id=15xxayIvHIIvzmO9nLF55M99cojEWOe2U

Szenteskedés előtt: gondolatok a Darwin-díjat érdemlő öngyilkos politikáról

Kedves (és kedvetlen) Olvasóim és "Követőim" (a világhálón, az éterben és az utcán)!

Tartsunk egy lélegzetvételnyi szünetet, arra való tekintettel is, hogy a nyílt leveleim címzettjei és azok a méltóságos urak és hölgyek, akik másolatban megkapták őket (gondolok itt elsősorban, de nem kizárólag a Nemzetbiztonsági Bizottság volt és jelenlegi elnökére, valamint tagjaira) kis túlzással még levegőt venni sem tudnak úgy, hogy azzal ne követnének el bűncselekményt, ugyanis őket feljelentési (vagy legalább kivizsgálási) kötelezettség terheli, és az ügy fontosságára való tekintettel minden egyebet megelőzően csakis azért vehetnének levegőt, hogy utána azt a biológiai szervezetükben lezajló körfolyamatok eredményeként elhasználódott formában, a hangszálaikat megrezegtetve fújják ki, és kimondják azt, amit eddig oly görcsösen igyekeztek elhallgatni, vagy esetleg leírják, de - mint tudjuk - a gondolkodáshoz is energia kell, és ahhoz is nélkülözhetetlen az oxigén be- és a széndioxid kilégzése,

Nem elfeledve, hogy még a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság elnökének, Kósa Lajosnak is szemmel láthatóan van nem is egy jóval fontosabb dolga, mint az ország és a Szövetség (szerintetek melyikre gondolhatok?), sőt a saját pártjának a fennmaradása (emlékeztek, hogy nem is olyan régen egy a Fidesz számára sorsdöntő szavazásról azért maradt távol, mert a titokzatos barátja megbízásából egy árverésen licitált egy becses könyvritkaságra - mellékesen megjegyzem, ez sem keltette fel az illetékes hatóságok, sőt a saját párttársainak a figyelmét sem), most képzeljétek, nekem is akadt fontosabb dolgom, mint a rendszer azonnali megdöntésén való munkálkodás. De ne örüljetek (vagy bánkódjatok) nagyon, mert egy történelmi léptékkel mérve igen kicsi, pillanatnyi szünet után, jövő januárban újra kezdem (és reményeim szerint március idusára eredményesen be is fejezem).

Vagyis fontos a jó időzítés, és egyáltalán nem arról van szó, hogy betojtam volna azoktól a baráti figyelmeztetésektől, amik szerint könnyen úgy járhatok, mint az a misszionárius, aki mindenáron meg akarta téríteni a vadembereket, de amint a világtól elzárt szentineléz törzs szigetére lépett, nyílzápor fogadta, és pillanatok alatt otthagyta a fogát. Ha nem tűnt volna fel, az agyatlan hittérítő másodállásban még fociedző is volt, ezért úgy gondolom, hogy nem én, hanem valaki más, a labdarúgás iránt fanatikusan elkötelezett illető és az ő követői lesznek azok, akikről - a közeli jövőből visszatekintve - bebizonyosodik, hogy a Darwin-díjat is kiérdemelve öngyilkos politikát követtek.

Mindenkinek kellemes karácsonyt és boldog új évet kíván: Naiv Balfácán

Ma van Navracsics Tibor fekete péntekje

Fekete Péntekre feketeleves dukál:

Az alábbi (magyar nyelvű) nyílt levelet és annak vele egyenértékű angol változatát ma kapja kézhez Navracsics Tibor, illetve másolatban a Magyar Országgyűlés érintett bizottságai és az EU néhány illetékes testületének sajtó-szóvivője.

 Nyílt levél Navracsics Tibor úrnak,

az EU kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosának

 Tisztelt Biztos Úr!

 Ismét jelentkezem Önnél. Mint tudja, egykoron a magyar katonai felderítés (MK KFH) elemző-értékelő igazgatója, később a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Nemzetbiztonsági Intézetének vezetője voltam. 

2012 óta többször is megpróbáltam tájékoztatni Önt azokról a veszélyekről, amelyek – az Ön korábbi (nemzeti) és jelenlegi (uniós) beosztásaiban viselt felelősségi területével összefüggésben fenyegetik hazánk és a szövetségesek biztonságát. 2012-ben Ön közigazgatási és igazságügyi miniszter volt, és ebben a minőségében az NKE (és más intézmények) mellett a NATO és EU mandátum alapján létrehozott Nemzeti Biztonsági Felügyelet tevékenységéért is politikai felelősséggel tartozott. Ezt követően 2014-ben az EU kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa lett, bizonyára ma is figyelemmel kíséri az NKE ügyeit. Az előző figyelemfelhívásaimra adott reakcióiból ítélve azt kell mondanom, hogy az Ön pozíciójában jóval nagyobb érdeklődést kellett volna tanúsítania az EU és a NATO ellen irányuló felforgató- és kémtevékenység iránt, tekintettel arra, hogy ezen illegális akciók az egyetemeinket, különösen az NKE-t használták „ugródeszkának”, másképp fedő- vagy frontszervezetnek. A legutóbbi alkalom, amikor tájékoztattam az éppen aktuális új fejleményekről, ez év május 11-ére esett. Emlékeztetőül az akkor Önnek írt, magyar nyelvű levelem szövegét most itt nyilvánosan elérhetővé teszem.

Sajnos az az üzenetem is, mint az összes többi, mindmáig megválaszolatlan maradt. Mindazonáltal, miután – egy pénteki napon – megkapta tőlem a figyelmeztetést, a kormány szócsövének számító Magyar Idők nevű napilapban már a következő hétfőn interjú jelent meg Önnel. Az interjúban Ön a következőket hangsúlyozta:

- Magyarországon nincs rendszerszintű probléma a jogállamisággal;

- Ön a magyar kormánypárttal, a Fidesszel (amelynek tagja), mindig is jó viszonyt ápolt;

- Orbán Viktorral folyamatosan tartja a kapcsolatot;

- A saját, biztosi tevékenységét – a szakterületének kiosztott EU-s költségvetési források nagysága alapján – kiemelkedően sikeresnek ítéli, de „a folytatás” nem Önön múlik. „A kormány és a miniszterelnök úr dönt majd a jelölt személyéről.”

Tisztelt Navracsics Úr, úgy vélem, hogy az interjú, amit egy-két nappal azután adott, hogy megkapta a levelemet, világos jele annak, hogy Ön nem szándékozik a szövetségeseink figyelmét felhívni azokra a súlyos biztonsági fenyegetésekre, amelyekkel rövidesen szembe kell néznünk. Ez (óhatatlanul) azt a benyomást kelti, hogy Ön az EU és a NATO ellenségeinek oldalán áll. Így most (még egyszer és utoljára) nyomatékosan kérem, hogy értesítse a megfelelő uniós hatóságokat, különösen Federica Mogherini külügyi és biztonságpolitikai főképviselőt és Gerhard Conrad ezredest, az EU INTCEN (az EU Hírszerző és Elemző Központja) igazgatóját arról, hogy fontos közlendőim vannak a számukra, ezért – az (illetékes) magyar hatóságokon keresztül – vegyék fel velem a kapcsolatot. 

Tisztelettel:

 Budapest, 2018 november 23.

 Dr. Rácz Lajos, ny. ezredes s.k.

Magyarországnak még kövét is bosszúra s lázadásra keltené: Naiv Balfácán gyászbeszéde a CEU halottas ágyánál

Shakespeare után szabadon, először következzen a bevezető és a befejező rész (aztán a link):

Barátaim! Földijeim! Közép-Európaiak és Amerikaiak!

Temetni jöttem a CEU-t, nem dicsérni. A rossz, mit a CEU tett Orbán Viktor és társai ösztöndíjas képzésével, túléli őt; a jó – Közép-Európa rangos egyetemi tudás-központja – sírba száll vele. Ez lesz a sorsa. A nemes Semjén Zsolt mondá, hogy a CEU nagyra vágyott, és veszélyezteté a nemzetbiztonságot. Ha ez való, úgy súlyos bűne volt, és a CEU súlyosan lakol meg érte. Most – Pintér Sándor engedvén s a többiek – (és mind Semjén, mind Pintér derék, becsületes férfiú, s a többi is mind becsületes), jövök beszélni a holt CEU fölött.

A nemes Semjén Zsolt aláírásával ugyanaznap  nyújtották be a magyar parlamentben a Lex CEU-t, amikor ő maga Teheránban nyélbe ütötte azt a „nukleáris biztonsági” megállapodást, amelynek értelmében száz iráni diákot részesítünk Magyarországon ösztöndíjas felsőoktatásban. A nemes Semjén Zsolt tehát azzal az országgal kötött nukleáris kutatás-fejlesztési megállapodást, amelyik 2015-ig nemzetközi szankciók alatt állt az atomfegyver megszerzésére irányuló törekvései miatt, és amelyet papíron legfőbb szövetségesünk, az USA, a terrorizmus támogatójának tekint.

De a nemes Semjén Zsolt mondá, hogy a CEU az amerikai Soros-hálózat része, és nagyra tört, amivel veszélyezteté a nemzetbiztonságot, (és mind Semjén, mint Pintér nemcsak derék, becsületes férfiú, hanem bölcs is, s a többi is mind bölcs és becsületes). Ők tudják, hogy – rögtön a Teherán elleni nemzetközi szankciók feloldása után – miért kellett az Iránnal folytatandó nukleáris együttműködésre koncentrálni, és miért kell erősíteni a gyanút szövetségeseink körében, hogy velük szemben az orosz geopolitikai törekvéseket támogatjuk nyíltan és titokban.

...

Édes barátaim, ne kapjon el a zendülés vad árja szózatomra. Kik ezt tevék, derék, jó férfiak: én nem tudom, minő magánboszú bírhatta rá őket erre; hisz bölcs, jó férfiak, s nincs benne kétség, számot adnak érte. Én nem jövök kilopni a szívetek. Én szónok, milyen Orbán, nem vagyok. Hanem miként ismertek, egyszerű, őszinte ember, aki szeretem a tudást, és az egyetemek szabad szellemét. s ezt jól tudják azok, kik róla nyilván szólnom engedének. Sem szóm, sem elmém, sem tekintetem; sem a beszéd hatalmát nem bírom, hogy vért keverjek. Én csak egyenest beszélek. Mondom, ami tudva van. Itt felfödöm a kedves CEU sebeit, ez árva néma szájakat, s hagyom helyettem szólni. Volnék Orbán én, és Orbán az én helyemben, úgy volna egy, ki nyelvet adna a CEU mindegyik sebének, mely Magyarországnak még kövét is bosszúra s lázadásra keltené.

 

Az elejétől a végéig itt lehet megtekinteni:

https://drive.google.com/open?id=1kbKiKZp0310wrM0xofLED9p072RUpzmL

Kis lépés Naiv Balfácánnak, nagy lépés Magyarországnak

Képzeljétek, Dr. Vejkey Imre úr, az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságának elnöke 24 órán belül válaszolt a hozzá intézett nyílt levelemre, és arról tájékoztatott, hogy nemzetbiztonsági ügyekben a Nemzetbiztonsági Bizottság, felsőoktatási ügyekben pedig az Országgyűlés Kulturális Bizottsága az illetékes. Válaszát másolatban megküldte Dr. Kövér László házelnök úrnak is.

Körülbelül hat éve most fordult elő először, hogy az általam megszólított több tucat méltóságos úr és jóval kevesebb méltóságos hölgy közül valaki érdemben válaszolt a hozzá intézett dörgedelmeimre. Azért tekintem a választ érdeminek, mert nemcsak elhárította a felelősséget, hanem azt is megmondta, hogy kihez forduljak, sőt magát az "illetékest" (a Nemzetbiztonsági Bizottságot) is megnevezte, és a "főnökén" keresztül értesítette is, ráadásul mindezt dokumentálta. Ezek után a Házelnök úr - feltehetően - arra fogja ösztönözni az "illetékes" bizottságok elnökeit, hogy foglalkozzanak az üggyel. Vejkey úrnak piros pont jár, a többieknek fekete.

Kis lépés ez Naiv Balfácánnak, de lehet, hogy nagy lépés Magyarországnak.

Az elkövetkező néhány napban időt adok a Házelnök úrnak és a Nemzetbiztonsági Bizottságnak arra, hogy megtegyék a szükséges lépéseket, ezért a következő három-négy korlátozott terjesztésű vagy nyílt levelet nem az Országgyűlés, hanem valamely másik hatalmi ág képviselőihez fogom intézni. A címzésekből ki fog derülni, hogy a nemzetbiztonsági kérdések a Vejkey úr által megjelölteknél lényegesen szélesebb kör illetékességébe tartoznak, de ez persze semmit sem von le a válaszadó érdemeiből. A piros sarokban felkészül: a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke, továbbá a külgazdasági és külügyek minisztere, valamint a Milton Friedman Egyetem (korábban Zsigmond Király Egyetem) rektora.  

 

A gumiszabály bosszúja, avagy nyílt levél Dr. Vejkey Imre úrnak

Tegnap volt a Felderítők Napja (ami egyben Szent Márton napja is). Véletlen vagy sem, e jeles dátumot követő első munkanapon küldtem meg Dr. Vejkey Imre úr, az Országgyűlés Igazságügyi Bizottsága elnöke részére azt a nyílt levelet, amit másolatban Dr. Kövér László házelnök, más bizottságok elnökei és a Köztársasági Elnöki Hivatal Katonai Főosztályának vezetője is megkapott. Mindezt természetesen nem az ünneprontás, hanem a jobbítás szándékával.

Találomra kukkantsunk bele a levélbe:

...

  1. Ön szerint a Legfőbb Ügyészségnek, azon belül a Terrorizmus, Pénzmosás és Katonai Ügyek Főosztályának és más szerveknek, ha állam elleni bűncselekmények jutnak a tudomásukra, úgy kell tenniük, mintha nem is értenék, hogy miről van szó? Talán a törvények tiltják, hogy hivatalos iratokban, határozatokban nevükön nevezzék a dolgokat?
  2. Mi a véleménye arról az ügyészségi taktikáról, hogy az állami, a társadalmi vagy a gazdasági rendet sértő, illetve veszélyeztető ügyekben teendő intézkedési kötelezettségüket azzal az érveléssel hárítják el, hogy a bejelentő „természetes jogi személyt” csupán áttételes jogi sérelem érte? Ha Magyarországot a „szövetséges fegyveres erő elleni kémkedés” bűntette üldözésének szándékos elmulasztása miatt kirekesztik az EU-ból, vagy a NATO a gyakorlatban velünk szemben alkalmazza először a kollektív védelem elvét, akkor a magyar állampolgárokat csupán áttételes sérelem éri, ami miatt nem is érdemes „panaszkodniuk”?
  3. Helyénvalónak tartja, hogy ügyészek által elkövetett szakmai hibák vagy bűncselekmények (megalapozatlan, törvénysértő határozatok, potenciálisan vádemelést eredményező tények vagy körülmények) esetében a felülvizsgálatot arra az ügyészre bízzák, akit az adott beadvány név szerint megnevez mint a kifogásolt cselekményekben közvetlenül érintett ügyészt? Ön szerint kivizsgálhatja-e Dr. Őri Gábor alezredes, legfőbb ügyészségi katonai ügyész, hogy Dr. Őri Gábor alezredes, legfőbb ügyészségi katonai ügyész határozata törvénysértő volt-e? Kivizsgálhatja-e Dr. Polt Péter legfőbb ügyész azt a gyanús egybeesést, hogy Dr. Polt Péter legfőbb ügyész docensi pályázatát (azóta már tanszékvezető egyetemi tanár) az NKE szenátusának ugyanazon ülésén, ugyanazon határozatban fogadták el, mint a feljelentéseimben potenciális terheltként megnevezett urakét? Bármiféle elfogultságtól vagy külső befolyásolástól mentesen felügyelhette-e Polt Péter az ő alá tartozó ügyészi szervezetek határozathozatalát olyan súlyos bűnügyekben, amelyek szorosan összefüggnek a (nemzetbiztonsági) felsőoktatás anomáliáival, azon belül az NKE oktatói pályázatok rangsorolásával is, amelyeknek ő is haszonélvezője volt? Vajon képes lehetett a legfőbb ügyész úr annak a szenátusi határozatnak a törvényességét (vagy törvénytelenségét) megítélni, amely őrá is vonatkozott? Lehetett-e elfogulatlan azokkal a saját egyetemi oktató kollégáival szemben, akiknek az esetében a pályázatban előírt feltételek hiányát, az álláshalmozást, az oktatói és vezetői kinevezések és megbízások titkosszolgálati kombinációk útján történő elosztását, a közhatalmi funkciók és a közhatalomtól elvben független egyetemi oktatói beosztások gyanús (és szabálytalan) egybeesését kifogásoltam? Felmerülhetnek-e ezek a kifogások vele szemben is?
  4. Ön szerint minden kritikai észrevétel elől ki lehet bújni jogászi csűrés-csavarással, jogi kiskapuk igénybevételével? Nem ezt hívják a joggal való visszaélésnek?
  5. Ön szerint sincs törvényes lehetőség azon ügyészségi határozatok hatályon kívül helyezésére vagy megváltoztatására, amelyekről a határozatot hozó ügyészek érdemi indoklás nélkül kijelentik, hogy a hatályon kívül helyezésükre vagy megváltoztatásukra nincs törvényes lehetőség?
  6. Van-e arra törvényes lehetőség, hogy Ön a körülményeket mérlegelve összehívja az Országgyűlés Igazságügyi Bizottságának (esetleg más bizottságokkal közös) rendkívüli ülését, és napirendre tűzze Polt Péter meghallgatását az általam felvetett kérdésekben? Van-e arra törvényes lehetőség, hogy a bizottság engem is meghallgasson?
  7. Van-e arra törvényes lehetőség, hogy a T. Bizottság ne hallgasson meg engem és Polt Péter urat? Szerintem nincs.

 ...

A teljes dokumentum itt tekinthető meg:

https://drive.google.com/open?id=1bV57XTJVOWeP8uCIlEy2VKAEd8PWaM9c

Egy szakmai hiba, amit nem szabad megismételni

A Pintér Sándornak küldött harmadik nyílt levél:

Tisztelt Belügyminiszter Úr!

X./ Boda József: „Szigorúan Titkos!”? (Nemzetbiztonsági Almanach) című, a Zrínyi Kiadó gondozásában 2016-ban megjelent könyvének 388. oldalán található a 19. sz. fénykép, amely a szerzőt „A Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Nemzetbiztonsági Tanszéke tanszékvezetőjeként első mesterszakos végzős hallgatóival (2013)” mutatja. A nyomtatott példányban közzétett, jó minőségű képen – egy nagyító segítségével vagy digitális eszközökkel – a lefényképezett személyek arcról azonosíthatók.

A fénykép elkészítésével és különösen közzétételével a szerző súlyosan megsértette tanítványai (köztük szolgálati alárendeltjei) személyiségi jogait, korlátozta az egyetemen megszerzett tudásuk felhasználhatóságát és szakmai karrier-építési lehetőségeiket, továbbá minősített adattal való visszaélést (titoksértést) is elkövetett. Az arckép olyan személyes adat, ami azonosításra alkalmas. A nemzetbiztonsági és más, titkos információgyűjtésre felhatalmazott szervek operatív munkatársainak, illetve műveleti feladatok elvégzésére tervezhető (alkalmas) beosztottainak arcképe ezen túlmenően, szigorúan védendő minősített adat.

...

  1. Vajon a „mesterek” milyen megfontolásból egyeztek bele, hogy Boda tábornok egyenruhában közéjük állva a társaságukban lefényképeztesse magát, és a fényképet közzétegye, azt is odaírva, hogy az mikor, milyen alkalomból készült, és kik ők valójában (nemzetbiztonsági tisztek)? Közrejátszhatott-e ebben az elöljárójuk iránti tisztelet vagy félelem?
  2. Nemzetbiztonsági tanulmányaik során kioktatták-e őket a fényképes vagy kamerás arcfelismerő (vagy útlevélvizsgáló) rendszerek, vagy mondjuk egy jó arcmemóriával rendelkező ellenséges ügynök által képviselt veszélyekre? Használhatnak-e ezek után a nemzetbiztonsági hovatartozásuk leplezésére fedőokmányt, ha éppen egy külországban hajtanak végre titkos feladatot? Elég lesz-e a nevük megváltoztatása, vagy az arcukat is át kell szabni? Nem jelenti-e majd a jövőben az életük és a feladat-végrehajtásuk súlyos veszélyeztetését, ha külföldre mennek „kémkedni”, vagy itthon próbálnak beépülni a szervezett bűnözés kemény magjába?
  3. Hogyan rendelkeznek a nemzetbiztonsági szolgálatok belső szabályozói, illetve a vonatkozó törvények a hírszerzők és a kémelhárítók, operatív munkatársak fényképeinek elkészítéséről és nyomtatott vagy elektronikus publikációjáról?
  4. Fentiek tükrében hogyan értékelhető Boda tábornok NBSZ-főigazgatóként, RTK-dékánként és polgári nemzetbiztonsági tanszékvezetőként tanúsított szakmai teljesítménye, alkalmassága?

XII. A munkatársak kilétének (arcképének) felfedése, személyi adataik külön tárolása és illetéktelenek részére való hozzáférhetővé tétele nem egyszerűen személyiségi jogi, információs önrendelkezési kérdés, mert azon túlmenően, nemzetbiztonsági és bűnüldözési érdekeket sérthet. A „titkosszolgálati”, felderítő és elhárító, bűnügyi hírszerző tevékenység lényege, hogy a munkatársak, miközben az intézményük (azon keresztül az állam és a társadalom) érdekében járnak el, nem fedhetik fel a hovatartozásukat, azt (szervezetten) „legendázással”, „konspirációs” műveletekkel, “álcázással”, „fedéssel” kötelesek leplezni, és az elöljárójuktól is elvárható (lenne), hogy ne buktassa le őket.

...

  1. Boda tábornok megfelelően tájékoztatta-e a felettesét (irányító miniszterét) publikációs tevékenységéről?
  2. Egyetért-e Belügyminiszter Úr Boda tábornok eljárásával, a fényképek közzétételével?
  3. Kinek a feladata lett volna az almanach titokvédelmi megfelelőségének ellenőrzése?
  4. Vajon készült-e a 2013 után végzett évfolyamok hallgatóiról is csoportkép? Hol tárolják azokat és a hozzájuk tartozó belegyező nyilatkozatokat, a nyilatkozó nemzetbiztonsági tisztek (rendőrök, adónyomozók, terrorelhárítók stb.) személyes adatait is beleértve? Tervezi-e Boda tábornok (és/vagy a BM, illetve az NKE) a jövőben is hasonló csoportképek elkészíttetését? Hol fogják azokat kiállítani és publikálni? Ha a későbbi évfolyamokról nem készült publikálható fénykép, akkor nem egyenértékű-e ez annak beismerésével, hogy a 2013-as „eset” olyan szakmai műhiba volt, amit nem szabad megismételni?
  5. Mennyiben van összhangban a fényképek elkészíttetése a célszerűség és az arányosság elvével? Milyen ismeretterjesztő célokat szolgál, és valóban elengedhetetlenül szükséges-e egy nagyközönség számára készült nemzetbiztonsági almanachban aktív nemzetbiztonsági tisztek és fedett nyomozók, terrorelhárítók fényképeinek közzététele, és a „lelepleződésük” kockázata arányos-e az elérhető „eredménnyel”, azaz Boda tábornok ismertségének, népszerűségének növekedésével?

stb. A teljes dokumentum itt olvasható:

https://drive.google.com/open?id=1maPUmg-XYQ1qhlN6RokbwDPRp5Pvmcmw

Belügyminiszter Úr, Ön tudja, hogy Magyarország NATO-tag?

Szemelvények Naiv Balfácán Pintér Sándornak megküldött második nyílt leveléből:

Tisztelt Belügyminiszter Úr!

Az első Önhöz intézett (tegnapelőtti) nyílt levelem három téma köré csoportosítva tett fel kérdéseket, mégpedig

- a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) folytatott nemzetbiztonsági képzéssel kapcsolatos, 2012-ben kelt és mindmáig megválaszolatlan beadványom sorsát illetően;

- egy burleszkbe illő, névazonosságon alapuló személycsere tárgyában;

- és végül annak a BM-es közreműködéssel szabálytalanul megszerzett EU-s pályázati pénzekből támogatott, „üzleti hírszerző” kamuakadémiának az ügyében, amelynek egy többször is adatlopáson kapott tolvajbanda volt a fenntartója, és – amellett, hogy több ezer diákot megkárosított – a katonai felderítéstől megszerzett szenzitív nemzetbiztonsági ismereteket is kiárusította fűnek-fának.

Ebben a mostani (az Önnek szóló második) nyílt levelemben azzal kapcsolatban teszek fel újabb kérdéseket, hogy az Ön irányítása alatt álló egyik nemzetbiztonsági szolgálat (a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat, NBSZ) volt főigazgatója, Dr. Boda József ny. vezérőrnagy hogyan és miért veszélyeztette szövetségesi kapcsolatainkat a titkosszolgálatok nemzetközi együttműködését érintő, szigorúan titkos adatok nyilvánosságra hozásával. A témakörök római, és a kérdések arab számokkal való – az előzőekben bevált – jelölését folytatólagosan megtartom:

...

  1. Ön tud arról, hogy Magyarország a NATO tagja?
  2. Egyetért azzal, hogy a NATO-tag Egyesült Államok nemcsak a „barátunk” (Kína is az), hanem a katonai szövetségesünk is (Kína nem az), ezért a saját, jól felfogott érdekünkben még a látszatát is kerülni kell annak, hogy az USA háta mögött, Amerika ellenében szövetkezünk Kínával?
  3. Ön szerint ha ilyen látszat keletkezne, annak a kínaiak (vagy az amerikaiak, vagy a magyarok) örülnének?

...

  1. Tisztelt Belügyminiszter Úr! Továbbra is akadályozni, vagy mától kezdve elősegíteni igyekszik azt, hogy a következő kérdéseket az illetékes magyar és szövetséges hatóságok a pártpolitikától függetlenül kivizsgálják:

- Mit keresett Boda tábornok Kínában? Kinek a megbízásából, és miről tárgyalt az NBSZ főigazgatójaként a kínai állambiztonsági miniszterrel, különös tekintettel arra, hogy mint ismeretes, a nemzetbiztonsági törvény szerint az NBSZ-nek nincs önálló nemzetbiztonsági feladatköre, csak más szervek felkérésére folytathat titkos adatszerzést, illetve információgyűjtést.

- Folytatott-e az NBSZ (Boda tábornok főigazgatói ténykedése alatt) szakmai együttműködést a kínai partnerszolgálatokkal az Egyesült Államok ellenében? Ha igen, ha nem, milyen nemzetbiztonsági és nemzetközi (diplomáciai) érdekeket sérthet a fénykép publikálása?

- Mi volt a Boda tábornok kínai látogatásáról készült dokumentumok minősítése?

- Milyen BM-, illetve NBSZ-szabályozók léteznek a szolgálat főigazgatójának külföldi, nem szövetséges országokban tett  látogatásaira, azok nyilvánosságára vonatkozóan? Milyen jogszabályokat és belső, szakmai utasításokat sértett Boda tábornok a fénykép publikálásával?

Stb., stb...

A teljes dokumentum itt érhető el:

https://drive.google.com/open?id=1WKFHhgy1M36JeJgmCotcOkRAb2-1eXOi