Nemzetbiztonsági olvasónapló

2019.jan.30.
Írta: Naiv Balfácán Szólj hozzá!

Dr. Kövér László úr, az Országgyűlés elnöke részére

Tisztelt Házelnök Úr!

 2012. március 21-én egy Önnek címzett levelet adtam át személyesen K. A. úrnak, egy különleges rendőri területen nagy tapasztalatokat szerzett illetőnek, aki akkor a Honvédelmi Bizottság tagja, CS. Zs. képviselő úr közvetlen munkatársa (szakértője, tanácsadója) volt. K. A. felajánlotta, hogy a levelet – amit összehajtva a belső zsebébe tett – eljuttatja Önhöz.

A levélben, amit az NKE Nemzetbiztonsági Intézet igazgatójaként írtam alá, kifejeztem azt a reményemet, hogy Ön mint a törvényhozói hatalom képviselője, egyben a nemzetbiztonság ügyének szakértő és elkötelezett híve, a tőlem kapott tájékoztatás alapján megteszi a szükséges lépéseket. Ezután röviden tájékoztattam az Intézet felállításának helyzetéről, és a vele kapcsolatos „sötét ügyekről”, amelyek révén a levélben néven nevezett „közreműködők” a vonatkozó törvényekkel (mindenekelőtt az NKE-törvénnyel) ellentétesen, megkísérelték az addig jól működő nemzetbiztonsági oktatás ellehetetlenítését annak érdekében, hogy az Intézet vezetését megkaparintva egy belügyi (rendőri), magán-titkosszolgálati hatalmi bázist építhessenek ki.

Soraim zárásaként kijelentettem: „Az utolsó lehetőségként fordulok Önhöz, mielőtt arra kényszerülnék, hogy az Ügyészségen vagy a Parlament Nemzetbiztonsági Bizottságnál tegyek bejelentést. Ezzel azonban a nemzetbiztonság ügye pártcsatározások prédájává válna, amit semmiképpen sem szeretnék.”.

Emlékeztetőül álljon itt az eredeti levél fogalmazványának teljes szövege, ami szó szerint megegyezik a kézbesített változattal. Lehet, hogy egy (vagy maximum két) apróbb részletkérdésben pontatlanul fogalmaztam (például „büntető eljárásnak” neveztem egy fegyelmi eljárást), de az időközben bekövetkezett fejlemények bebizonyították, hogy a lényeget illetően egy csöppet sem tévedtem. A félreértések elkerülése végett hangsúlyozom, hogy – mint azt a levélben sikerült pontosan megfogalmaznom – nem a bűnügyi hírszerzés mint a Rendészettudományi Karon oktatandó szakirány, hanem az ugyanilyen nevű szak indítása ellen volt kifogásom (és nemcsak nekem), különösen abban a formában, ahogy azt a törvényekben külön nevesített nemzetbiztonsági szakmai oktatás rovására igyekeztek az elkövetők megvalósítani.

Tisztelt Házelnök Úr!

2012. márciusa óta a fejlemények még átfogóbb összefüggésekbe rendeződtek. Ezekre (többek között) az Önhöz is eljuttatott összefoglalóban sokadszor igyekeztem felhívni a figyelmet. Az árnyék-titkosszolgálat(ok) ügynökei és támogatói köztörvényes, hivatali, szolgálati, államellenes és nemzetközi bűncselekmények sorozatán keresztül veszélyeztetik hazánk diplomáciai és nemzetbiztonsági érdekeit, szövetségesi beágyazottságát. Mindhárom (a sajtót is beleszámítva mind a négy) hatalmi ág képviselőit évek óta bombázom informális közlésekkel és hivatalos bejelentésekkel, újabban nyílt levelekkel is, amelyek közül másolatban Ön többet is megkapott. A legfőbb ügyész úr, volt és jelenlegi kormánytagok (köztük három honvédelmi miniszter), az Országgyűlés illetékes bizottságainak vezetői és tagjai, kormánypárti és ellenzéki képviselők, titkosszolgálati főnökök, tábornokok és ezredesek stb., a törvényekkel dacolva és az esküjüket megszegve, a saját érintettségüket is leleplezve nem teljesítik válaszadási és/vagy kivizsgálási kötelességüket. Erről Önnek is tudnia kell.

Tisztelt Házelnök Úr! Megkérdezem:

1. Ön megkapta a 2012. március 21-i levelemet?

2. Kívánja-e a Nemzetbiztonsági Bizottság elnökének figyelmét felhívni kötelességeinek teljesítésére?

3. Ön hajlandó-e személyesen fogadni egy tisztázó megbeszélésre?

Mély Tisztelettel:

Budapest, 2019. január 30.

                                                                                         Dr. Rácz Lajos s.k.

 

 

Csúnya madár

 Mint tudnivaló, Hiperaktív Obsitos válaszolt arra a nyílt levelemre, ami a Drégelyvári rege c. sorozat első bejegyzésének folytatása volt. Ez a mostani bejegyzés a viszontválasz, egyben a Drégelyvár lebilincselő történetének újabb, negyedik epizódja. A dőlt betűs jelzőt nem szó szerint kell érteni.

Kedves Hiperaktív Obsitos!

Köszönöm, hogy válaszoltál. Ezzel is előbbre léptünk. Minden „dezinformáció, félinformáció vagy kifejezett hazugság” közelebb vihet a rejtély megoldásához, mert kihívja maga ellen vagy önmagában hordja a saját cáfolatát. Leveled elején engem vádolsz a fentebb idézett kommunikációs illemsértésekkel, amiket „mérhetetlen bosszúvágynak” tulajdonítasz, majd összeszeded azokat az érveket, amelyek szerinted alátámasztják a megállapításaidat. Én ehhez képest most fordított sorrendben szövöm gondolataim fonalát: először felsorakoztatom a tényeket (ahogy azokat megismertem), és aztán vonom le következtetéseimet.

Nem olvasod a blogomat? 2017 márciusában még nem voltál ilyen finnyás. Akkor azért hívtál találkozóra, hogy megfenyegess a bejegyzéseim miatt, amikben a „barátod”, Béres János vezérőrnagy (azóta altábornagy) magyar és angol nyelvű „tudományos” publikációiban elkövetett plágium-gyanús megfogalmazásokra kérdeztem rá. De miért is lenne egy titkosszolgálati vezetőnek szabad az, amit még köztársasági elnökök sem engedhetnek meg maguknak? Azt mondtad, azért, hogy semmi se akadályozza az előléptetését és a várható főigazgatói kinevezését. Akkor és ott egyértelműsítetted, hogy az ellenem hozott egzisztenciális megtorló intézkedéseket Te kezdeményezted a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatnál, a Zsigmond Király Egyetemen és a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, valamint hadtudományi és Kína-kutató körökben. Lenne okom a bosszúállásra, de a blogbejegyzéseket én inkább az igazság feltárására irányuló igyekezetnek tekintem.   

Tényleg nem tudod, „mi a bajom a 2013-ban indult kezdeményezéssel, amelynek célja OKJ képzés megteremtésének megalapozása, ami abba is maradt, nem utolsó sorban érdeklődés hiánya miatt”? Nos, röviden és sokadszor: Az a bajom vele, hogy a célja nem egy OKJ képzés megteremtésének megalapozása, hanem egy magán-titkosrendőrség kiképzése volt a katonai felderítés tudásanyagának és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetbiztonsági Intézete oktatási portfóliójának lenyúlásával. Mindezt egy BM-es kötődésű kamu alapítvány égisze alatt, egy szélhámos, adattolvaj, erkölcsi fenntartásoktól mentes, zsákmányra éhes „vezetőség” manipulatív irányításával szervezték, ami lelépett több ezer középiskolás és OKJ-s képzésben részt vevő diák befizetéseivel és nem kevés állami fejpénzzel, valamint részben EU-s támogatásokkal. Ebből fizették (volna?) a sehol sem bejegyzett, törvénytelenül megalakított Koncz Márton Üzleti Hírszerző Akadémia zászlaja köré gyűlt „óriási gyakorlati tapasztalattal rendelkező, nemzetközi elismertségű” szakoktatókat, katonai hírszerzőket és elhárítókat, akiket könnyűszerrel bepaliztak, mert egyiküknek sem jutott eszébe, hogy legalább az internetes keresőbe beüsse azt a szót, hogy Drégelyvár, és mellé az Alapítvány „főigazgatójának” vagy kuratóriumi elnökének nevét. Majd egy későbbi bejegyzésben (mindennek eljön az ideje) elmesélem, hogy mire bukkantak volna.

Az igaz, hogy a KMÜHA honlapján 2013. október 27-én közölt, eredetileg a Tilos Rádiónak adott riportsorozatban Kuti Ferenc kijelenti: „Jelenleg két év múlva tudjuk az országos képzési jegyzékbe felvetetni ezt a vállalati, üzleti biztonsági referensi képzési, tevékenységi területet, amennyiben a képzésünk OKJ-s képzés lesz, akkor egészen biztos tudják támogatni az állami forrásokból.” Ugyanakkor az idézett rész fölötti szövegből az is kiderül, hogy a képzést 2014 februártól fizetős tanfolyamként indították volna, és a „piac” kiszélesítését is tervezték. A projekt minden ízében szerzői jogokat, egyetemi szabályokat, titokvédelmi előírásokat hágott át, és az NKE-ről szóló, valamint a nemzetbiztonsági törvény súlyos sérelmét valósította meg. Ráadásul a KMÜHA tanfolyamát sehol sem akkreditálták, így a hallgatók egy érvénytelen, semmire sem használható bizonyítványt („diplomát”?) kaptak volna, kivéve, ha a BM a saját állománya tekintetében – ugyancsak súlyosan szabálysértően – elismerte volna a tanfolyamot szakirányú képzésnek. Vajon ez volt J. F. ny. r. vezérőrnagy elgondolása, ebben segítették a BM-et a nagy tapasztalatú katonai felderítők és elhárítók?

Ha valakinek, akkor – Rajtad kívül – Kuti Ferenc alezredesnek, a KBH egykori személyügyi-oktatási osztályvezető-helyettesének és az ő volt főnökének, Kobolka ezredesnek, aki akkorra már a KNBSZ oktatási és személyügyekért felelős humán főosztályvezetője volt, pontosan tudnia kellett, hogy a DOK és a KMÜHA tevékenysége „alapból” törvénytelen, szakmaiatlan és nemzetbiztonsági érdekeket veszélyeztet. Mégis Kuti volt a „vállalkozás” legaktívabb szorgalmazója és szervezője, Kobolka pedig – azzal, hogy nem lépett közbe, és nem tiltotta meg a KNBSZ aktív és nyugdíjas állományának a részvételt – szolgálati bűncselekményt követett el, aminek a súlyát növeli, hogy nem ez volt az első eset arra, hogy a BM-es J. F. törvénytelen törekvéseit (honvédtiszt létére) titokban, a saját szervezetei (az NKE és a KNBSZ) érdekeivel ellentétesen támogatta. “Csúnya madár az, amelyik a saját fészkébe piszkít.” – idézet Tőled.

Hiányzott a szakmai érdeklődés? Egy szemelvény az Út a Harmadik Évezredbe Alapítványnak az Országos Sajtószolgálathoz eljuttatott, az MTI által is közölt, 2013. 08. 27-én kelt nyilatkozatából:

„Augusztus 27-én a Drégelyvár Oktatási Központ Alapítvány és Főigazgatóság szervezésében üzleti konferenciát tartottak a Koncz Márton Üzleti Hírszerző „D” Akadémia létrehozásáról. A találkozón megjelentek a hazai nemzetbiztonsági szolgálatok képviselői, egyes felsőoktatási intézmények vezetői, valamint számos nagyvállalat biztonsággal foglalkozó képviselője”. A KMÜHA honlapjára 2013. október 4-én feltöltött fényképek, amelyek az ITBN (Információtechnikai Biztonság Napja?) alkalmából készültek az alapítvány-akadémia külön standján, illetve bemutatóján, ugyancsak nem csekély szakmai érdeklődésről tanúskodnak. Például az egyiken egy vetített képes előadás pillanatfelvétele szerepel, ahol a mozivásznon a “Bárki család és környezete” látható a DOK és a KMÜHA fejléce között. A mozitermet pedig dugig töltik az érdeklődők: igaz, hogy csak az első két sor látszik, de ott minden ülőhely foglalt, sőt még a sorok között is ülnek emberek (sámlikon?), és még egy-egy tucatnyi résztvevő a vászon két oldalán ácsorog, tekintetét a képernyőre vagy a hallgatóságra szegezve. Egy másik fotón, ami a moziterem egyik (bal első) sarkát vagy szélét mutatja, legalább 30 komoly érdeklődő kinézetű embert lehet megszámolni.

Út a harmadik évezredbe? Ez se tűnt fel? Fidler Gábor („főigazgató”) és Virág Gergő (kuratóriumi elnök), a DOK vezetői, különböző neveken több oktatási alapítványt és iskolát is működtettek (Drégelyvár, Út a Harmadik Évezredbe; Kemény Dénes, Kempelen Farkas, Klebelsberg Kunó, IV. Béla, Virág és Juhász Kft., Európai Online Oktatási Kft. stb.), mindegyiket ugyanazzal a céllal, mégpedig hallgatói befizetések, pályázati pénzek, EU- és magyar állami támogatások lenyúlása érdekében.

 “Téves az a megállapításod, hogy a HM El Zrt-nek bármilyen köze lenne ehhez a témához, soha nem volt semmi kapcsolat, az első megbeszélést az OKP szervezte egy belvárosi étteremben, ahová több embert meghívtak, én is így kerültem oda”. – folytatod. Csak nem arra a „megbeszélésre” gondolsz, amit  a „Dióhéj” étteremben tartottak (Bp. VII. Nagy Diófa utca 25-27) – azóta „megszűnt” –, és amely a DOK által üzemeltetett (egyik) szakközépiskola tanárainak és diákjainak rendszeresen 20% kedvezményt biztosított? Méltó helyszín egy minisztériumi (kormányzati?) támogatást élvező „akadémiai” projekt indításához! Tényleg azt hiszed, hogy le tudod tagadni a jóval korábbi, 2013. február 21-i rendezvényen való részvételedet, amit igenis a HM EI Zrt tanácstermében tartottak, és ami után azonnal felhívtál telefonon? Tehát nem igaz, hogy soha nem volt semmi kapcsolat. Volt közük a témához. Mégsem én voltam az, aki a HM EI Zrt-ről (ami nem az én, hanem a Te foglalkoztatód volt) azt terjesztette, hogy egy „bűnöző társaság”. Ki kinek a fészkébe?

Az lehet, hogy a D-Akadémia vagy a KMÜHA nevét csak később aggattátok a projektre. Abban is igazad lehet, hogy úgy kerültél oda: meghívtak, és elmentél. De ott rögtön (vagy legkésőbb még aznap, a velem folytatott telefonbeszélgetés után) rá kellett volna jönnöd, hogy mire megy ki a játék.

És különben is: Hoppá! Kinek-minek az OKP-járól (Oktatási Központjáról) beszélsz? Csak nem a KNBSZ Oktatási Központját érted alatta, ami az NKE telephelye is? Ha igen, akkor most elárultad magad és a bűntársaidat is, Kovács altábornaggyal, Béres vezérőrnaggyal (ma már ő is altábornagy) és Kobolka ezredessel együtt.  Utóbbi akkor a KNBSZ-nek és az NKE Nemzetbiztonsági Intézetének is a munkatársa volt, de egy együttműködési megállapodás alapján (aminek az előkészítésében Te is részt vettél), megpróbálta átvenni a hatalmat a Zsigmond Király Főiskola fölött is. Beengedtétek a drégelyváros bűnözőket a KNBSZ Oktatási Központjába? Most akkor ki kinek a fészkébe piszkított?

Azt mondod: „Se HM, se BM kötődés nem volt.” Ezek szerint a fent említett MTI közleményt sem olvastad. Úgy hazudsz, mint a vízfolyás.

Emberhiány van számos kiszolgálói területen, ezért arra gondoltatok, hogy „ezen segítünk egy OKJ képzés beindításával”? Talán nem tudod, hogy a vonatkozó törvények és HM-utasítások éppen a két katonai nemzetbiztonsági szolgálat KNBSZ-szé történt összevonásával „oldották meg” az alaprendeltetést (hírszerzést és elhárítást) támogató (kiszolgáló) területek hatékony működtetését, amiről Kovács altábornagy az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága előtt is beszámolt? El akarod hitetni velünk, hogy az olyan tantárgyak, mint pl.  Magyarország biztonságpolitikai környezete, Külföldi hírszerző és biztonsági szolgálatok feladatai, Államigazgatás és nemzetbiztonsági szervezetek, Nyílt és nyilvános adatbázisokból szerezhető információk és azok védelme, OSINT, azaz “nyílt információk felkutatása az interneten, az internet alkalmazása üzleti hírszerzés céljából”, Kibervédelem, illetve “gyakorlati képzés” keretében: megfigyelés, követés, nyílt forrású adatszerzés, Fizikai felkészítés, Szakmai nyelvi képzés: Ezek a “kiszolgáló” terület középfokú végzettséget igénylő segítő munkaköreiben foglalkoztatottak képzését célozták? Olyan egyetemi oktatók, nagy tapasztalatú szakemberek részvételével, mint Te? Két éves, nappali képzés keretében? Mert eredetileg úgy terveztétek. Te teljesen hülyének nézed a Felderítők Társaságán belüli kollégáidat is?

A “fizikai felkészítés” szerinted mit takar? A “segítők” képesek lesznek éjszaka nindzsaruhában falakat mászni, biztonsági őröket hangtalanul ártalmatlanná tenni, foglyokat nagy erővel pofon vágni? És a szakmai nyelvi képzés? Az ugye rémlik, hogy Kobolka (BM-es sugallatra) minden tőle telhetőt megtett a katonai nemzetbiztonsági egyetemi képzés nyelvi követelményeinek enyhítése érdekében? Az összevonáskor az egyik első dolga a KFH-nál bevált idegennyelv-tanárok elüldözése volt, hogy egy civil Kft-nek adhassa ki a nyelvoktatást (és a képzésben résztvevő tisztek adatait). Ezt is Tőled tudom. Hírszerzők, idegennyelv-tudás nélkül? Majd a kiszolgáló segítők tolmácsolnak nekik, amikor arab, kínai vagy szuahéli anyanyelvű ügynökökkel társalognak. Ki piszkított, kinek a fészkébe?

„Nem tartom különlegesnek, hogy erre a célra nem fodrász oktatókat hívtak meg. Egyébként az OKJ képzést alaposan elő kell készíteni, hogy elfogadják. Részemről nem folytattam szervező munkát, a témát néhány embernek, köztük Neked is említettem.” – így folytatódik a mondandód. Érdekes, hogy pont a fodrászokat említed, pedig szólhattál volna a műkörmösök, gyógymasszőrök, autószerelők, cukrászok és gyógyszertári asszisztensek képzéséről is, hiszen ez volt a DOKFIG fő profilja (sajnos csak „kifutó” rendszerben, mert új OKJ-s képzések indítására már nem volt engedélyük). Ez nem akadályozta őket abban, hogy közben (2013-ban) megegyezzenek a Zsigmond Király Főiskolával (talán erről se tudtál?), miszerint „vállalják egymás speciális képzési igényeinek kielégítését” a nemzetközi kapcsolatok, politológia, nemzetközi tanulmányok területén (erről majd egy másik bejegyzésben). Ki kinek a fészkébe?

Nem folytattál szervező munkát, csak néhány embernek említetted? Valóban, írásos nyoma feltehetően nincs annak, hogy szervező munkát folytattál volna. Szerinted mit tettél akkor, amikor megbeszéléseken, üléseken és konferenciákon vettél részt a HM EI Zrt-ben, egy tanteremben (az OKP-ban) vagy egy belvárosi étteremben, és utána „néhány embernek említetted”? Szerintem szervező munkát folytattál. Ez egyszer még súlyosbító körülmény lehet. Hányan voltatok ezeken a megbeszéléseken? Ha kettőnél többen voltatok, és feladatmegosztás volt köztetek, akkor az már szervezett elkövetés, és ebben Te vezető szerepet játszottál. Úgy látszik, elkerülte a figyelmedet, hogy az előző levelem tartalmazott egy linket is olyan, a saját monogramod és a teljes neved alatt közölt Facebook-bejegyzésekhez, amelyekben a KMÜHA, illetve a DOK „vezetősége” nevében nyilatkoztál meg. A kulcsszavakat még be is karikáztam (pirossal). 

És akkor jöjjön a legarcátlanabb hazugságsorozat, amit egy bekezdésben „mellesleg” megengedsz magadnak: „Mellesleg az Alapítvány piszkos ügyeiről nem tudtam, honnan is tudtam volna. A FT-nak semmi köze nem volt hozzá, ez Téged zavar, mert nem álltunk mögéd. Nota bene nem tárgyalta ezt (a) vezetőség, amikor kiderült, hogy visszaélések történtek az Alapítványnál, elnök úr kérte, hogy senki ne vegyen részt az Alapítvány munkájában, ehhez jelzést kaptunk a KNBSZ-től is. Taggyűlés nem volt, az pártoknál szokott lenni, bizonyára Te még erre emlékszel. A fizetésből nem lett semmi, ahogy az oktatásból sem. A honlapot, amire hivatkozol nem ismerem.”

Nézzük sorjában: Az alapítvány piszkos ügyeiről tudnod kellett! Hogy honnan? Többek között tőlem is. Senki sem fogja Neked elhinni (különösen nem egy bíróság, ha esetleg beperelnél), hogy harminc-egynéhány év nemzetbiztonsági szolgálati tapasztalattal, hírszerzési ismereteket egyetemi docensként oktató tanárként, aki ezen a tudományszakon doktorált (és maga is oktat doktoranduszokat), a Felderítők Társasága nevű szakmai egyesület tagjaként és a Magyar Hadtudományi Társaság Nemzetbiztonsági Szakosztályának elnökeként eszedbe sem jutott utánanézni vagy utánaérdeklődni, hogy kik azok, akiknek szenzitív nemzetbiztonsági ismereteket készülsz oktatni (és a volt kollégáidat is erre buzdítod).

Ami engem illet, az FT-ből már 2012-ben kiléptem, és nem azért, mert „nem álltatok mögém”, hanem – mint azt az elnök úrnak küldött levelemben jeleztem – pont azért, mert nem akartam a Társaságot, azaz a volt kollégáimat belekeverni a csetepatéimba. Ezzel tehát mellélőttél. De még érdekesebb, sőt fontosabb a mondatod első fele, miszerint „az FT-nek semmi köze nem volt hozzá”, meg amit utána írsz. „Nota bene”, az FT-nek nagyon is sok köze volt a történtekhez (rajta keresztül próbáltátok bűnös törekvéseiteket megvalósítani), és az elnökség igenis foglalkozott a kérdéssel. 2014 elején elektronikus levelet kaptam egy elnökségi tagtól, amiben elismerte, hogy tévedtek (a többes számmal nyilván az egyesületre vagy a vezetőségre gondolt), és – hangsúlyozottan nem mentségként – azt is elárulta, hogy ő a kezdetektől fogva („már az ominózus elnökségi ülésen is”) fenntartásainak adott hangot az „együttműködési megállapodással” szemben, és távol tartotta magát a DOK, illetve a KMÜHA tevékenységétől, noha a szavazáskori többségi akaratot tudomásul vette, ezért azóta is nyomasztja a felelősség súlya (aminek mértékét és a vezető tisztségviselők további alkalmasságát a közeli tisztújító közgyűlésnek alkalma lesz megítélni).

Csúnya Madár! Azzal vádolod az FT elnökét, hogy úgy kötött együttműködési megállapodást a semmiből felbukkanó Alapítvánnyal, hogy azt ,megelőzően nem is hívott össze elnökségi ülést, és a közgyűléssel nem is hagyatta jóvá?

„De ami a legfontosabb. Mára már mi is tisztábban látunk. Nagyon rövid időn belül felülvizsgáljuk korábbi döntésünket és megszabadítjuk Egyesületünket ettől a kényelmetlen és tovább nem vállalható tehertől. A jövőt illetően tanulni fogunk ebből az esetből. Köszönöm, hogy ebben Te is segítettél!” – zárta sorait egykori tanítómesterem.

Kisvártatva beérkezett az elnök úr válaszlevele is. Ebben ő is megköszönte „őszinte, jó szándékú és baráti indíttatású levelemet”, és biztosított arról, hogy – a tőlem kapott információk és javaslatok figyelembe vételével – mindent megtesz azért, hogy az egyesület kiutat találjon abból a fölöttébb kellemetlen csapdahelyzetből, amibe belecsalogatták.

A két válaszlevél elolvasása után furcsa érzésem támadt. Hosszú idő után először fordult elő, hogy nem csalódtam volt kollégáimban, azokban, akiket a barátaimnak hittem, akiknek a szaktudásában és az értékítéletében bíztam. Te már régen nem tartozol ezek közé. Zsinórban hazudsz, és meghazudtolod az elnök urat, az elnmökséget és az FT tagságát is. Az, hogy visszaélések történtek az Alapítványnál, nem “kiderült”, hanem – mások mellett – én derítettem ki, és (noha már nem voltam az FT tagja), felhívtam rá a volt kollégáim figyelmét. Ki kinek a fészkébe?

Tudod, mikor derítettem ki, hogy az Alapítványnak piszkos ügyei vannak? 2014 januárjában, amikor (alaposan feltételezhetően a közreműködéseddel) közös barátunk, a ZSKF nemzetközi igazgatója azzal próbálkozott, hogy rajtam keresztül mozdítsa elő a DOK által törvénytelenül megszerzett ismeretek külföldre juttatását. Akkor néztem utána az Alapítvány viselt dolgainak, és javasoltam a főiskola vezetésének, hogy szakítsák meg a kapcsolataikat a “Vámpírképző Tetűközponttal”.

Az igaz, hogy az “elnök úr kérte, hogy senki ne vegyen részt az Alapítvány munkájában”. Te viszont nem teljesítetted az elnök úr kérését. A KMÜHA-ról átnyergeltél az ún. Magyar Biztonsági Civil Akadémia (MBCA) nevű gittegyletbe, aminek az egyik társalapítója ugyanaz a Vida Tamás, aki a Drégelyvárnak volt az igazgatóhelyettese (a másik pedig Kuti Ferenc alezredes). Az MBCA Facebook-oldalán a legelső bejegyzés, 2014. február 13-i keltezésű, vagyis alig egy héttel azután, hogy az FT „felmondott” a DOK-nak, és a KNBSZ – kelletlenül ugyan, de – látszólag visszalépett a DOK-kal kialakított együttműködéstől, a főkolomposok máris új ernyőszervezetet alakítottak, és ott folytatták, ahol abbahagyták, a KNBSZ felső vezetőinek tudtával és segítségével.

Jelzést kaptatok a KNBSZ-től? Igen, de milyent? Én biztos forrásból úgy értesültem, hogy Béres János, a KNBSZ főigazgató-helyettese egy „válságértekezleten” az FT-t tette felelőssé a balul sikerült projektért (nem Kobolkát), és Vida Tamásnak kijelentette, hogy azért kell megszakítaniuk a KNBSZ és a DOK együttműködését, mert én “támadom” őket.

Azon túl, hogy az információforrás kilétének felfedése az ellenérdekelt fél előtt egy hírszerző főnök részéről hihetetlenül szakszerűtlen „műhiba”, még azt is kijelenthetjük, hogy a bejelentő kilétének elárulása a potenciális terhelteknek: bűncselekmény.

Abban lehet, hogy igazad van, hogy a „taggyűlés” szót azért használtam, mert a rendszerváltás előtti, pártállami beidegződés is befolyásolt, hiszen 1989-ben már 38 éves voltam, túl a kisdobosságon, úttörőségen és a bélyeggyűjtő szakkörön. Az FT alapszabályának megfelelő precizitással valóban a „közgyűlés” szót kellett volna használnom.  Csakhogy úgy gondolkodtam, hogy egy közgyűlésen meghívottak is részt vehetnek, egy ilyen fontos témában pedig alighanem csak tagok, ezért használtam a taggyűlés kifejezést. Ennél sokkal lényegesebbnek tartom, hogy a volt párttagságom agyatlan felhánytorgatásával (mintha Te nem lettél volna párttag) újabb tanújelét adtad annak, hogy egy követ fújsz azzal a névtelen levélíróval, aki 2015 elején fenyegetett meg ugyanebben a stílusban, a Tieidhez kísértetiesen hasonló érvekkel dobálózva („csak később tudtuk meg”, „áruló vagy”, „a saját fészkedbe”, „féligazság”,  stb.). Most már értem, hogy a KNBSZ vezetése miért nem hajlandó kivizsgálni, honnan jött a fenyegető levél, pedig könnyűszerrel kideríthetné. Te írtad a névtelen levelet, vagy csak ötleteket adtál a megfogalmazáshoz?

A fizetésből nem lett semmi? Mondjuk ezt könnyű elhinni, mert a DOK (a középiskolai és az OKJ-s képzések esetében) a tanároknak sem  fizetett. Én azonban azt hallottam (olyanoktól, akik személyesen részt vettek a projektben), hogy volt, akinek a lakására rendszeresen pénzt vittek ki, és amikor nem akarta átvenni, akkor erőszakosan győzködték, sőt neki is fenyegető levelet írtak. Jelentette az esetet Béres vezérőrnagynak, aki azt mondta, hogy rémeket lát. Ahelyett, hogy nemzetbiztonsági védelemben részesítette volna. Az oktatásból sem lett semmi? Ha csak a részletes szakmai önéletrajzok, az oktatási portfóliók, a jegyzetek meg ilyesmik leadására gondolunk, vagy pusztán a nevek, rendfokozatok és beosztások, kapcsolati elérhetőségek kikotyogására, akkor már úgy fogalmaznék, hogy „az se semmi”.

Azt állítod, hogy nem ismered a D-Akadémia honlapját? Az ITBN 2013-as rendezvényén a KMÜHA standján készült egyik felvétel a vendégcsalogató falatokba szúrt zászlócskákra közelít. A zászlócskák felirata ez: “Koncz Márton Üzleti Hírszerző Akadémia www.d-akademia.eu”. Egy másik fényképen egy embermagasságú, vagy még annál is nagyobb hirdetőtábla látható, aminek a legtetején ló betűkkel olvasható ugyanez, fordított sorrendben: “www.d-akademia.eu”, alatta: “Koncz Márton Üzleti Hírszerző Akadémia”. Utána jön a reklámszöveg, majd legalul egy telefonszám (Fogadjunk, hogy benne volt a híváslistádban!), egy e-mail cím (spy@dokfig.eu), és végül újra a honlap címe.

Ezt az utóbbi fényképet a KMÜHA honlapja is belinkelte (2013. október 4-én), és a miniatűr alatt kettővel látható “Dr. Kis-Benedek József” október 3-i keltezésű bejegyzése a gazdaság és a biztonság összefüggéseiről.  Ügyetlenül hazudsz. Ha tényleg nem ismered a D-Akadémia honlapját, akkor az több, mint bűn: hiba. Nem néztél utána, hogy kinek adod át a szakmai önéletrajzodat, az oktatási portfóliódat, a több évtizedes nemzetbiztonsági  tapasztalataidat? Nem érdekelt, hogy honnan jön a pénz reklámkampányra, hirdetőtáblára, honlap-üzemeltetésre, “fizikai felkészítők”, nyelvtanárok és nemzetbiztonsági szakoktatók fizetésére? DOKFIG, D-Akadémia, Spy, EU? Ebben a sorrendben? Azt ajánlom, őrizd meg a levelezésedet visszamenőleg, ameddig csak lehetséges, hacsak nem akarsz bizonyítékok hozzáférhetetlenné tétele miatt is egyszer még felelni. Mellesleg: hátha előkerül még az a tanulmányom is, amit a kérésedre küldtem el annak idején, és mégsem került bele a 2012. évi májusi (ha jól emlékszem) NKE-n megrendezett nemzetbiztonsági oktatási konferencia kiadványába, pedig az előadást megtartottam, és az anyagot is időben leadtam. De erről (és számos más, hasonló esetről) majd később.

 Válaszleveled utolsó két-három bekezdése az eddigiek tükrében már tényleg nem igényel kommentárt. Nem érdemlem meg, hogy üdvözölj (a névtelen levélben: “a legcsekélyebb tisztelet nélkül”), rendben van, ezt szívfájdalom nélkül tudomásul veszem.Nem kell, hogy olvasd Naiv Balfácán bejegyzéseit, bár én ezt a Te helyedben hivatalból és személyes érintettség okán is megtenném. Talán majd egy szembesítés alkalmából valamikor mégis összefutunk. Addig is jó egészséget kíván az, akit két évvel ezelőtti leveleidben még “Lalikám”-nak szólítottál, és “Barátsággal: Jóska” szavakkal búcsúztál tőle:

Naiv Balfácán 

P.S.: Épp  most olvasom, hogy a Rogán Antal miniszter úrhoz tartozó Miniszterelnöki Kabinetiroda (népiesebb nevén propagandaminisztérium) kulcsszavak alapján figyeli az internetet, hogy harcolni tudjon az álhírek ellen. Nem tudom, hogy a kulcsszavak listájában szerepel-e a “nemzetbiztonság”, mindenesetre ezt a bejegyzést nekik is megküldöm, hátha érdemesnek tartják Naiv Balfácán blogját is figyelőztetni.

Az egyik szemem sír... (avagy: Drégelyvári rege - 3. felvonás)

Az egyik szemem sír, és a másik sem nevet, bár volna ok arra is. Hiperaktív Obsitos még tegnap válaszolt a nyílt levelemre. Úgy gondolom, az illendőség és a sportszerűség azt kívánja, hogy a választ - kommentár nélkül - teljes terjedelmében közöljem ezen a felületen. Felteszem, hogy Hiperaktív Obsitosnak sincs ellene kifogása, hiszen ő tisztában van a kommunikációs csatornák megválasztásának írott és íratlan szabályaival, és különben is, a válasza végén, szó szerint idézve a neki küldött értesítésem "nyílt levél" mibenlétét megerősítő kitételét, valójában közvetve felhatalmazást adott a publikálásra, sőt talán ez volt a kifejezett elvárása.

Hiperaktív Obsitos válaszát itt olvashatjátok teljes terjedelmében, a személyes adatok (e-mail címek) kitakarásával.

Kedves Olvasók (ha vagytok)! Arra kérlek benneteket, hogy a végleges véleményetek kialakításával és a kommenteléssel várjátok meg a hétfőt, azaz a viszontválaszom közzétételét. Addig is mindenkinek jó hétvégét kívánok!

Naiv Balfácán

Drégelyvári rege - 2. rész (avagy újabb nyílt levél Hiperaktív Obsitoshoz)

Kedves (mindig jókedvű) Hiperaktív Obsitos! 

Ha nem haragszol meg érte (vagy ha igen, akkor is), folytatom a hozzád intézett nyílt leveleim sorát, ugyanis – mint az előző bejegyzésemben utaltam rá – még több kérdésben szeretném a tanácsodat és a véleményedet kérni. Ezúttal a Drégelyvár Oktatási Központ által fenntartott, úgynevezett Koncz Márton Üzleti Hírszerző Akadémia (KMÜHA) nevű szerveződésről ejtsünk szót, amelynek Te vezetőségi tagja voltál. Kérdéseimet és kommentár után kiáltó felvetéseimet a válaszadás megkönnyítése érdekében, az előzőekhez kapcsolódva folyamatosan tovább számozva teszem fel, és ahol szükséges, egyértelműsítő magyarázatot, saját véleményt is fűzök hozzá (hogy legyen mivel vitatkozni, ha esetleg válaszra méltatsz).

7. Szerinted mi volt a KMÜHA? Egy valódi akadémia, vagy csak egy középfokú oktatási intézmény, esetleg egy ártalmatlan “gittegylet”, vagy inkább egy bűnszervezet?

Amint azzal a Facebookon nyilvános bejegyzésekben elbüszkélkedett, a KMÜHA-t a Dréglyvár Oktatási Központ (DOK) nemzetbiztonsági „oktató” tevékenysége szervezésének kezdeti időszakában, 2013-ban, egy bizonyos Dr. Kuti Ferenc alezredes (a Katonai Biztonsági Hivatal, KBH egykori munkatársa) alapította.

8. Nemzetbiztonsági szakértőként egyetértesz-e azzal a következtetésemmel, hogy a szervezet célja és rendeltetése kifejezetten a DOK által BM-es (és HM-es) támogatással megszerzett pályázati pénzek törvénytelen felhasználásának legalizálása volt? A DOK ugyanis semmilyen szakértelemmel, személyügyi, oktatói erőforrással nem rendelkezett a nemzetbiztonsági ismeretek oktatásához. Kuti Ferenc és Vida Tamás barátságának köszönhetően – később ők ketten alapították a Magyar Biztonsági Civil Akadémia (MBCA) nevű fantomszervezetet is, amelynek szintén tagja vagy – a DOK lett a KMÜHA „hivatalos” fenntartója, és ezzel legitimálta a lényegében csak egy Facebook-csoportként működő, sehol sem bejegyzett szerveződést. Esetenként a „KMÜHA D-Akadémia” DOK D-Akadémia néven tüntette fel magát.

9. Jogosult volt-e a Kuti-féle társaság a “D-Akadémia” és a “Koncz Márton” nevet használni?

A Koncz Márton-díj a katonai felderítőknek adható legmagasabb (miniszteri) szintű szakmai elismerés (bár az igaz, hogy a 2010-től hivatalban lévő Orbán-kormány alatt egyszer sem adták ki), a „D-Akadémia” pedig utalás az egykori ZMKA (Zrínyi Miklós Katonai Akadémia) „D”, azaz „diplomáciai” tagozatára (ahol korábban a katonai hírszerzők felsőfokú képzését folytatták). Nyilvánvaló, hogy a KMÜHA civileknek nem oktathatott volna katonai felderítő (hírszerzési) ismereteket, de hivatásos katonai vagy polgári nemzetbiztonsági állományúaknak sem (mert őket az NKE-n kell oktatni). Márpedig az elnevezések arra utalnak, hogy a KMÜHA és a „D-Akadémia” a katonai felderítés területéről származó tapasztalatait kívánta az oktatásban átadni, illetéktelenül, illetékteleneknek.

10. Rajtam kívül még kiket próbáltál beszervezni a D-Akadémia illegális tevékenységében való részvételre?

2013-ban a KMÜHA alapítója és fenntartója (Kuti és Vida) a katonai elhárítás (volt KBH), a katonai felderítés (volt KFH), a Felderítők Társasága (FT) és a 2012-ben – a KFH és a KBH összevonásával) – megalakult Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) köreiben meglévő kapcsolatrendszerük felhasználásával nyugdíjas és aktív katonai felderítőket toborzott „akadémiai” oktatónak, amihez segítséget kaptak Dr. Kobolka István ezredestől (a KNBSZ oktatási ügyeket kézben tartó humán főosztályvezetőjétől, Kuti egykori főnökétől) és Dr. Béres János vezérőrnagytól, a KNBSZ akkori főigazgató-helyettesétől (valamint mások mellett Tőled is). A toborzást az FT-n keresztül folytatták, amelynek megtévesztett vezetői a beígért pénzügyi támogatás reményében és a KNBSZ vezetőinek „helyeslésében” bízva, átmenetileg félretették fenntartásaikat, sőt részvételre buzdították a tagságot.

11. Te hogyan foglaltál állást az FT fentiekkel kapcsolatos taggyűlésén? Van-e legalább egy icipici lelkifurdalásod emiatt? (Ezt már kérdeztem, de addig fogom ismételgetni, amíg érdemben nem válaszolsz rá. A sértegetést és a fenyegetőzést nem tekintem érdemi válasznak.)

12. Ezt is kérdeztem már, de a nyomaték kedvéért újra felteszem: Nemzetbiztonsági szakértőként (hiszen Te vagy a Magyar Hadtudományi Társaság Nemzetbiztonsági Szekciójának vezetője is, aki az MHTT nevében nemzetbiztonsági szakértői igazolvány kiadására is jogosult) láttál-e bármilyen nemzetbiztonsági kockázatot a KMÜHA tevékenységében?

Bizonyára emlékszel rá, hogy a DOK, illetve a KMÜHA a közreműködő katonai felderítőknek – Neked is – jó fizetséget ígért, cserébe részletes szakmai önéletrajzot (a végzettségek, képzettségek, beosztások, pályafutás adataival), oktatási „portfóliót”, teljes szövegű publikációkat, sőt a tervezett elméleti előadásokat és gyakorlati tansegédleteket, a jegyzeteket is szöveges formában, előre kérte a jelentkezőktől. Néhány (okosabb) jelölt ekkor már belátta, hogy mibe keveredett, és visszalépett, de voltak szép számmal olyanok is, akik nem tudtak ellenállni a csábításnak. Ők azzal áltatták magukat, hogy a BM és a HM, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok és a KNBSZ felső vezetése bizonyosan fellépett volna a DOK-kal kötött együttműködési megállapodás ellen, ha azzal valami nem lett volna rendben (Megjegyzés: az FT teljes mértékben a KNBSZ-től függ, mert csak akkor tudja az alapszabályában vállalt feladatokat ellátni, ha mindenben egyeztet a szolgálattal. Még a honlapjukat is a KNBSZ üzemelteti).

13. Miért kellett a KMÜHA honlapját (www.d-akademia.hu) 2014-ben megszüntetni, és a még 2016-ban is üzemelő Facebook-oldalát valamikor elérhetetlenné tenni, illetve 2014-től fokozatosan átköltöztetni a Magyar Biztonsági Civil Akadémia Facebook oldalára?

 A honlap részletesen tartalmazta a KMÜHA által oktatni tervezett tantárgyakat és „képzéseket”, a tanárok szakmai tapasztalatait, végzettségét-képzettségét, nyelvtudását  és oktatási portfólióját (név nélkül, de szakmabelieknek vagy – egyes esetekben – gyakorlott internethasználóknak felismerhetően), sőt egy-két minta-tananyagot is. A Facebook-oldalon a tagok – többségük aktív vagy nyugdíjas katonai felderítő (mint Te is) vagy elhárító, mint Kuti Ferenc – a saját nevük alatt közöltek bejegyzéseket a D-Akadémia vagy „a DOK vezetése” képviseletében.

14. Tudod-e, hogy az Internet Archívum a D-Akadémia honlapjáról több “pillanatképet” is megőrzött?

15. Egyetértesz-e azzal, hogy a KMÜHA-ról a honlapon, illetve a Facebook-oldalon közölt információk alapján (úgymint tantárgyak, képzések, tanáraink stb.) kijelenthető: itt valójában nem egy „üzleti hírszerző” oktatásról volt szó (egyáltalán Ti tudjátok, mi az?), hanem feketén-fehéren katonai hírszerzésről és elhárításról, illetve annak a rendvédelmi, polgári nemzetbiztonsági és vállalatbiztonsági szférába való ellenőrizetlen, szakszerűtlen, veszélyes, titoksértő és törvénytelen átültetéséről.

16. Mint a tantervek összeállításában részt vevő, “óriási gyakorlati tapasztalattal és nemzetközi elismertséggel rendelkező” oktató, tisztában vagy-e azzal, hogy “információgyűjtés, kérdezés és környezettanulmány”, valamint “partner követés és figyelés” körében gyakorlati feladatok megoldása – ha az nem az nbtv vagy a rendőrségi tv. alapján történik – állampolgári alapjogokat sérthet, ezért (nemcsak nemzetbiztonsági, hanem “üzleti hírszerzési” kontextusban is) büntetőjogi megítélés alá esik, különösen akkor, ha ez irányú “óriási gyakorlati tapasztalataidat” olyanoknak adod át, akiket sem az nbtv, sem a rendőrségi törvény nem hatalmazott fel külső engedélyköteles titkos információgyűjtési eszközök és módszerek használatára?

17. Szerinted a „vállalatbiztonsági” és az elektronikai biztonsági szakemberek kijelöléséről, megbízásáról és képzéséről szóló jogszabályokban a KMÜHA-nak “milyen lapot osztottak”? A hivatkozásokban felsorolt tantárgyak többsége Neked inkább vállalatbiztonsági, vagy inkább titkosszolgálati tudnivalónak tűnik?

18. A tanáraink rovatban 9 személy tudományos fokozatát, végzettségét-képzettségét, nyelvtudását, oktatott tantárgyát adják meg: kivétel nélkül mindahányan két-három évtizedes katonai titkosszolgálati tapasztalattal rendelkező nyugdíjas felderítők vagy elhárítók! Mitől lett “üzleti” ez az oktatás, és mitől “civil”?

A „Biztonsági, biztonságpolitikai alapok” és az „Információk elemzése-értékelése, felhasználásra történő előkészítése” tantárgyakat például egy olyan, több, mint 30 év katonai titkosszolgálati, azon belül diplomáciai tapasztalattal rendelkező, PhD-fokozatos egyetemi docens adja elő, aki angol, német, francia, holland „stb.” nyelveken tud felsőfokon. A leírás egy az egyben Rád illik (bár azóta az oktatói besorolásod még magasabb szintre emelkedett). Ezt abból az életrajzodból is tudni lehet, amit 2017 júliusában a Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhely honlapjáról töltöttem le, de azóta eltűnt onnan (nálam még megvan). Valamit viszont nem értek. Ha nem képez államtitkot (amiben biztos vagyok), akkor elárulnád, hogy az ötödik idegen nyelvet, amin tudsz, a D-Akadémia honlapján miért mismásoltad el egy “stb.”-vel? A doktori értekezésed szerzői ismertetőjének végén még szemrebbenés nélkül megadtad.

19. Úgy látod-e, mint én, hogy a KMÜHA (D-Akadémia) az esetleges külső (a tanfolyami költségeket saját zsebből álló) érdeklődőket és jelentkezőket megtévesztette, mert – azon túl, hogy sem a DOK-nak, sem a KMÜHA-nak nem volt engedélye nemzetbiztonsági oktatásra – arra sem volt esély, hogy a leendő hallgatók a pénzükért azt fogják kapni, amit ígértek nekik? Vagy talán (csak a példa kedvéért) Te Magad, aki három egyetemen is oktatsz, azon kívül számos szakmai és társadalmi szervezet vezető tisztségviselője és tagja vagy, ráértél „sehol máshol el nem érhető tudást” tükröző tananyagok kidolgozására és előadására? Szerintem legfeljebb az NKE-n, a Corvinus-on és a ZSKE-n (Zsigmond Király Egyetemen) oktatott (vagy szakfolyóiratokban publikált) ismeretek átcímkézésére és kutyafuttában, rutinból történő leadására lehetett időd és energiád. Az előző blogbejegyzésemben említett telefonbeszélgetés során nekem is azt mondtad, hogy „Lényegében azt kéne oktatnunk, amit az egyetem nemzetbiztonsági intézeténél is tanítanak”.

20. Egy csöppet sem zavart, hogy a kidolgozandó – nemzetbiztonsági tapasztalatokon alapuló – tananyagokat Te és oktató kollégáid egy szélhámosok által alapított, többször is adatlopáson kapott kamu-cég birtokába adták, és ezzel lehetővé tettétek illegális adatszerző, valamint adatkezelő tevékenységük kiterjesztését a (katonai) nemzetbiztonsági szférára?

21. Te, aki az egykori ZMKA D-tagozaton tanultál, és a KFH-nál eltöltött több, mit 30 év alatt tettél szert gyakorlati szaktudásra, és mindezt az NKE nemzetbiztonsági szakos képzésében részt vevő hivatásos tiszteknek egyetemi oktatóként adtad át, hogyan hunyhattál szemet a KNBSZ szakiskoláján (az NKE kihelyezett telephelyén) általad előadott, speciális katonai nemzetbiztonsági, tényleg sehol máshol el nem érhető tudás kiárusítása fölött (teljesen illetéktelen civileknek, vagy – ami talán még rosszabb – az elsajátított ismereteket jogellenes célokra felhasználni kívánó, az előírt működési területük határait átlépni szándékozó BM-es titkosszolgáknak)?

22. Talán nem tudtad, hogy az országos képzési jegyzékben (OKJ) nem szerepel „üzleti” hírszerzés vagy elhárítás? „Akadémiai szintű” és PhD-fokozatos, egyetemi oktatói besorolással, több évtizedes nemzetbiztonsági tapasztalattal rendelkező, még mindig hiperaktív nyugállományú honvédtiszt létedre kész voltál egy középfokúnak hazudott, valójában engedély és szakmai felügyelet, illetve titokvédelem nélküli „szürke” tanfolyamon átadni tudásodat ellenőrizetlen magyar és külföldi személyeknek? A Facebookon és a honlapon a D-Akadémia angolul is reklámozta magát.

Ha valakinek, akkor Neked pontosan tudnod kellett, hogy a DOK és a KMÜHA tevékenysége „alapból” törvénytelen, szakmaiatlan és nemzetbiztonsági érdekeket veszélyeztet. Mégis Te voltál a „projekt” egyik legaktívabb szorgalmazója és szervezője, aki a saját szervezeteidet (az egyetemet és a szolgálatot, valamint a szakmai közösséget is) “beugrattad” ebbe a bűnös vállalkozásba.

23. Nem szégyelled magad?

Budapest, 2019. január 24.

Tudodki.

Hat év a Drégelyvár fogságában (avagy: Nyílt levél Hiperaktív Obsitoshoz)

Kedves Hiperaktív Obsitos!

Mindenekelőtt örömmel tájékoztatlak, hogy jól szolgál az egészségem. Remélem – hozzám hasonlóan – te is jó egészségnek örvendsz. Arra az esetre, ha velem mégis történne valami (aminek lehetőségét legutóbbi, azaz feltehetően utolsó személyes találkozásunkkor Te sem zártad ki egyértelműen), kijelentem – és igazolni is tudom –, hogy semmilyen rejtett betegségem nincs, nem vagyok allergiás semmire, élvezem az életet (tehát nem készülök öngyilkosságra), nem stresszelek, vigyázok magamra, óvatosan vezetek, ha gyalog megyek valahova, még a zebrára lépés előtt is körülnézek, álló jármű mögül nem szaladok át az úttesten, nyilvános helyen nem kötök bele senkibe stb. Egy bizonyos kört kivéve nincsenek rosszakaróim sem, tehát ha a hajam szála is meggörbül, Neked biztosan tudnod kell, hogy ki állhat egy ilyen (szigorúan hipotetikus) merénylet mögött, aminek egyébként semmi értelme nem lenne, mert az összes bizonyító erejű dokumentum biztos helyen várja a napvilágra kerülést.

De nem is erről akartam szólni. Ebben a nyílt levélben, amit az interneten is közzéteszek, egy, a Drégelyvár Oktatási Központ Alapítvány és Főigazgatóság kebelén belül működő „DOK D-Akadémia” nevű titokzatos szervezet megalakulásának körülményeivel kapcsolatos közös élményünket szeretném feleleveníteni, és néhány kérdésben a véleményedet kérni.

2013. február 21-én az esti órákban telefonon felhívtál, hogy egy aznapi eseményről beszámolj nekem. Akkortájt kollégák voltunk a Zsigmond Király Főiskolán (ZSKF), előtte a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE), még korábban pedig a Magyar Köztársaság Katonai Felderítő Hivatalnál (MK KFH) és jogelődjeinél. A hívás „apropóját” az adta, hogy – amint arról lelkendezve beszámoltál – aznap volt egy megbeszélés a HM EI Zrt. tanácstermében, amelynek eredményeképpen megalakult a Drégelyvár Oktatási Központ Alapítvány (röviden nevezzük DOK-nak) nemzetbiztonsági szakcsoportja. Elmondásod szerint az eseményen V. T. úr mint a DOK egyik igazgatóhelyettese (vagy igazgatója?) elnökölt. V. T. mérnök-informatikus, akinek a nemzetbiztonsághoz annyi köze van, hogy valamelyik közeli rokona az egyik szolgálatnál van hivatásos állományban (közös ismerősünk).

Akkor és ott, Tőled tudtam meg, hogy a rendezvényen elhangzottak szerint a DOK nemzetbiztonsági képzést indít olyan (zömében a BM állományába tartozó, rendészeti szakközépiskolát végzett) hallgatóknak, akik az érettségi eredményük alapján nem tudtak bekerülni az NKE nemzetbiztonsági szakjára. A projektnek megnyerték a (katonai) Felderítők Társaságát is (FT), amelybe a DOK (emelt szintű tagdíj befizetése mellett) „testületileg” belép.

Közbevetőleg megjegyzem, hogy a „belépésre” ténylegesen 2013 áprilisában került sor, igaz nem „testületileg”, hanem a DOK főigazgatójának (F. G.) és helyettesének (V. T.) csatlakozásával. A két új tagjelölt kilátásba helyezte, hogy „szponzorálja” a Felderítők Társaságát, amiről közleményt is kiadtak, de azt azóta már leszedték a társaság honlapjáról (ennek körülményeiről máskor ejtsünk szót).

Az általad említett – és felkarolt – különleges képzést Dr. J. F. ny. r. vezérőrnagy „finanszírozta” a Belügyminisztérium (BM) Oktatási Alap terhére, pályázati pénzekből. Ezt is Tőled tudom. Felajánlottad, hogy csatlakozzak a DOK-hoz, és – mint elemző-értékelő szakember – vegyek részt az oktatásban én is, mert szükség van a hozzánk hasonló, nagy tapasztalatú egykori katonai felderítőkre. Az ajánlatot „kapásból” visszautasítottam.

Emlékeztettelek arra, hogy J. F. az NKE Fenntartói Testület elnökeként már 2012-ben is próbálkozott a katonai felderítők ismeretanyagának „lenyúlásával” és a BM-en belüli nemzetbiztonsági képzésben való – szerintem egyértelműen szabálytalan és szakszerűtlen – felhasználásával, de akkor ezt (az NKE Nemzetbiztonsági Intézet igazgatójaként) még megakadályoztam. Részben emiatt kellett 2012. áprilisban távoznom az NKE-ről (ahol Te azóta is tanítasz). Azt is jól tudtad (mert annak idején elmondtam Neked), hogy 2012 márciusában valaki megpróbált 50 millió forinttal megvesztegetni, hogy támogassam ezzel kapcsolatos törekvéseit. A telefonbeszélgetés során kerek-perec közöltem Veled, hogy semmi olyan akcióban nem veszek részt, amit J. F. pénzel („törvénytelenül összetarhált pályázati pénzekből”, ha jól emlékszem, szó szerint ezt a kifejezést használtam), és neked is azt ajánlottam, hogy szakítsd meg a kapcsolataidat a DOK-kal. Te azonban elhárítottad a kifogásaimat, és azzal zártad a beszélgetést, hogy ezt a képzést a HM és a BM is melegen támogatja, és ezért mindenképpen bekapcsolódsz az oktatásba, sőt nekem is azt tanácsolod, hogy ne hagyjam ki ezt a rendkívül kedvező lehetőséget, mert „jól fizetnek”. Mindketten kitartottunk a véleményünk mellett, de barátságosan búcsúztunk el egymástól.

Beszélgetésünkről – hogy ne merüljön a feledés homályába – naplómban azonmód az itt leírtaknál is részletesebb emlékeztető feljegyzést készítettem (ez egyáltalán nem ellened irányult, mert akkor még bíztam abban, hogy meggondolod magad, ezért potenciális tanúnak, nem pedig esetleges terheltnek tekintettelek). A feljegyzésben foglaltak tartalmukat tekintve lényegében szöveghűen adják vissza beszélgetésünket, amelyből egyértelműen kitűnik, hogy tisztában voltál azzal, hogy a nemzetbiztonsági felsőoktatás minőségi és minősített tananyagait, azon belül a katonai felderítők szakismereteit a DOK-on keresztül – pénzért – illetékteleneknek fogják átadni. Azt is tudod kellett, hogy ez a szerzői jogok és a titokvédelmi előírások megszegését jelenti. Ilyen képzést ugyanis csak az NKE nyújthat, kizárólag az nbtv szerinti titkos információgyűjtésre felhatalmazott szolgálatok hivatásos állománya részére. Nekem már akkor az volt a véleményem (és ezt nem is rejtettem véka alá), hogy a DOK ezzel a tevékenységével bűncselekményt valósít meg, amelynek társadalmi veszélyessége nemcsak bűnügyi, hanem nemzetbiztonsági kockázatokat is rejt magában.

Kedves Hiperaktív Obsitos! Tudom, hogy legalább három egyetemen tanítasz, és minimum öt szakmai és/vagy civil szervezetnél vagy vezető beosztásban, a különböző fórumokon való biztonságpolitikai és nemzetbiztonsági szakértői szereplésről nem is beszélve. Ezért egyelőre, mivel nem akarlak túlterhelni, csak a következő néhány kérdés megválaszolására kérlek tisztelettel:

1. Te is úgy emlékszel a 2013. február 21-i beszélgetésünkre, mint én?

2. Emlékszel arra a 2015. 10. 14-én „vélemény” témamegjelöléssel elküldött üzenetedre, amelyben felhívtad a címzettek figyelmét egy a HM EI-vel kapcsolatos cikkre, ami „a napnál is világosabban bizonyítja, hogy a HM EI egy bűnbanda, teljesen mindegy, hogy szoci, vagy finesz irányítás alatt áll!”? Ha tényleg ez a véleményed, akkor miért szerepel az MTA köztestületi tagként leadott elérhetőségeid között (a második helyen) a „Honvédelmi Minisztérium Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Zrt”? Talán még most is náluk vagy másodállásban, és pénzt kapsz ettől a „bűnbandától”?

3. Szerinted mi köze lehetett a HM EI Zrt-nek a rendőrpalánták nemzetbiztonsági oktatásában érdekelt DOK-hoz?

4. Nemzetbiztonsági szakértőként láttál-e bármilyen kockázatot a DOK szakmai oktatási tevékenységében? Ha igen, akkor miért végeztél a DOK nevében toborzó munkát nagy tapasztalatú egykori katonai felderítők között, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez?

5. Érzel-e legalább egy icipici lelkifurdalást amiatt, hogy a tiszteletre méltó Felderítők Társaságát beugrattad egy ilyen – ma már nyugodtan kijelenthetjük – csaló, szélhámos, adattolvaj bandával való együttműködésbe?

6. Kaptál-e a DOK-tól (vagy az ő közvetítésükkel) az oktatói és/vagy a szervezői munkád ellenértékeként bármilyen fizetséget 2013 óta, és ha igen, akkor szerepeltetted-e az adóbevallásodban? Tudom, hogy az adóügyi következmények szempontjából ez a kérdés részben már elavult, de más szempontokból még nagyon is aktuális lehet (majdnem úgy fogalmaztam, hogy még nem évült el).

Egyelőre ennyi.

Üdvözöl egykori kollégád:

2019. január 22-én

Dr. Rácz Lajos, alias Naiv Balfácán

  

 

 

 


 

 

 

Írásterápia

Többszörösen is csapdába estem.

Kritikusaim egyrészt azt hányják a szememre, hogy notórius feljelentgető vagyok, ami nem igaz, de nehéz cáfolni, mert azt kéne bizonyítani, ami nem történt meg, vagy letagadni azt, ami megtörtént, de azzal önmagamat vádolnám, hogy nem teljesítettem a feljelentési kötelezettségemet olyan ügyekben, amelyekben azt törvény írja elő. Mások viszont azt kérik számon rajtam, hogy miért nem jelentettem (a szolgálati út betartásával) a főnökeimnek a problémákat ahelyett, hogy a nyilvánossághoz fordultam, és miért a laikus nagyközönséget szekálom, miért nem az illetékeseket, ami meg azt bizonyítja, hogy nem olvasták elég figyelmesen a bejegyzéseimet, és nyitott kapukat döngetnek, mert eddig is, és ezután is...

A másik, ravaszul kiókumlált csapdahelyzet az, amikor a hatóságokhoz fordulsz, és ha a személyes tapasztalataidról számolsz be, akkor azzal söpörnek le, hogy ez magánügy, fordulj inkább munkaügyi bírósághoz vagy az Atyaúristen Sóhivatalához; ha pedig egyértelműsíted hogy itt közügyről van szó, akkor azzal vágnak vissza, hogy Te ezt nem tudhatod, mert nem vagy hivatalban. Arról egy szó sem esik, hogy a „hivatalból” ők távolítottak el éppen azért, mert kinyitottad a szádat és rámutattál a törvénytelenségekre. Arról sem esik szó, hogy ha csak a saját jogsérelmedet akarnád önérdekből orvosolni, akkor is kötelesek lennének foglalkozni a dologgal. A honvédelmi miniszter urak (így többes, egész pontosan hármas számban) mégis megengedték maguknak a luxust, hogy ne is válaszoljanak a hozzájuk intézett bejelentésekre és panaszokra, holott a kivizsgálási és a válaszadási kötelezettséget a nemzetbiztonsági törvény (is) előírja nekik. És ez csak egy (pontosabban három) példa volt a több tucat közül.

A következő ilyen csapda, hogy itt egy olyan komplex ügyhalmazról van szó, aminek honvédelmi, nemzetbiztonsági, rendvédelmi, bűnügyi, jogi, pénzügyi, politikai, erkölcsi, nemzetközi és még számos más, egymással összefüggő aspektusa van, ezért bárki könnyűszerrel elháríthatja magától a felelősséget azzal, hogy „Ez nem az én asztalom!”. Az senkit sem zavar, hogy a vonatkozó törvények szerint kötelesek lennének az illetékesekhez továbbítani a beadványt akkor is, ha nem az ő asztaluk (de az). Senki sem gondolhatja komolyan, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok nem illetékesek nemzetbiztonsági (hírszerzési és elhárítási) ügyekben, vagy a Nemzeti Biztonsági Felügyelet lepasszolhatná az információvédelem ügyeit a BM Személyügyi Helyettes Államtitkárság Titkárságvezetőjének kivizsgálásra és véleményezésre, amikor éppen egyes belügyminisztériumi szervek titokvédelmi hiányosságairól van szó (csak a példa kedvéért).

A negyedik csapda, hogy hiába rendelkezel nagyon magas helyről, a Köztársasági Elnök Hivatalától (KEH) fejléces, pecsétes, aláírt biztatással arról, hogy tegyél végre feljelentést nemcsak a Legfőbb Ügyészségen, hanem a NATO Biztonsági Hivatalánál is (ami egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a KEH sem fűz nagy reményeket Polt Péter szakmai kvalitásaihoz és erkölcsi korrektségéhez), nem sokra mész vele. A Szövetség ugyanis csak a tagállamok hivatalos szervei, elsősorban a katonai képviselet útján közelíthető meg, és a HM, illetve a Magyar Honvédség érintett szolgálatai, miniszterektől kezdve a (volt) vezérkarfőnökön át a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatójáig makacsul elzárkóznak mindenfajta kötelességük teljesítése elől. Keresztbe tesznek, ahol tudnak. Sebaj, talán majd a mostani vezérkarfőnök, aki nemsokára nem a miniszter közvetlen alantasa, hanem önálló hatáskörrel rendelkező „parancsnok” lesz, nem keresztbe tesz, hanem hosszába.

Azt is mondják, sőt követelik, hogy ismerjem be, én sem tudok mindent – és mit tehetnék (mivel nem vagyok mindenható), készséggel be is ismerem, hogy nem tudok mindent, és már bele is estem a csapdába. Ha nem tudok mindent – gömbölyítik tovább az érvelés fonalát –  akkor miért nem ismerem be, annak lehetőségét, hogy rosszul látom a dolgokat? Miért prejudikálok? Miért vádaskodok? Kedveseim, nemzetbiztonsági ügyekben az illetékes szolgálatokat nem az ártatlanság vélelme, hanem az officialitás elve kötelezi, éspedig arra, hogy az ország létfontosságú érdekeit veszélyeztető helyzet, az ártó szándékú (és leplezett) fenyegetés valódiságának már a halvány lehetősége esetén is hivatalból beindítsa az elhárítás gépezetét a potenciális kockázati források felderítése, azonosítása és „semlegesítése” céljából. Ez a dolga. Közönséges bűncselekmények esetében valóban ki kell zárni a bizalmatlanságból fakadó (vagyis megalapozatlan) gyanúsítást, nemzetbiztonsági ügyekben viszont a naiv gyanútlanságra alapozott bizalmat, vagyis a felelőtlen, indokolatlan, okkal megkérdőjelezhető, vaksi jóhiszeműséget kell kizárni.

 Hatodszor: Az sem piskóta, amikor leügynöközik az embert, megvádolják, hogy ő szolgál orosz, kínai, izraeli érdekeket (ezt meg vajon honnan szedték?), szükségtelenül botrányt kelt az országon belül és kívül, felhívja a NATO figyelmét ránk és ezzel ő okoz kárt az ország érdekeinek szándékosan vagy engedve a külső befolyásolásnak, aminek nem tud ellenállni, mert sértett bugyutaságában nem számol a következményekkel. Kedveseim, hallottatok a NATO AC/35 sorozatszámú információvédelmi szabályzatairól? Ha az NKE nemzetbiztonsági szakos vagy kollégiumi hallgatói vagytok, akkor lefogadom, hogy nem. Egyszer majd tartok egy on-line távoktatási tanfolyamot nektek azokról a kérdésekről, amelyekre a tanáraitok elmulasztották felhívni a figyelmeteket, de most elöljáróban elég legyen annyi, hogy ezt az egész hajcihőt csírájában el lehetett volna fojtani, ha már 2012-ben a NATO tudomására hozták volna azok, akiknek ez kötelessége lett volna. Szerintetek miért tűnt el a Nemzeti Biztonsági Felügyelet honlapjáról éppen ez a szabályzat, és éppen akkortájt, amikor az NBF a BM alárendeltségébe került? Most akkor ki az, aki sértett bugyutaságában nem számol a következményekkel?

A hetedik csapda, hogy ha közérthetően fogalmazol (úgy, hogy a Nemzeti Közveszélyes Egyetem Nemzetbiztonsági Intézetének oktatói is megértsék), akkor számon kérik rajtad, hogy milyen „gyakorlati” szakmai tapasztalatod van (mintha nem tudnák), ha pedig szakszerűen fogalmazol (amiből legalább a hallgatók tanulhatnának), akkor szemedre vetik, hogy rajtad kívül senki sem érti azt, amit mondasz, tehát alighanem rosszul látod a dolgokat, és ez is bizonyítja, hogy paranoid őrült és notórius feljelentgető vagy. Vagyis a kör bezárult.

Ugyanakkor, miközben a hátam mögött buzgón szapulnak, még senki hivatalos tényező nem merte a szemembe mondani, hogy „R. Úr, maga egy hülye, aki rémeket lát, ezért meg ezért.”. Inkább névtelen fenyegető levelet írnak, vagy  hazudoznak, vagy nem is válaszolnak, újabban már csak sunnyognak, letagadtatják magukat, tettetik a hülyét (néhányuknak ez egész jól megy), levegőnek néznek, vagy elbújnak egy elvarázsolt kastélyban. Az egyik közvetlenül megszólított és nyilvánosan legyávázott altábornagy úr (csak a példa kedvéért) még ahhoz is gyáva volt, hogy kikérje magának. Megbúvik a Miniszterelnökségen, ahol egy olyan szervezetet vezet, aminek a létrehozására a nemzetbiztonsági törvény semmilyen felhatalmazást nem adott. Ki tudja, miben mesterkedik éppen.

Képzeljétek, amikor a legeslegelső igazi feljelentésemet megtettem (gondolhatjátok, hogy ha 61 évig jól elvoltam mindenféle feljelentgetés nélkül, akkor 2012-ben is valami komoly dolognak kellett történnie, hogy rászánjam magam); szóval ennek az első feljelentésnek, aminek a történetét a Polt Péternek küldött nyílt levelem 13-16. pontjában is felelevenítettem, volt egy eseménynapló melléklete is, amiben a történéseket precízen (ahogy annak idején azon melegében papírra vetettem őket, részletesen, de a lényegre koncentrálva) leírtam, és szakszerű (ámde mégis személyes) értékelést, véleményt fűztem hozzájuk. Elemző-értékelő szakemberként tudom, hogy a tanúvallomások megbízhatóságát és ellenőrizhetőségét ez a módszer jelentősen növelheti. És képzeljétek, mi történt: a teljes anyagot, a 112 melléklettel, köztük az eseménynaplóval egyetemben, az ügyészség kiadta azoknak, akiket bemószeroltam, az összes esetleírással és a résztvevőkre vonatkozó személyes megjegyzéseimmel, véleményemmel együtt. Hadd tüntessék el a bizonyítékokat, hadd dolgozzanak ki hatékony védekezést, és hadd álljanak bosszút rajtam.

Mondtam is (írtam is) a haragos panaszomban (amiről tudtam, hogy falra hányt borsó, hiszen a határozatot még az előtt végrehajtották, hogy megpanaszolhattam volna), annak is a sokadik pontjában: „Amikor leadtam az anyagot, felhívtam az ügyész úr figyelmét arra, hogy az eseménynaplóban igyekeztem formailag is elkülöníteni a normál betűtípussal szedett tényeket a dőlt betűvel kiemelt véleményektől. Egyszerűen nem tudok napirendre térni afelett, hogy az ügyészség a szubjektív megjegyzéseimet, másokra (harmadik személyekre) vonatkozó véleményemet is szemrebbenés nélkül kiadta Szarka Gábornak. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy minden, amit az ügyészség rendelkezésére bocsátok, egyszer valamikor potenciálisan felhasználásra kerülhet az eljárás során. De csak elkülönítve a lényeget a lényegtelentől, mindent a maga helyén és a maga idejében, a nyomozás taktikai terve szerint, és mindenkinek csak a rá vonatkozó mértékben (mondjuk egy szembesítéskor). Ismét sérült az egyenlő bánásmód elve. Én miért nem kaptam P. úr személyes feljegyzéseiből egy példányt? Talán mert ő nem működik együtt olyan jóhiszeműen az ügyészséggel, mint én? Jobban szereti a barátján keresztül belülről és már jó előre befolyásolni az eljárást, amikor érzi, hogy szorul körülötte a hurok?

Vajon mit szól Kovács altábornagy úr ahhoz, hogy a KNBSZ-nél vele folytatott március 23-i megbeszélésről készített részletes feljegyzésemet és a hozzá fűzött kommentárjaimat, beleértve a Nemzeti Biztonsági Felügyelettel folytatott levelezésemet is, az ügyészség kiadta Szarka Gábornak? Ismételten hangsúlyozom: aminek a megismerésére az ügyészség jogosult, abban Szarka Gábor illetéktelen lehet. Itt egy olyan bonyolult ügyről van szó, amelyben még egyáltalán nem dőlt el, hogy kik között és milyen érdekellentétek lesznek. Az ügyészség gondatlanul egyoldalú előnyökhöz juttatott egy bizonyos személyi kört.”. Eddig az idézet a falra hányt borsóból.

Ti tudjátok, mi az az írásterápia?

A következő bejegyzésektől kezdve mint egyfajta modern Mikes Kelemen, a nemzetbiztonsági szakmai körökből száműzetésbe taszajtott pozícióból, nem a Márvány-tenger partjáról, hanem innen Budapestről, nem a fiktív P.E. grófnéhoz intézve, hanem különböző valóságos címzetteknek szánt, nyílt levél műfajban kiizzadott irodalmi alkotásokban folytatom azt, amit elkezdtem. Mikes Kelemen 207 fiktív levéllel írta be magát a magyar irodalom történetébe: legalább annyi, egy csöppet sem fiktív nyílt levelet vagy blogbejegyzést én is áldozhatok a történelmi hűség oltárán. Tekintsétek ezt egyfajta önként vállalt, írásterápiás elvonó kúrának. Egyben lehetőséget adok az érintetteknek is., hogy szintén nyílt válaszlevelekben, a személyazonosságukat vállalva reagáljanak, és ezzel ők is „megtisztulva” járuljanak hozzá azon problémák és konfliktusok megoldásához, amelyek honvédelmi, nemzetbiztonsági, rendvédelmi, bűnügyi, jogi, pénzügyi, politikai, erkölcsi, nemzetközi és még számos más, egymással összefüggő érdekek bölcs összehangolását feltételezik. Persze nem számítok arra, hogy élnek az alkalommal. Annyira naiv balfácán azért nem vagyok, még ha Naiv Balfácán is vagyok.

Nyílt levél az áruló Molnár Zsolthoz

Nyílt levél
Dr. Molnár Zsolt képviselő úr,
az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának tagja (volt elnöke) részére

Tisztelt Képviselő Úr!

2012. április 17-én, telefonon történt előzetes egyeztetést követően, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetbiztonsági Intézetének fejléces papírján, az NKE NBI igazgatójaként (HM és mobil telefonszám megadása mellett) aláírt, két pédányos (Elnök Úrnak és helyettesének, Gulyás Gergely képviselő úrnak címzett), „pecsétes” levelet vittem be személyesen a Nemzetbiztonsági Bizottság parlamenti irodájába. A levél átvételét munkatársa aláírásával igazolta. A beadvány tárgyának megjelölése „FELJEGYZÉS a nemzetbiztonsági oktatás területén kialakult súlyos helyzetről és annak összefüggéseiről” volt.
A levélben – a tiszteletteljes megszólítás után – kifejeztem abbéli reményemet, hogy a Bizottság tagjai pártpolitikai elkötelezettségüktől függetlenül a nemzetbiztonság ügyének szolgálatát tekintik elsődlegesnek. Ezt követően részletesen, az elkövetők megnevezésével leírtam, hogy az NKE felső vezetői (a BM és a HM részéről kijelölt felügyelő biztosok és az együttműködő titkosszolgálatok felső- és középszintű vezetőinek közreműködésével) 2011. áprilistól fogva hogyan halogatták, majd 2011. szeptembertől miképpen akadályozták a Nemzetbiztonsági Tanszék – általuk elrendelt – intézetté alakulását, és hogyan igyekeztek a nemzetbiztonsági oktatás személyi és anyagi-technikai feltételeit ellehetetleníteni, a kulcsszerepet betöltő munkatársakat elüldözni. Ennek keretében nem tették meg a hatáskörükbe tartozó, tőlük elvárható intézkedéseket, elmulasztották a beosztottaikról való gondoskodást, és nem ellenőrizték a közvetlen aláredeltjeiket. A nemzetbiztonsági oktatás szervezeti és személyi feltételeinek rombolását J. F., BM miniszteri biztos utasítására és közvetlen kézi vezérlése alatt, Szarka Gábor HM miniszteri biztos tudtával és hallgatólagos asszisztálása mellett követték el. Szarkának többször is jeleztem a problémákat, de miniszterét nem tájékoztatta, és igyekezett eltussolni az ügyet. Míg az ugyanazon miniszter által kinevezett előző miniszteri biztos, Deák vezérezredes felügyelte, irányította és támogatta a katonai nemzetbiztonsági szakirányú oktatás megalapozását, a következő miniszteri biztos, Szarka Gábor hivatalba lépése pillanatától segítséget nyújtott annak lerombolásához. Mindezek hátterében az a törekvés állt, hogy a Tanszéket (majd Intézetet) meggyengítsék, a kulcspozíciókat BM-es (rendőr) munkatársakkal töltsék be, és az intézményt „ugródeszkának” használva a nemzetbiztonsági oktatás leple alatt valójában a bűnügyi hírszerzés Rendészettudományi Karon való oktatását alapozzák meg (ami önmagában legitim cél lehetett volna, de nem akkor, ha a nemzetbiztonsági felsőoktatás kárára igyekeznek megvalósítani). Ezeket a törekvéseket én és közvetlen munkatársaim, súlyos áldozatok árán, de mindaddig megakadályoztuk.
A levélben ismertettem azokat a konkrét intézkedéseket is, amelyek révén a KNBSZ akkori humán főosztályvezetője kiemelkedő szerepet játszott a polgári és a katonai nemzetbiztonsági oktatás tönkretételében.
Arra is kitértem, hogy a megfélemlítésre, rágalmazásra, jogtalan titkos információgyűjtésre és adatkezelésre, belső ellenségkép-gyártásra, emberi sorsok tönkretételére alapozott KGB-s, AVH-s stílust honosítottak meg a KNBSZ-en belül, „halállistákat” íratva alá a főigazgatóval, hogy a szolgálaton belüli kulcspozíciókat ne felderítők, hanem elhárítók tölthessék be, holott az összevont szolgálat törvény szerinti feladatrendszerében továbbra is a hírszerzési feladatok álltak az első három helyen. Ezzel – egy kiélezett nemzetközi helyzetben – gyengítették a kormányzati információigények kielégíthetőségét, a kül- és katonapolitikai döntések megalapozhatóságát.
Megállapítottam, hogy az említett személyek egymással szorosan együttműködve, szervezetten és részben sikeresen munkálkodtak nemcsak a nemzetbiztonsági oktatás, hanem az ország védelmi képességeinek, a polgári hírszerzésnek, a katonai felderítésnek és NATO hozzájárulási képességünknek a gyengítésén. Céljuk feltehetően az volt, hogy a meggyengített szolgálatokat a BM bekebelezhesse, és a rendszerváltás előtti állambiztonsági rendszer mintájára egy egységes szuper-titkosszolgálatot hozhasson létre, ami a rendőrséget, valamint a polgári és a katonai nemzetbiztonsági szolgálatokat egyaránt ellenőrzése alatt tartja (a polgári hírszerzést és a katonai felderítést is beleértve).
Kifejtettem azt a véleményemet, hogy a katonai hírszerzés szervezeti kultúráját igyekeztek lerombolni, és helyette egy jogtalan és szakszerűtlen, dilettáns ámde erőszakos elhárító „kultúrát”, titkosrendőri szemléletet honosítottak meg a szolgálatoknál, sőt szemet vetettek az Egyetemre is, és az új Együttműködési Megállapodás-tervezetet nem az oktatás, hanem az „információszolgáltatás rendjének” kialakítására összpontosították. A pályázat nélküli vezénylésekkel valójában az Egyetem titkosszolgálati megszállását készítették elő.
Kedvelt módszereik közé tartozott, hogy szolgálati ügyeket (szabálytalanul) mobiltelefonon intéztek, lehetőleg írásos nyomot nem hagytak maguk után, óvakodtak bármilyen dokumentum aláírásától, adott esetben nem riadtak vissza az okirat-hamisítástól, a csapda-állítástól, a megfélemlítéstől, rágalmazástól, félrevezetéstől, provokációtól sem.
Közöltem, hogy – többször is átgondolva az addigi fejleményeket – arra a következtetésre jutottam, hogy a történteknek a továbbiakban már semmiféle jóhiszemű értelmezése nem lehetséges. Megállapítottam, hogy a leírt cselekedetek a köztörvényes, a hivatali és a szolgálati bűncselekményeken túl felvetik az alkotmányos rend elleni szervezkedés gyanúját is, hiszen az alaptörvényünk szerint a rendőrség és a nemzetbiztonsági szolgálatok elkülönült szervezetekként működnek, eltérő feladatrendszerrel, ezért szervezeti és működési „összevonásuk” ellentétes az alaptörvénnyel, különösen, ha erre valakik titokban és szervezetten, erőszakos módon (kényszerítés, nyomásgyakorlás útján), az ország védelmi, nemzetbiztonsági és NATO hozzájárulási képességeinek hosszú távú gyengítése árán törekednek. Emlékeztettem rá, hogy aki tudomással bír ilyen szervezkedésről és nem tesz az illetékeseknél bejelentést róla, az is kaphat szabadságvesztés büntetést. Már csak ezért sem tehetek úgy, mintha semmiről sem tudnék, de – volt katonai felderítőként és az Intézet igazgatójaként, oktatóként és nemzetbiztonsági szakemberként – a lelkiismeretem sem engedi meg, hogy tovább hallgassak.
Kértem a Tisztelt Nemzetbiztonsági Bizottságot, hogy azonnali és alapos vizsgálat keretében tisztázza a helyzetet, tegyen meg mindent a káros következmények elhárítására, és állapítsa meg kinek-kinek az erkölcsi és politikai felelősségét, valamint – ha szükségesnek ítéli – tegyen büntető feljelentést. Jeleztem, hogy tudomásom szerint a bejelentőt a törvény védi, és elvárom, hogy e bejelentésem miatt semmilyen hátrány ne érjen. Felajánlottam, hogy bármikor személyesen is állok a Tisztelt Bizottság rendelkezésére. Egyúttal javasoltam, hogy az eljárást zárt ülés(ek) keretében, a keletkezett adatok, információk titokvédelmi minősítése mellett folytassa le.
Mellékeltem néhány birtokomban lévő fontosabb dokumentum-másolatot is, előrebocsátva, hogy a részletek ismertetését és értelmezését szóbeli meghallgatáson kívánom előadni. Végül megneveztem vagy hét olyan személyt, akiket tanúként javasoltam meghallgatni.
Tisztelt Képviselő Úr!
Azt hiszem, hogy az Ön saját pártja, az ország közvéleményével egyetemben, joggal várja el, hogy számot adjon arról: az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottságának elnökeként milyen konkrét intézkedéseket tett a beadványom ügyében, illetve hivatali időszaka alatt általában hogyan felügyelte a nemzetbiztonsági szolgálatok tevékenységének törvényességét. Mivel fölösleges emlékeztetnem Önt arra, hogy az itt leírt történetnek van folytatása is (amit a www.naivbalfacan.blog.hu elérhetőségen is közzétett újabb levelekben fogok ismertetni), ezért akár már most is válaszolhat az alábbi kérdésekre:
Kívánja-e az ügy kivizsgálását elősegíteni azzal, hogy lemond mentelmi jogáról és feljelentést tesz saját maga ellen hivatali intézkedés elmulasztása miatt?
Kíván-e lemondani nemzetbiztonsági bizottsági tagságáról?
Kíván-e lemondani képviselői mandátumáról?
Kér-e pártfegyelmit maga ellen?
Kívánja-e az MSZP megújulását elősegíteni azzal, hogy lemond a párttagságáról?

Tisztelettel:

2019. január 16.

 

Dr. Rácz Lajos s.k.

 

A puding próbája az evés (Dámajáték - kilencedik rész)

Folytassuk a belügyminiszterünk 2016. októberi látogatásáról szóló közlemény boncolgatását!

„Pintér Sándor kedden az amerikai külügyminisztérium nemzetközi kábítószer-kereskedelemért és rendészeti kérdésekért felelős miniszterhelyettesével, William Brownfielddel, valamint a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatójával, James Comey-val találkozik.” – zárul a tudósítás (MTI, kormany.hu, 2016. október 4.).

Jogos a kérdés, hogy vajon miről tárgyalhatott belügyminiszterünk az amerikai külügyminisztérium nemzetközi kábítószer-kereskedelemmel (és rendészeti kérdésekkel) foglalkozó miniszterhelyettesével? Lehetséges volna, hogy a miniszterhelyettes nem hozta szóba a kábítószer-kereskedelem elősegítéséért (is) körözött Pharaon ügyét? Vagy a szintén Pharaon neve által fémjelzett pénzmosás elleni küzdelmet? Vagy a korábbi budapesti ügyvivő, Goodfriend által (is) ostorozott korrupciót? Ezek a határokon átnyúló jelenségek (és az ellenük való küzdelem nemzetközi együttműködési kérdései) a meglátogatott miniszterhelyettes által vezett hivatal (Bureau of International Narcotics and Law Inforcement Affairs, INL) feladatrendszerében kiemelt helyen szerepelnek, mint ahogy a magyar belügyminisztériuméban is.

Bár az MTI nem szólt róla részletesebben, minden bizonnyal tartalmas volt a James Comey, FBI-igazgatóval végrehajtott találkozás is. James Comey alighanem szóba hozta azt a korábbi véleményét, amit az amerikai Holokauszt Emlékmúzeum 2015. áprilisi avatóján elmondott beszédében hangoztatott, miszerint a zsidók elleni második világháborús népirtásban való magyar szerep elmismásolása (minden felelősségnek a német megszállókra hárításával) „ijesztő”. Pintér Sándor pedig – reméljük – csattanós választ adott a „vádakra”. Vagy ha erről nem is volt szó, Ghaith Pharaonról biztosan beszélgettek. Az eszmecsere során Pintér Sándornak volt (vagy lett volna) alkalma kifejteni, hogy szerinte az FBI („magatartásvonalából” ítélve) nem is akarja igazán elfogni Pharaont, és ő belügyminiszterként ezt az értékelését pont az előző nap – az amerikaiakkal való egyeztetés nélkül – meg is írta a szaúdi  nagykövetnek. Azt is kifogásolhatta (volna) Pintér Sándor az FBI igazgatójánál, hogy Pharaon Magyarországra küldésével éppen ők, az amerikaiak állítottak csapdát az Orbán-kormánynak. De mivel a belügyi együttműködés a két ország között „kiváló”, Pintér Sándor alighanem ennél sokkal „diplomatikusabban”, békülékenyebben, engesztelőbben fogalmazta meg a mondandóját. Talán még azt is megígérte, hogy mi változtatunk a „magatartásvonalunkon”.

Csakhogy a puding próbája az evés. Három hét se kellett hozzá, hogy Orbán Viktor nyilvánosan meghazudtolja a saját belügyminiszterét. Miniszterelnökünk ugyanis a magyar parlamentben – már Pintér Sándor Washingtonból történt hazaérkezése után (nyilván az ő „úti jelentésének” birtokában) – 2016. október 24-én, egyáltalán nem diplomatikusan kijelentette, hogy Pharaon körül egy amerikai titkosszolgálati játszma zajlik. Figyelmeztette a Pharaon-ügyben őt interpelláló képviselőt, hogy „vigyázzon, nehogy ő is részesévé váljon egy amerikai titkosszolgálati játszmának”. A 444.hu újságírója, Sarkadi Zsolt szerint „az a durva, hogy még az is lehet, hogy Orbánnak igaza van.  Ha így van, akkor az amerikaiak ravasz csapdát állítottak Orbánéknak. Tiborcz István pedig úgy lépett bele, mintha nem lenne holnap.” (Orbánék amerikai csapdába sétálhattak bele, amikor beengedték Pharaont Magyarországra. 444.hu, 2016. november 24.).

Folyamatban lévő titkosszolgálati „ügyek”, feldolgozások részleteit tilos nyilvánosságra hozni. Azzal, hogy miniszterelnökünk a parlament és az ország nyilvánossága előtt megvádolta az amerikaiakat egy ellene szervezett cselszövéssel, államtitkot sértett, és kárt okozott hazánk diplomáciai kapcsolatainak. Jobban tette volna, ha a saját nemzetbiztonsági szolgálatainál rendel el belső vizsgálatot annak megállapítására, hogy ki követett el gondatlan vagy szándékos szakmai hibát („hazaárulást”) azzal, hogy a közelébe engedte Pharaont anélkül, hogy a kapcsolatépítés – meglehetősen nyilvánvaló – súlyos kockázatait  feltárta volna.

Egy hírszerzési alapfokú („gyorstalpaló”) tansegédlet szerint (Christopher Felix: A Short Course in the Secret War, Madison Books, New York, 1992) „egy potenciális ellenség, ha aktív ellenségként kezelik, végső soron valóban aktív ellenséggé válik”, lásd a magyar kiadás (Christopher Felix: A titkos háború, Európa Könyvkiadó, 1993) 47. oldalát. Miért kell az Egyesült Államokat, hivatalosan legfőbb katonai szövetségesünket – amely többé-kevésbé joggal gyanakszik ránk – potenciális ellenségből aktív ellenségünkké „előléptetni”? Talán abban reménykedünk, hogy Washington kér elnézést, és beismeri, hogy ügynökein keresztül ő kezdeményezett titkos akciót Pharaon „tálalásával”? Az említett gyorstalpaló tansegédlet azt is leszögezi, hogy „Egy álcázott akció beismerése, legyen bár hallgatólagos, ellenséges cselekedetnek számít, és sohasem bölcs dolog ellenséges cselekedet végrehajtani, hacsak valakinek nem éppen az a szándéka, hogy kiélezzen egy konfliktust.” (57. o.). Vagyis az amerikai elvek szerint Washington még hallgatólagosan sem szívesen ismerné be, hogy Magyarország megbízhatatlanságáról egy „álcázott akció” eredményeképpen győződött meg, de akkor miért próbálja a kormányunk önbeteljesítő jóslat módjára kétségbeesetten provokálni legfőbb szövetségesünket a konfliktus kiélezésére? Talán azért, hogy utólag majd igazolni tudja, miért tekinti az Egyesült Államokat, Izraelt, a NATO-t és az EU-t, vagy éppen a saját civil szervezeteit, gondolkodó és tettre kész állampolgárait, még működő autonóm intézményeit ellenségnek (vesd össze: Lex CEU, Lex Civil), a keleti despotikus diktatúrákat pedig a példaképének (v. ö. Orbán Viktor 2014-es tusnádfürdői beszédével)  és stratégiai szövetségesének (v. ö. Orbán Viktor nyilatkozataival Li Keqiang, kínai miniszterelnök 2012-es és 2017-es magyarországi látogatása alkalmából).   

Hát igen. Megbuktunk a „Pharaon-teszten”. Senkinek se legyenek illuzói: a CIA és az FBI „röntgenszemüvegén” keresztül jól látszik, hogy a magyar Pharaon-ügy hátterében ott tüsténkednek azok a szabad szemmel „láthatatlan” szereplők, akik az orosz titkosszolgálatokat évtizedek óta kiszolgáló Ász (árnyék-titkosszolgálat) ügynökeiként korábban részesei voltak:

- a DOKFIG milliárdos nagyságrendű szélhámosságainak (erről korábbi bejegyzésekben már volt, és a későbbiekben lesz is még szó),

- a nemzetbiztonsági felsőoktatás lezüllesztésének,

- amerikai életeket veszélyeztető kiszivárogtatásoknak és más súlyos titoksértéseknek,

- a szövetségesek elleni kémkedésnek,

- a nemzetbiztonsági védelem elhanyagolásának,

- a titkosszolgálati eszközök bűnös célokra, anyagi haszonszerzésre irányuló alkalmazásának stb.

Ahhoz pedig még röntgenszemüveg sem kell, hogy az amerikaiak tisztában legyenek azzal, hogy mindez a magyar kormány tudtával, jóváhagyásával, védelmével és támogatásával zajlik, mert tökéletesen illeszkedik Budapest Amerika- és EU-ellenes kül- és biztonságpolitikai irányvonalához, egyes kormány- és „ellenzéki” körök csillapíthatatlan mohóságához, pénzéhségéhez, hatalomvágyához, elbizakodottságához és gátlástalanságához.   

Ennek nem lesz jó vége.  

Én előre szóltam. 2012 (!) májusában küldtem meg az alábbi sorokat néhány volt KFH-s kollégámnak, köztük három nyugalmazott altábornagy, volt főigazgatónak (egyikük magánbeszélgetésekben mindmáig hangoztatja, hogy minden cselekedetét az a célkitűzés vezérli, hogy a magyar katonai felderítés és hírszerzés érdekeit védje, ha kell, a BM-es elhárítással szemben is):

„Miben reménykedik Kovács (a KNBSZ – akkori – főigazgatója, jelenleg a Miniszterelnökség Nemzeti Információs Államtitkára)? Csak nem akar a hárombetűs amerikai szervezet ellen játszani? Annyira még nincs otthon a szakmában. Úgy akar bevonulni a történelembe, hogy ő döntötte meg azt a kormányt, amelyik megbízta, vagy ő alatta szűnt meg a katonai hírszerzés és olvadt be a BM-be, vagy ő ugrasztotta össze Magyarországot a Szövetséggel?

Tábornok Urak!

Valaki, aki tud beszélni Kováccsal a maga vagy egy testület (volt főigazgatók?, Koncz Márton díjasok?) nevében, győzze meg, hogy cselekednie kell. Esetleg Pásztor Pistin keresztül is meg lehet puhítani („Pásztor Pisti” akkor még a KNBSZ szakmai főigazgató-helyettese volt, aztán rövidesen az IH főigazgatója lett, most Amerikába készül, főkonzulnak vagy minek). Kovács egyébként tudja, hogy nagyon elszúrta, de hiúságból és makacsságból nem akarja beismerni. Ha kell, én szívesen bemegyek (veletek együtt), és tartok egy meggyőző kiselőadást, a bizonyítékok prezentálásával együtt a főigazgatónak és a két helyettesnek. Vagy csak nektek, bármikor. Vagy a miniszternek, de csak ha ő hív.

Olvassátok el a mellékleteket, és kezeljetek mindent diszkréten!” – zárult a tábornok uraknak címzett levelem 2012 májusában.

 Természetesen (?) egyetlen tábornok vagy ezredes sem érezte úgy, hogy valami tennivalója lenne az ügyben (pontosabban egy kivétel volt, de az a próbálkozás dugába dőlt). Senki sem szólt Kovácsnak, vagy ha igen, akkor csak azért, hogy tájékoztassa, „vigyázzon velem”, mert még mindig nem hagytam abba az „ugrálást”. De talán a közbelépés nem is a partvonalon kívülre szorult nyugdíjasok feladata lett volna. Akkor viszont kitől várhatnánk el, hogy megvédje az országot az olyan nemzetbiztonsági fenyegetésektől, mint például az Ász, az orosz titkosszolgálatok, a saját szövetségeseik ellen kémkedő árulók, a korrupt állami vezetők, az alkotmányos (alaptörvényes) rend elleni összeesküvők? Maguktól az elkövetőktől? Vagy a feljelentési kötelességüket elbliccelő állami tisztviselőktől? A Nemzeti Biztonsági Felügyelettől?

Az Ász a nemzetbiztonsági területen érintett összes, elvileg önálló hatáskörű, egymástól független hatalmi ágat, állami és társadalmi intézményt, erőszakszervezetet és titkosszolgálatot, szakmai és törvényességi felügyelő hatóságot, de még a civil társaságokat, egyesületeket is behálózta. Elég volt ehhez alig néhány tucatnyi „megnyert” figura mértéktelen állás- és funkcióhalmozásának lehetővé tétele. A többi – külső ellenőrzés hiányában és józan önkontroll nélkül, pusztító és önsorsrontó módon – ment a maga útján.

Ezzel a Dámajáték c. folytatásos rémnovella végéhez értünk. De a történet a valóságban természetesen még nem ért véget (soha nem is fog), mint ahogy Naiv Balfácán Nemzetbiztonsági Olvasónaplójának bejegyzései is rövidesen folytatódnak. Én is megyek a magam útján.

Ha Pharaon még egyszer idejönne... (Dámajáték - nyolcadik menet)

Mielőtt belevágnánk, ismét egy szolgálati közlemény, amit kommentként is közzétettem: Ez úton (is) közlöm a tisztelt érdeklődőkkel, hogy a jogsértő tartalmú (úgy mint fenyegetőzés, becsületsértés, rágalom, személyi adatokkal visszaélés, titoksértés), valamint a szakmaiatlan (úgy mint hiteles nyílt forrásokkal alá nem támasztott, nyilvánvalóan hazug tényállítás) és áltudományos kommenteket töröltem, egyben bevezettem az előmoderálás intézményét. Remélem győzni fogom a plusz munkát, ha nem, akkor köszönjétek a @közveszélyesEgyetemista néven bejelentkezett „felhasználónak”, aki több „becenevet” is használva megpróbálta széttrollkodni ezt az internetes naplót. A kérdésre később majd egy külön bejegyzésben legalább egyszer visszatérek.

És akkor vágjunk bele.

Ott tartottunk, hogy 2016. október 3-án belügyminiszterünk Washingtonba látogatott, és ugyancsak 2016. október 3-án budapesti keltezéssel írta alá a szaúdi nagykövetnek szóló levelet. Ha nem követett el okirat-hamisítást, akkor esetleg elképzelhető, hogy hétfőn kora hajnalban, indulás előtt még a repülőtéren aláírta a dokumentumot, aztán közvetlen légi járattal Washingtonba repült, és ott a nap hátralevő idejében még volt ideje három különböző helyszínre látogatni és tárgyalásokat folytatni. Az is lehet, hogy Washingtonban jutott eszébe, hogy a levél nem várhat két napot, és a tárgyalások szünetében hazatelefonált, hogy azonnal, még aznapi dátummal küldjék el. De mi történhetett Washingtonban a tárgyalásokon, ami „eszébe juttatta”, hogy bokros teendői közepette – Pharaon vízumkérelmének beérkezése óta jó két évig – megfeledkezett tájékozódni a miniszterelnökünk közelébe férkőző szaúdi „terroristagyanús” pénzember „referenciáiról”?

Elemezzük egy kicsit a tárgyalásokról beszámoló MTI-közleményt! (Nemzetbiztonsági Szakos Hallgatók és Kollégiumi Tagok, figyeljetek!)

„Kiváló a magyar-amerikai belügyi együttműködés – mondta Pintér Sándor belügyminiszter az MTI washingtoni tudósítójának.”

Ez magától értetődik. Az új típusú fenyegetések, azon belül különösen a terrorizmus elleni harc mindkét országban kiemelt feladat, és – szövetségesek lévén – ebben együtt kell működniük. Hacsak a helyzet ezen a téren mégsem olyan rózsás, és ezért kell az együttműködés „kiválóságát” propagandisztikusan hangoztatni. 

„Pintér Sándor két napra látogatott az amerikai fővárosba, ahol hétfőn tárgyalásokat folytatott Jeh Johnson belbiztonsági miniszterrel és Michael Rogers tengernaggyal, a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) igazgatójával, valamint látogatást tett a CBP National Targeting Center nevű, határvédelmi kérdésekkel és terrorelhárítással foglalkozó virginiai intézményben is.

Magyarország belügyminisztere „együttműködési intézkedést” írt alá Jeh Johnsonnal. Pintér Sándor elmondta: az aláírt dokumentum értelmében a későbbiekben Budapest és Washington együttműködik majd a  terrorizmus elleni küzdelemben. Ez elsősorban a külföldi terrorista harcosok utazásainak nehezítésére, illetve a terroristák felderítésére vonatkozik, de kiterjed más jelentős biztonsági területekre is, mint például a szervezett bűnözésre is.”

Tessék? A „későbbiekben majd” együttműködünk a terrorizmus elleni küzdelemben, beleértve a „szervezett bűnözést” is? Akkor ezek szerint eddig mégsem működtünk együtt. Itt a magyarázata a lázas telefonálgatásnak, demonstratív levelezésnek és a „kiválóság” bősz hangoztatásának. A megbeszélésen az amerikai partner alighanem kérdőre vonta Pintér Sándort a Pharaon-ügy miatt, szembesítette a rendelkezésre álló bizonyítékokkal, és érzékeltette, hogy ezt így nem tűri tovább. Ezért kellett – a „megjavulási szándék” bizonyítására – együttműködési intézkedést kiadni. Innen kezdve nincs kibúvó. Pintér Sándor „büntetőjogi felelőssége tudatában” saját kezűleg is aláírta azokat a kötelezettségvállalásokat, amiket az elődeitől örökölt meg.

„Pintér Sándor hangsúlyozta: volt már ilyen együttműködés az Egyesült  Államok és Magyarország között, a most aláírt dokumentum azonban nemcsak megújítja ezt, hanem a technika fejlődésének köszönhetően új utakat is nyit.

„Ez az új út elsősorban az azonnali információ-átadást jelenti majd meghatározott területeken, az azonnali információ-átadás pedig megkönnyíti az egyes terrorcselekmények és a terroristák felderítését. Az együttműködésnek ez az egyik legfontosabb része” - emelte ki a belügyi tárca vezetője.”

Tehát Pintér Sándor hangsúlyozta: „Volt már ilyen együttműködés.”. Hangsúlyozottan múlt időben. Igen, még mielőtt a magyar kormány nem hajtott végre külpolitikai fordulatot, és nem  Oroszország, Irán és Kína kegyeit kereste az USA, az EU és Izrael ellenében.

Szerencsénk van, hogy az együttműködés megújításának szükségességét rá lehet fogni a technikai fejlődésre, ami „új utakat” nyit, mint például az azonnali információ-átadás. Ez valami elektronikus összeköttetés lehet, mondjuk az FBI és az AH, vagy mondjuk a BM és a budapesti amerikai nagykövetség között. A régi, technikailag elavult együttműködési rendszerben, azonnali összeköttetés hiányában az információ-átadás nem két perc, hanem legalább egy nap kérdése lehetett. Mondjuk az AH-ból telefonon odaszóltak az itteni FBI-összekötőnek, aki az amerikai nagykövetségen jogi attasé beosztást tölt be, hogy van valami a számára. Erre ő még aznap vagy másnap bement az AH-ba, vagy a BM-be, vagy valahova, és átvette a valamit. Vagy futárral kézbesíthették az amerikai nagykövetségre, zárt, pecsétes borítékban, ahol ő vagy a titkára átvételi elismervény ellenében átvehette. Vagy „Azonnal!” jelzésű rejtjelezett táviratban kiküldhették az infot a washingtoni rendészeti attasénknak, aki bármikor felhívhatja az FBI-t, és szól, hogy ugorjatok be délután, van itt valami a számotokra. Vagy házhoz viheti, ha beengedik az FBI-hoz.

24 óra a két perchez képest nagyon nagy idő. De még mindig elfogadhatóbb, mint az, hogy a belügyminiszter éveken keresztül olyan „terroristákat” és pénzmosókat rejteget Magyarországon, akiket az USA kérésére világszerte köröznek; és nem szól az amerikaiaknak, majd – egy nappal azután, hogy a célszemély tartózkodási engedélye lejárt – a belügyi államtitkár kijelenti, hogy ha Pharaon még egyszer idejönne, akkor a magyar rendőrség őrizetbe venné. 

„Az együttműködés másik lényeges területe az, hogy a két ország átadja egymásnak azokat a nyilvántartásokat, amelyeket az Europolnak és az Interpolnak megküld. Ez várhatóan szintén megkönnyíti a felderítőmunkát.”

Ezek szerint az Europol- és különösen az Interpol-tagságunk, a két szervezet központjában dolgozó magyar kiküldöttek (képviselők és munkatársak), valamint a számítógépes adattároló rendszerekhez biztosított hazai végpontok (a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ, NEBEK budapesti székhelyén) és egyéb hozzáférési lehetőségek sem biztosították a megfelelő háttérfeltételeket ahhoz, hogy a magyar fél megismerje az adatbázisban évtizedek óta kiemelt helyen szereplő Pharaonnal kapcsolatos alapvető tudnivalókat. Ennyi erővel az összes Europol és Interpol tagállammal köthetnénk olyan kétoldalú megállapodást, hogy a szervezetnek megküldött „nyilvántartásokat” átadjuk közvetlenül is egymásnak. Mindjárt nem is lesz szükség Europolra meg Interpolra. Ezt a két „gittegyletet” éppen azért találták ki, hogy

- a határokon átnyúló bűnözéssel kapcsolatos adatokat ne kelljen a kétoldalú viszonyrendszerek átláthatatlan szövedékén keresztül küldözgetni egymásnak, ami adatnyilvántartási szempontból is sokkal költségesebb – és mégis kezelhetetlen – lenne, azon kívül lerombolná azt a bizalmat, amire az egész, többoldalú nemzetközi együttműködés épül,

- ugyanis innen kezdve az államok nem lehetnének biztosak abban, hogy az információmegosztás nem szelektív-e, azaz megkapnak-e minden olyan adatot, amely az ő biztonságukat veszélyeztető bűnözéssel függ össze,

- mert előfordulhat(na) olyan eset is, hogy két ország olyan információt cserél ki egymással, ami egy harmadik részes államra vonatkozik, de pont az érintettnek nem hozzák a tudomására.

Ha az amerikaiak valóban külön is megküldik a nemzetközi adatbázisokba szánt nyilvántartási adataikat a magyaroknak, akkor ez csak egyet jelenthet: azt, hogy nem bíznak abban, hogy az Interpolnak átadott adataikat – annak ellenére, hogy mi is tagjai vagyunk az együttműködésnek – külön figyelemfelhívás nélkül szakszerűen és jóhiszeműen használnánk fel.

Ne felejtsük el azt sem, hogy Szaúd-Arábia is az Interpol tagja, tehát meglehetősen értelmetlen dolog volt tőlük diplomáciai úton kérni az amerikaiak által közölt adatok hitelesítését. Korrektebb lett volna a – szintén Interpol-tag – jordán felet tájékoztatni arról (amikor Pharaon Ammanban Magyarországba szóló vízumkérelmet adott be), hogy a körözött személy náluk van (az amerikaiak egyidejű értesítése mellett). Most „elcsíphetik”, ha akarják.

Az, hogy a szaúdi felet arról győzködjük, hogy az amerikaiak nem is komolyan gondolják az Interpolnak és az Europolnak megküldött letartóztatási kérelmet, már nagyon durva, bizalomvesztő keresztezése legfőbb katonai szövetségesünk biztonságpolitikai, azon belül nukleáris proliferáció-ellenes törekvéseinek. Ha Pintér Sándor úgy gondolta, hogy ezzel az amerikai számonkérést kivédeni szándékozó, pánikszerűen kibocsátott (és még nyilvánosságra is került) levéllel visszaszerezheti a bizalmukat, akkor nagyot tévedett.

Van itt még egy – nem is kis – probléma: Az USA nem tagja az Europolnak, sőt (horribile dictu!) az Europolnak nincs sem stratégiai (általános információcserére vonatkozó), sem operatív (konkrét ügyekre, személyes adatok átadására is kiterjedő) együttműködési megállapodása az Amerikai Egyesült Államokkal! Ha tehát igaz, amit Pintér Sándor az MTI-interjúban állít (az Europol-megkeresések cseréjéről), akkor a magyarok jogcím nélkül szándékoznak az Europol védett, stratégiai és operatív, európai állampolgárok személyes adatait is tartalmazó információit megküldeni az amerikai félnek, ráadásul mindezt „gépesítve”, automatikusan, iparszerűen. Vagyis – ha jól értem – Pintér Sándor, a rendőrséget és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat (az AH-t és az NBSZ-t) irányító magyar belügyminiszter, felajánlkozott az amerikaiaknak az EU (pontosabban az Europol) elleni kémkedésre. Úgy látszik, ennek az embernek a vérében van az árulás (és a felelőtlen fecsegés), ami megintcsak egy intő jel az amerikaiaknak, hogy ne bízzanak meg benne.

Megjegyzendő, hogy az EU és az USA között létezik egy ún. TFTP (Terrorist Financing Tracking Program), azaz a terroristák pénzügyi műveleteinek követését szolgáló együttműködési szerződés, ami meghatározott pénzügyi információk továbbításról rendelkezik. A TFTP alapján kellett (volna?) az amerikaiakat (is) a Pharaon-cégek magyarországi befektetéseit kísérő banki átutalások adatairól tájékoztatni. Pont az ehhez hasonló, nemzetközi szerződésekben rögzített kötelességeinknek teszünk csak ímmel-ámmal eleget, miközben az együttműködés „másik lényeges” (tehát nem terrorizmushoz köthető)  területein kétes megalapozottságú vállalásokat (ígérgetéseket) puffogtatunk.

„Úgy gondolom, hogy az azonnali információ-átadás még hatékonyabbá teszi ezt az együttműködést – fogalmazott a miniszter.

Hozzátette: az azonnali információ-áramláshoz még ki kell dolgozni az adatátvitel módját, a megfelelő adatátviteli szélességet, és mindehhez megfelelő biztonságot kell létesíteni. Mint elmondta, ez az adatátviteli biztonság két részből áll: ahhoz, hogy minden adat átmenjen, megfelelő sávszélesség kell, és rendkívül fontos, hogy az adatok ahhoz, és csakis ahhoz jussanak el, akiknek továbbítják.”

A fenti, közhelyesnek tűnő (de nagyon is fontos rejtett utalást tartalmazó) technikai halandzsából nem sokat tudhattunk meg a Nemzetbiztonsági Ügynökségnél (NSA) tett látogatás kézzelfogható eredményeiről. Az NSA az USA elektronikai hírszerzéssel, lehallgatással és adatvédelemmel foglalkozó nemzeti intézménye, amelynek minimum két magyar szakmai partnere is van: katonai vonalon a KNBSZ Rádióelektronikai Felderítő Igazgatósága, polgári vonalon a belügyminiszter irányítása alatt tevékenykedő NBSZ, azaz Nemzetbiztonsági Szakszolgálat. Ha az amerikai belbiztonsági miniszterrel (Jeh Johnsonnal) aláírt együttműködés keretében megvalósítandó „azonnali” (vagyis közvetlen elektronikus összeköttetés útján megvalósuló) információ-átadás létrejön, akkor annak adatbiztonságáról, technikai titokvédelméről amerikai oldalon az NSA-nek kell majd gondoskodnia (a BM részéről pedig az NBSZ-nek).

A két katonai nemzetbiztonsági szolgálat (a KBH és a KFH) összevonását követően 2012-ben a rádiótechnikai felderítő ágazat főnökét (igazgatóját), akinek az egyik – kiemelt –  feladata az volt, hogy „jó” szakmai kapcsolatokat tartson fenn az amerikai NSA-vel, lecserélték. Egy percig sem állítom, hogy az új ágazati főnök az elődjével ellentétes feladatokat kapott volna a nemzetbiztonsági „vezetéstől”, azonban  mégiscsak elgondolkodtató, hogy valakik – egy hatáskörileg illetékes személyügyi vezető közreműködésével (akit most nem nevezek meg) – elüldözték az NSA-val „jó” (vagy talán egyesek szerint „túl jó”?) kapcsolatokat fenntartó főtisztet, és ezzel „alájátszottak” a belügyminiszternek, aki Boda tábornokot 2012-ben azzal a feladattal bízta meg, hogy még szorosabb együttműködést alakítson ki az amerikai partnerszervezettel. Lehetséges volna, hogy az NBSZ igyekezett átvenni a KNBSZ helyét az amerikaiakkal folytatott rádiótechnikai felderítő együttműködésben? Ez a BM bűnüldözési és terrorelhárító érdekeinek látszólag megfelelne, de a katonai felderítés nemzeti és NATO-hozzájárulási képességeit szükségtelenül csökkenthette, sőt le is rombolhatta volna. Miután az NBSZ (a BM titkosszolgálata) rádiófelderítési és rejtjelmegfejtési vonalon „megerősítette” az együttműködését az amerikai NSA-vel, rá egy évre Boda tábornok már Pekingben tárgyalt a kínai állambiztonsági miniszterrel, ki tudja, miről: nehezen letagadhatóan az NSA – legfőbb NATO-szövetségesünk lehallgató, kódfeltörő és adatbiztonsági szolgálata – velünk megosztott titkainak kiárusításáról! A kínai Állambiztonsági Minisztériumnak ugyanis nincs közrendvédelmi (bűnüldöző) és/vagy terrorelhárító igazgatósága (csoportfőnöksége), amely témákban a BM esetleg indokoltan együttműködhetne velük. Ezek a szakterületek Kínában nem az Állambiztonsági, hanem a Közbiztonsági Minisztérium illetékességébe tartoznak. Van viszont (az Állambiztonsági Minisztériumnak) kódfeltörő, rejtjelmegfejtő, titkosított kommunikációs részlege, és van hírszerző és kémelhárító osztálya, valamint a külföldön tartózkodó kínaiakat ellenőrző  szervezeti egységei. Akkor viszont kivel, miről tárgyalt Pekingben Boda tábornok? Az amerikai NSA kódjainak megfejtéséről, átadásáról? Az USA elleni kémkedésről? A CIA kínai ügynökeinek „elhárításáról”? A nálunk tartózkodó kínaiak megfigyeléséről? A magyar ellenzékiek ellen bevethető kínai lehallgató technika átvételéről?

Pintér Sándor és az NSA főnökének megbeszélései kiváló alkalmat nyújtottak arra, hogy Michael Rogers tengernagy megkérdezze magyar tárgyalópartnerét, milyen felhatalmazással küldte Boda tábornokot Pekingbe a kínai állambiztonsági miniszterrel folytatott tárgyalásaira. Azt is bizonyára megkérdezte, hogy miképpen gondolja a magyar fél az amerikaiakkal és a NATO-val való közvetlen adatkapcsolat információbiztonságát védelmezni akkor, amikor a magyar kormányzati titkosított kommunikációs rendszer az amerikai stratégiai befektetésekből  nemzetbiztonsági megfontolások mentén kizárt Huawei szolgáltatásain alapul, pontosabban az elkülönült hírközlési tevékenységre jogosultak (a rendőrség, a honvédség és a titkosszolgálatok) dönthetnek úgy, hogy „az LTE450 hálózat által nyújtott előnyöket is élvezik”. Megkérdezhette továbbá az admirális Pintér Sándortól, hogy ha „a rendőrség, a nemzetbiztonsági szolgálatok, a terrorelhárítás és a honvédség a Huawei fejlesztésében kiépült LTE450 hálózat által nyújtott előnyöket élvezi”, akkor – a kölcsönösség alapján – milyen előnyöket élvez az együttműködésből a Kínai Népköztársaság Állambiztonsági Minisztériuma, és hogyan érintheti ez az USA és a szövetségesek nemzetbiztonságát? Ugyanisrendkívül fontos, hogy az adatok ahhoz, és csakis ahhoz jussanak el, akiknek továbbítják”, és ennek a követelménynek a magyar fél eddig nem éppen példamutatóan felelt meg.

Minden bizonnyal az is felmerült a megbeszélés során, hogy Pintér Sándor, aki a belügyminisztériumunk által előterjesztett (és az idén már életbe lépett) törvényjavaslat alapján jogosult elbírálni és adott esetben megtiltani az EU-n kívüli országok (tehát például az Amerikai Egyesült Államok) vállalatainak stratégiai ágazatokban tervezett befektetéseit, vajon milyen elvek szerint tervezi megítélni azok nemzetbiztonsági kockázatait, és miért nem részesülnek a tengerentúli NATO-tagállamok a hadiipari, a nukleáris, a telekommunikációs, az energetikai  és a kettős rendeltetésű termékek piacán ebből a szempontból legalább azonos megítélésben, mint mondjuk az oroszok (akik “már a spájzban vannak”), vagy a kínaiak (akiket a kormányzat a stratégiai – sőt a kifejezetten hadiipari ágazatokban – tárt karokkal fogad, az EU és az USA  aggodalmaira tekintet nélkül), vagy mondjuk az irániak, akikkel „törpe nukleáris erőművet” fejlesztünk.

(Hamarosan folytatjuk...)

Ti tudjátok, mi az az ORCON? (Dámajáték – hetedik fejezet)

Mielőtt nekikezdenénk a Dámajáték hetedik fejezetének ismertetésébe, egy rövid „szolgálati” közlemény: BörgenJörgen (BJ?), közveszélyesEgyetemista, GustavVej, FeriTomi (Obsitos) és társaik megnyugtatására közlöm, hogy rövidesen válaszolok a hozzászólásaik érdemi részére (kommentálom a kommentjeiket). Viszont aki még egyszer csúnyán beszél, állatnevekkel illeti embertársait vagy szakmabelinek álcázva magát nyilvánvaló hülyeségeket mond, azt kimoderálom. És akkor most térjünk vissza eredeti témánkhoz: 

Az MTI 2016. október 3-i tudósítása szerint Pintér Sándor belügyminiszter Washingtonban, kétnapos amerikai látogatásának kezdetén, interjút adott a magyar hírügynökség helyi tudósítójának, amelyben kijelentette, hogy „Kiváló a magyar-amerikai belügyi együttműködés”. Ugyanezen a napon, 2016. október 3-án kelt Budapesten (!) az a levél, amelyet szintén Pintér Sándor írt alá, és amelyben a Szaúd-Arábiai Királyság rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét „Tasnádi László rendészeti államtitkár úrral folytatott megbeszélésére hivatkozva” kérte, hogy segítsen a Pharaon tevékenységére vonatkozó hivatalos szaúdi álláspont megismerésében (Ki is lenne alkalmasabb egy ilyen nemzetbiztonsági és nemzetközi jelentőségű ügyben a magyar álláspont képviseletére, mint egy volt III/II-es állambiztonsági tiszt, Tasnádi László?). Belügyminiszterünk a (magyar nyelvű) levélhez mellékelte Pharaon rövid életrajzát (amiből kitűnik, hogy a BM nagyon is tisztában volt azzal, hogy kicsoda Pharaon, és azzal is, hogy az FBI és az Interpol ellene kiadott körözése „a mai napig érvényben van”). A melléklet tartalmazza még Paharaon magyarországi üzleti érdekeltségeinek felsorolását is.

Közbevetőleg megkérdezem: Vajon ez utóbbi miért tartozik a szaúdiakra? Miféle hivatalos álláspontja lehet a szaúdi királyságnak Pharaon magyarországi üzleti érdekeltségeiről? Miért kell a magyar belügyminiszternek magyar (magyarországi) vállalkozások üzleti tranzakcióinak adatait – erre vonatkozó hivatalos kérés hiányában – kiadnia egy külföldi állam hatóságai részére? Honnan szedték ezeket az adatokat? A sajtóból vagy más nyilvános – nem hiteles – adatbázisokból, vagy hivatalosan „lekérték” őket? Mi volt az adatkérés és a felhasználás megjelölt törvényes célja? A szaúdi nagykövetség tájékoztatása? Pharaon jordán állampolgárságú ügyvédje hozzájárult az általa kezelt üzelti transzakciók – és a saját személyes adatai – kiadásához Szaúd-Arábia részére? Ha pedig az adatkérés és átadás netalán valamilyen kétoldalú bűnüldözési együttműködés keretében történt, akkor hogyan hozhatták nyilvánosságra?

A miniszteri levél ugyanakkor hozzáteszi, hogy „az amerikai szövetségi szervek (FBI, CIA) aktuális magatartásvonala alapján nem valószínűsíthető, hogy valóban érdekeltek a szaúdi állampolgár elfogásában és a bűnvádi eljárás(ok) megindításában.”

Megjegyzendő, hogy a diplomácia szabályai szerint Pintér Sándor nem levelezhetne a szaúdi nagykövetséggel. A magyar külügyminiszternek kellett volna kérnie a szaúdi képviseletet a belügyminiszteri levél továbbítására. Még egyszerűbb lett volna rijádi képviseletünket felkérni, hogy – a fogadó ország külügyminisztériumának  Összekötő Hivatala segítségével – vegye fel a kapcsolatot az illetékes szaúdi szervekkel, és adja át Pintér Sándor levelét.

Hogy is van ez? A NATO-tag Magyarország két polgári nemzetbiztonsági szolgálatot és a terrorelhárítást is irányító belügyminisztere személyesen közöl (írásban!) a szaúdi nagykövettel a velünk szövetséges, amerikai titkosszolgálatok (az FBI és a CIA) terrorelhárítással és nukleáris biztonsággal összefüggő tevékenységére vonatkozó, minősített adatokon alapuló, elemzett-értékelt információkat és következtetéseket arról, hogy „aktuális magatartásvonaluk alapján” valószínűsíthetően miben (nem) érdekeltek?? A belügyminiszter úr ezek szerint nem tudja, hogy a szolgálatok „érdektelensége” a szaúdi állampolgár elfogásában és bűnvádi eljárás(ok) megindításában éppenséggel lehet annak a jele is, hogy az FBI és a CIA mint titkosszolgálat nagyon is érdekelt abban, hogy figyelemmel kísérje és felderítse Pharaon kapcsolatrendszerét, a vele együttműködők kilétét, megbízói szándékait stb. Ehhez persze az is szükséges lenne, hogy a célszemély (Pharaon) és megbízói (a szaúdi titkosszolgálat?) ne szerezzenek tudomást arról, hogy a CIA és az FBI célkeresztjébe kerültek Amerika-ellenes és terrorizmust támogató, pénzmosó, valamint egyéb illegális tevékenységük miatt.

Ma már szakmai körökben és nyílt publikációkból is közismert, hogy 1990-ben a brit biztonsági szolgálatok azért „nem voltak érdekeltek” a BCCI gyors felszámolásában, mert rajta keresztül követhették számos ügyfelének tevékenységét, köztük Szaddam Husszein iraki diktátorét és Abu Nidal terrorista vezérét, akinek 42 különböző folyószámlája volt a banknál. Az MI-6 (a brit hírszerzés) Kamal Adhammal, a szaúdi titkosszolgálat korábbi vezetőjével, és rajta keresztül az Öböl-menti államokkal is kapcsolatban állt (Robinson, Jeffrey: The Sink. London, 2004; 82-83. o.). A szolgálattól való visszavonulása után vállalatbirodalmat hozott létre, ami Pharaonnal is partneri kapcsolatban állt, és pénzügyi befektetéseket is menedzselt. Kamal BCCI-részvényeket vásárolt, és a bankvezér Abedi „frontembereként” tartották számon. Az ilyen kiemelt ügyeknél nemcsak a bűnüldözési, hanem a nemzetbiztonsági szempontokat is hangsúlyosan kell figyelembe venni. Elképzelhetjük, hogy milyen nemzetbiztonsági sérelmet okozhatott volna egymásnak (és a saját országának is) a brit és az amerikai nyomozó hatóság, ha az akkor folyamatban lévő ügyben a szövetséges partnerszolgálati információkérésekről, vagy akár a saját információigényéről és tervezett intézkedéseiről tájékoztatja mondjuk a szaúdiakat vagy a palesztinokat.    

Azzal, hogy Pintér Sándor elfecsegte a szaúdiaknak, hogy a látszattal ellentétben „aktuális magatartásvonaluk alapján” az amerikaiak miben érdekeltek (és miben nem), valójában újabb bizonyítékát szolgáltatta annak, hogy a magyar kormány elárulta legfőbb szövetségesét, az Amerikai Egyesült Államokat. És ezt a levelet még nyilvánosságra is hozták.

A levélben Pintér a szó szoros értelmében „elárulja” azt is, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) megkeresést kapott az FBI-tól, amelyben Pharaon tevékenységéről, esetleges Magyarországra történő beutazásáról az amerikai fél soron kívüli értesítést kért. Ezek szerint a belügyminiszterünk azt sem tudja, hogy elhárítási szempontból a legértékesebb információ az ellenfél hírigénye. Ennek ismeretében lehet ugyanis a szemben álló felet félrevezetni. Pintér Sándor megtette azt a „szívességet” a szaúdiaknak, hogy Pharaont és megbízóit a nagyköveten keresztül értesítette az amerikaiak hírigényéről, és ezzel (is) aktívan közreműködött az FBI és a CIA megtévesztését célzó műveletben. Pintér Sándor azt sem tudja, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok közötti együttműködés alapja a bizalom, és ez jóvátehetetlenül sérül, ha az egyik fél másoknak is kiadja a partnerszolgálattól kapott információkat, azon belül különösen az információigényt tükröző kérdéseket és a rájuk adott válaszokat illetékteleneknek (hát még az érintetteknek, akik ellen titkos felderítő munka folyik).

A Nemzeti Közveszélyes Egyetem nemzetbiztonsági szakos hallgatóinak (valamint az NKE Nemzetbiztonsági Kollégium nebulóinak) üzenem (csak azért, mert a tanáraiktól sohasem fogják megtudni): az angolszász szakirodalomban ORCON-nak, azaz „originator control”-nak nevezik azt az alapelvet, miszerint az információ eredeti birtokosának („keletkeztetőjének”) ellenőrzést kell biztosítani a fölött, hogy ki mindenkihez juthat el a tájékoztatása. Ha a magyarok ezt megszegték, akkor a CIA és az FBI ezentúl joggal tart vissza minden jelentős, akár az ország biztonságát is érintő  információt a BM-től és az AH-tól (no meg az NBSZ-től), mert bebizonyosodott, hogy nem tudjuk tartani a szánkat.   

A levél azt is megemlíti, hogy a Pharaon üzleti birodalmát alkotó cégcsoport egyik – az USA Afganisztánban állomásozó kontingense részére egy 2008-as szerződés alapján üzemanyagot szállító – olajfinomítójának „állítólagos igazgatója Kamal Adham, a szaúdi hírszerzés volt vezetője”. Nem teljesen világos, hogy az „állítólagos” kifejezés itt milyen forrásra utal. Miniszteri és nagyköveti, titkosszolgálati irányítói szinteken nem szokás sajtóértesülésekre alapozni döntéseket, legfeljebb olyanokra, amelyeket ellenőrzötten megerősítettek, értékeltek és alaposnak találtak. Az sem szokás, hogy a sajtóból közismert tényekről vagy feltételezésekről tájékoztassák egymást a magas felek, mert az kicsinyes és szakszerűtlen időpocsékolás lenne. Ha tehát a belügyminiszterünk saját kezű aláírásával hitelesítette a hivatkozott állítást, akkor azzal feltehetően megint titoksértést követett el (és ismét az amerikaiak ellenében). Most már a szaúdiak tudhatják, hogy az amerikaiak megbizonyosodtak a szaúdi hírszerző főnök nyugdíjazás után is tovább folytatott, üzleti fedés alatt művelt titkos tevékenységéről, amihez Pharaon vállalkozásai nyújtanak védőernyőt.

Az ügyben (illetve a miniszteri levélben) azonban van még egy „csavar”: Kamal Adham – a Wikipédián is ellenőrizhetően – 1999-ben meghalt! 2008-ban tehát nem lehetett „nyelvtani jelen időben” az említett cég igazgatója. Ezek szerint Pintér Sándor, a rendőrséget és két polgári titkosszolgálatot irányító miniszter úgy kért „állásfoglalást” a szaúdiaktól egy fontos, minimum három országot közvetlenül érintő, terrorizmussal és pénzmosással összefüggő, folyamatban lévő ügyben, hogy nem ellenőrizte az évtizedekkel ezelőtt keletkezett adatokban beállt esetleges változásokat, a kiinduló információk hitelességét! Nem ismerem az arab humorérzék kulturális sajátosságait, de szerintem egy ekkora bakin még a szaúdiak is biztosan elnevetik magukat. A helyzet kezelése ékesen bizonyítja, hogy ilyen bonyolult ügyekben bármennyire is jó (vagy rossz) rendőr legyen valaki, nem lehet képes megfelelő szakértelemmel és arányérzékkel kezelni a bűnügyi, a nemzetbiztonsági és a nemzetközi (diplomáciai) aspektusokat. A nyilvánvaló politikai-hatalmi törekvésektől függetlenül is nagy hiba volt 2010-től a rendőrminiszterre bízni a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányítását.    

Az amerikai szolgálatokat viszont nem véletlenül aggasztják a Pharaonhoz köthető vállalkozások fedésével űzött machinációk. Egy ilyen „üzletembernek” nincsenek skrupulusai. Lehet, hogy a CIA-nek is dolgozott valamikor, és lehet, hogy a szaúdiakkal is jól kijött.  A jelek szerint „bedolgozta magát” jordán körökbe is. Szíriában közkedvelt személyiség (volt). Más arab országokban haláláig elfogatási parancs volt ellene érvényben. Szíria Irán barátja. Mi van, ha  Pharaon segíti  (segítette) Irán atom- és rakétafegyverkezési törekvéseit? A korábbi bűnlajstromán az is szerepel, hogy a BCCI, amelynek ő egyik „főrészvényese” és „frontembere” (strómanja) volt, jótékonysági „alapítványán” keresztül – Pharaon cége közvetítésével – A. Q. Khan pakisztáni atomtudós nukleáris fegyverfejlesztési programját támogatta. Az erre vonatkozó, szigorúan bizalmas, ügynöki forrásból származó levelet a Wikileaks szivárogtatta ki. Ez tehát egy olyan – immár nyílt – információ, amit a magyar szolgálatoknak illett volna tudni és figyelembe venni. És ez az ember, Ghaith Pharaon, Oszama bin Láden egykori bizalmasa, aki az iszlám atombomba megszületésénél is bábáskodott, 2014-től azon a Magyarországon tüsténkedett átláthatatlan vállalkozásaival a magyar legfelső vezetés legszűkebb köreiben, amely egy „békés célú” nukleáris törpe-erőmű építéséről kötött több, mint gyanús államközi megállapodást a perzsa állammal, az USA egyik legádázabb ellenségével.

Catherine Collins és Douglas Frantz: The Long Shadow of A.Q. Khan; How One Scientist Helped the World Go Nuclear, azaz A.Q. Khan hosszú árnyéka: hogyan segítette egy szál tudós a világ nukleáris fegyverkezését c. cikkében (Foreign Affairs Today, 2018. január 31.) megállapítja, hogy Pakisztánon kívül Khant lényegében elfelejtették,  annak ellenére, hogy az „ujjlenyomata” a világ összes nukleáris (fegyverkezési) tűzfészkében megtalálható. Valójában az Egyesült Államok legkiemelkedőbb nemzetbiztonsági kihívásai – Irán, Észak-Korea és Pakisztán – jórészt Khan keze nyomát viselik. A cikk ezzel az intelemmel zárul: „Lehet, hogy Khan végül a történelem szemétdombján köt ki. De bűneinek tanulságaival addig kell foglalkozni, amíg nem késő.”.    

Az egyik tanulság számunkra ez lehet: Ahogy tudhattuk, hogy „van az a pénz”, amiért a szaúdi milliárdos Pharaon bármire hajlandó (volt) – A.Q. Khan tevékenységének támogatását is beleértve –, most már azt is sejthetjük, hogy van az a pénz, amiért a Debreceni Tudományegyetem díszpolgári címet ad Putyinnak, és alighanem van az a pénz is, amiért Orbán Viktor nemzetbiztonsági szolgálatai bármilyen rémtett fölött szemet hunynak.

süti beállítások módosítása