Ha Pharaon még egyszer idejönne... (Dámajáték - nyolcadik menet)

Mielőtt belevágnánk, ismét egy szolgálati közlemény, amit kommentként is közzétettem: Ez úton (is) közlöm a tisztelt érdeklődőkkel, hogy a jogsértő tartalmú (úgy mint fenyegetőzés, becsületsértés, rágalom, személyi adatokkal visszaélés, titoksértés), valamint a szakmaiatlan (úgy mint hiteles nyílt forrásokkal alá nem támasztott, nyilvánvalóan hazug tényállítás) és áltudományos kommenteket töröltem, egyben bevezettem az előmoderálás intézményét. Remélem győzni fogom a plusz munkát, ha nem, akkor köszönjétek a @közveszélyesEgyetemista néven bejelentkezett „felhasználónak”, aki több „becenevet” is használva megpróbálta széttrollkodni ezt az internetes naplót. A kérdésre később majd egy külön bejegyzésben legalább egyszer visszatérek.

És akkor vágjunk bele.

Ott tartottunk, hogy 2016. október 3-án belügyminiszterünk Washingtonba látogatott, és ugyancsak 2016. október 3-án budapesti keltezéssel írta alá a szaúdi nagykövetnek szóló levelet. Ha nem követett el okirat-hamisítást, akkor esetleg elképzelhető, hogy hétfőn kora hajnalban, indulás előtt még a repülőtéren aláírta a dokumentumot, aztán közvetlen légi járattal Washingtonba repült, és ott a nap hátralevő idejében még volt ideje három különböző helyszínre látogatni és tárgyalásokat folytatni. Az is lehet, hogy Washingtonban jutott eszébe, hogy a levél nem várhat két napot, és a tárgyalások szünetében hazatelefonált, hogy azonnal, még aznapi dátummal küldjék el. De mi történhetett Washingtonban a tárgyalásokon, ami „eszébe juttatta”, hogy bokros teendői közepette – Pharaon vízumkérelmének beérkezése óta jó két évig – megfeledkezett tájékozódni a miniszterelnökünk közelébe férkőző szaúdi „terroristagyanús” pénzember „referenciáiról”?

Elemezzük egy kicsit a tárgyalásokról beszámoló MTI-közleményt! (Nemzetbiztonsági Szakos Hallgatók és Kollégiumi Tagok, figyeljetek!)

„Kiváló a magyar-amerikai belügyi együttműködés – mondta Pintér Sándor belügyminiszter az MTI washingtoni tudósítójának.”

Ez magától értetődik. Az új típusú fenyegetések, azon belül különösen a terrorizmus elleni harc mindkét országban kiemelt feladat, és – szövetségesek lévén – ebben együtt kell működniük. Hacsak a helyzet ezen a téren mégsem olyan rózsás, és ezért kell az együttműködés „kiválóságát” propagandisztikusan hangoztatni. 

„Pintér Sándor két napra látogatott az amerikai fővárosba, ahol hétfőn tárgyalásokat folytatott Jeh Johnson belbiztonsági miniszterrel és Michael Rogers tengernaggyal, a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) igazgatójával, valamint látogatást tett a CBP National Targeting Center nevű, határvédelmi kérdésekkel és terrorelhárítással foglalkozó virginiai intézményben is.

Magyarország belügyminisztere „együttműködési intézkedést” írt alá Jeh Johnsonnal. Pintér Sándor elmondta: az aláírt dokumentum értelmében a későbbiekben Budapest és Washington együttműködik majd a  terrorizmus elleni küzdelemben. Ez elsősorban a külföldi terrorista harcosok utazásainak nehezítésére, illetve a terroristák felderítésére vonatkozik, de kiterjed más jelentős biztonsági területekre is, mint például a szervezett bűnözésre is.”

Tessék? A „későbbiekben majd” együttműködünk a terrorizmus elleni küzdelemben, beleértve a „szervezett bűnözést” is? Akkor ezek szerint eddig mégsem működtünk együtt. Itt a magyarázata a lázas telefonálgatásnak, demonstratív levelezésnek és a „kiválóság” bősz hangoztatásának. A megbeszélésen az amerikai partner alighanem kérdőre vonta Pintér Sándort a Pharaon-ügy miatt, szembesítette a rendelkezésre álló bizonyítékokkal, és érzékeltette, hogy ezt így nem tűri tovább. Ezért kellett – a „megjavulási szándék” bizonyítására – együttműködési intézkedést kiadni. Innen kezdve nincs kibúvó. Pintér Sándor „büntetőjogi felelőssége tudatában” saját kezűleg is aláírta azokat a kötelezettségvállalásokat, amiket az elődeitől örökölt meg.

„Pintér Sándor hangsúlyozta: volt már ilyen együttműködés az Egyesült  Államok és Magyarország között, a most aláírt dokumentum azonban nemcsak megújítja ezt, hanem a technika fejlődésének köszönhetően új utakat is nyit.

„Ez az új út elsősorban az azonnali információ-átadást jelenti majd meghatározott területeken, az azonnali információ-átadás pedig megkönnyíti az egyes terrorcselekmények és a terroristák felderítését. Az együttműködésnek ez az egyik legfontosabb része” - emelte ki a belügyi tárca vezetője.”

Tehát Pintér Sándor hangsúlyozta: „Volt már ilyen együttműködés.”. Hangsúlyozottan múlt időben. Igen, még mielőtt a magyar kormány nem hajtott végre külpolitikai fordulatot, és nem  Oroszország, Irán és Kína kegyeit kereste az USA, az EU és Izrael ellenében.

Szerencsénk van, hogy az együttműködés megújításának szükségességét rá lehet fogni a technikai fejlődésre, ami „új utakat” nyit, mint például az azonnali információ-átadás. Ez valami elektronikus összeköttetés lehet, mondjuk az FBI és az AH, vagy mondjuk a BM és a budapesti amerikai nagykövetség között. A régi, technikailag elavult együttműködési rendszerben, azonnali összeköttetés hiányában az információ-átadás nem két perc, hanem legalább egy nap kérdése lehetett. Mondjuk az AH-ból telefonon odaszóltak az itteni FBI-összekötőnek, aki az amerikai nagykövetségen jogi attasé beosztást tölt be, hogy van valami a számára. Erre ő még aznap vagy másnap bement az AH-ba, vagy a BM-be, vagy valahova, és átvette a valamit. Vagy futárral kézbesíthették az amerikai nagykövetségre, zárt, pecsétes borítékban, ahol ő vagy a titkára átvételi elismervény ellenében átvehette. Vagy „Azonnal!” jelzésű rejtjelezett táviratban kiküldhették az infot a washingtoni rendészeti attasénknak, aki bármikor felhívhatja az FBI-t, és szól, hogy ugorjatok be délután, van itt valami a számotokra. Vagy házhoz viheti, ha beengedik az FBI-hoz.

24 óra a két perchez képest nagyon nagy idő. De még mindig elfogadhatóbb, mint az, hogy a belügyminiszter éveken keresztül olyan „terroristákat” és pénzmosókat rejteget Magyarországon, akiket az USA kérésére világszerte köröznek; és nem szól az amerikaiaknak, majd – egy nappal azután, hogy a célszemély tartózkodási engedélye lejárt – a belügyi államtitkár kijelenti, hogy ha Pharaon még egyszer idejönne, akkor a magyar rendőrség őrizetbe venné. 

„Az együttműködés másik lényeges területe az, hogy a két ország átadja egymásnak azokat a nyilvántartásokat, amelyeket az Europolnak és az Interpolnak megküld. Ez várhatóan szintén megkönnyíti a felderítőmunkát.”

Ezek szerint az Europol- és különösen az Interpol-tagságunk, a két szervezet központjában dolgozó magyar kiküldöttek (képviselők és munkatársak), valamint a számítógépes adattároló rendszerekhez biztosított hazai végpontok (a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ, NEBEK budapesti székhelyén) és egyéb hozzáférési lehetőségek sem biztosították a megfelelő háttérfeltételeket ahhoz, hogy a magyar fél megismerje az adatbázisban évtizedek óta kiemelt helyen szereplő Pharaonnal kapcsolatos alapvető tudnivalókat. Ennyi erővel az összes Europol és Interpol tagállammal köthetnénk olyan kétoldalú megállapodást, hogy a szervezetnek megküldött „nyilvántartásokat” átadjuk közvetlenül is egymásnak. Mindjárt nem is lesz szükség Europolra meg Interpolra. Ezt a két „gittegyletet” éppen azért találták ki, hogy

- a határokon átnyúló bűnözéssel kapcsolatos adatokat ne kelljen a kétoldalú viszonyrendszerek átláthatatlan szövedékén keresztül küldözgetni egymásnak, ami adatnyilvántartási szempontból is sokkal költségesebb – és mégis kezelhetetlen – lenne, azon kívül lerombolná azt a bizalmat, amire az egész, többoldalú nemzetközi együttműködés épül,

- ugyanis innen kezdve az államok nem lehetnének biztosak abban, hogy az információmegosztás nem szelektív-e, azaz megkapnak-e minden olyan adatot, amely az ő biztonságukat veszélyeztető bűnözéssel függ össze,

- mert előfordulhat(na) olyan eset is, hogy két ország olyan információt cserél ki egymással, ami egy harmadik részes államra vonatkozik, de pont az érintettnek nem hozzák a tudomására.

Ha az amerikaiak valóban külön is megküldik a nemzetközi adatbázisokba szánt nyilvántartási adataikat a magyaroknak, akkor ez csak egyet jelenthet: azt, hogy nem bíznak abban, hogy az Interpolnak átadott adataikat – annak ellenére, hogy mi is tagjai vagyunk az együttműködésnek – külön figyelemfelhívás nélkül szakszerűen és jóhiszeműen használnánk fel.

Ne felejtsük el azt sem, hogy Szaúd-Arábia is az Interpol tagja, tehát meglehetősen értelmetlen dolog volt tőlük diplomáciai úton kérni az amerikaiak által közölt adatok hitelesítését. Korrektebb lett volna a – szintén Interpol-tag – jordán felet tájékoztatni arról (amikor Pharaon Ammanban Magyarországba szóló vízumkérelmet adott be), hogy a körözött személy náluk van (az amerikaiak egyidejű értesítése mellett). Most „elcsíphetik”, ha akarják.

Az, hogy a szaúdi felet arról győzködjük, hogy az amerikaiak nem is komolyan gondolják az Interpolnak és az Europolnak megküldött letartóztatási kérelmet, már nagyon durva, bizalomvesztő keresztezése legfőbb katonai szövetségesünk biztonságpolitikai, azon belül nukleáris proliferáció-ellenes törekvéseinek. Ha Pintér Sándor úgy gondolta, hogy ezzel az amerikai számonkérést kivédeni szándékozó, pánikszerűen kibocsátott (és még nyilvánosságra is került) levéllel visszaszerezheti a bizalmukat, akkor nagyot tévedett.

Van itt még egy – nem is kis – probléma: Az USA nem tagja az Europolnak, sőt (horribile dictu!) az Europolnak nincs sem stratégiai (általános információcserére vonatkozó), sem operatív (konkrét ügyekre, személyes adatok átadására is kiterjedő) együttműködési megállapodása az Amerikai Egyesült Államokkal! Ha tehát igaz, amit Pintér Sándor az MTI-interjúban állít (az Europol-megkeresések cseréjéről), akkor a magyarok jogcím nélkül szándékoznak az Europol védett, stratégiai és operatív, európai állampolgárok személyes adatait is tartalmazó információit megküldeni az amerikai félnek, ráadásul mindezt „gépesítve”, automatikusan, iparszerűen. Vagyis – ha jól értem – Pintér Sándor, a rendőrséget és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat (az AH-t és az NBSZ-t) irányító magyar belügyminiszter, felajánlkozott az amerikaiaknak az EU (pontosabban az Europol) elleni kémkedésre. Úgy látszik, ennek az embernek a vérében van az árulás (és a felelőtlen fecsegés), ami megintcsak egy intő jel az amerikaiaknak, hogy ne bízzanak meg benne.

Megjegyzendő, hogy az EU és az USA között létezik egy ún. TFTP (Terrorist Financing Tracking Program), azaz a terroristák pénzügyi műveleteinek követését szolgáló együttműködési szerződés, ami meghatározott pénzügyi információk továbbításról rendelkezik. A TFTP alapján kellett (volna?) az amerikaiakat (is) a Pharaon-cégek magyarországi befektetéseit kísérő banki átutalások adatairól tájékoztatni. Pont az ehhez hasonló, nemzetközi szerződésekben rögzített kötelességeinknek teszünk csak ímmel-ámmal eleget, miközben az együttműködés „másik lényeges” (tehát nem terrorizmushoz köthető)  területein kétes megalapozottságú vállalásokat (ígérgetéseket) puffogtatunk.

„Úgy gondolom, hogy az azonnali információ-átadás még hatékonyabbá teszi ezt az együttműködést – fogalmazott a miniszter.

Hozzátette: az azonnali információ-áramláshoz még ki kell dolgozni az adatátvitel módját, a megfelelő adatátviteli szélességet, és mindehhez megfelelő biztonságot kell létesíteni. Mint elmondta, ez az adatátviteli biztonság két részből áll: ahhoz, hogy minden adat átmenjen, megfelelő sávszélesség kell, és rendkívül fontos, hogy az adatok ahhoz, és csakis ahhoz jussanak el, akiknek továbbítják.”

A fenti, közhelyesnek tűnő (de nagyon is fontos rejtett utalást tartalmazó) technikai halandzsából nem sokat tudhattunk meg a Nemzetbiztonsági Ügynökségnél (NSA) tett látogatás kézzelfogható eredményeiről. Az NSA az USA elektronikai hírszerzéssel, lehallgatással és adatvédelemmel foglalkozó nemzeti intézménye, amelynek minimum két magyar szakmai partnere is van: katonai vonalon a KNBSZ Rádióelektronikai Felderítő Igazgatósága, polgári vonalon a belügyminiszter irányítása alatt tevékenykedő NBSZ, azaz Nemzetbiztonsági Szakszolgálat. Ha az amerikai belbiztonsági miniszterrel (Jeh Johnsonnal) aláírt együttműködés keretében megvalósítandó „azonnali” (vagyis közvetlen elektronikus összeköttetés útján megvalósuló) információ-átadás létrejön, akkor annak adatbiztonságáról, technikai titokvédelméről amerikai oldalon az NSA-nek kell majd gondoskodnia (a BM részéről pedig az NBSZ-nek).

A két katonai nemzetbiztonsági szolgálat (a KBH és a KFH) összevonását követően 2012-ben a rádiótechnikai felderítő ágazat főnökét (igazgatóját), akinek az egyik – kiemelt –  feladata az volt, hogy „jó” szakmai kapcsolatokat tartson fenn az amerikai NSA-vel, lecserélték. Egy percig sem állítom, hogy az új ágazati főnök az elődjével ellentétes feladatokat kapott volna a nemzetbiztonsági „vezetéstől”, azonban  mégiscsak elgondolkodtató, hogy valakik – egy hatáskörileg illetékes személyügyi vezető közreműködésével (akit most nem nevezek meg) – elüldözték az NSA-val „jó” (vagy talán egyesek szerint „túl jó”?) kapcsolatokat fenntartó főtisztet, és ezzel „alájátszottak” a belügyminiszternek, aki Boda tábornokot 2012-ben azzal a feladattal bízta meg, hogy még szorosabb együttműködést alakítson ki az amerikai partnerszervezettel. Lehetséges volna, hogy az NBSZ igyekezett átvenni a KNBSZ helyét az amerikaiakkal folytatott rádiótechnikai felderítő együttműködésben? Ez a BM bűnüldözési és terrorelhárító érdekeinek látszólag megfelelne, de a katonai felderítés nemzeti és NATO-hozzájárulási képességeit szükségtelenül csökkenthette, sőt le is rombolhatta volna. Miután az NBSZ (a BM titkosszolgálata) rádiófelderítési és rejtjelmegfejtési vonalon „megerősítette” az együttműködését az amerikai NSA-vel, rá egy évre Boda tábornok már Pekingben tárgyalt a kínai állambiztonsági miniszterrel, ki tudja, miről: nehezen letagadhatóan az NSA – legfőbb NATO-szövetségesünk lehallgató, kódfeltörő és adatbiztonsági szolgálata – velünk megosztott titkainak kiárusításáról! A kínai Állambiztonsági Minisztériumnak ugyanis nincs közrendvédelmi (bűnüldöző) és/vagy terrorelhárító igazgatósága (csoportfőnöksége), amely témákban a BM esetleg indokoltan együttműködhetne velük. Ezek a szakterületek Kínában nem az Állambiztonsági, hanem a Közbiztonsági Minisztérium illetékességébe tartoznak. Van viszont (az Állambiztonsági Minisztériumnak) kódfeltörő, rejtjelmegfejtő, titkosított kommunikációs részlege, és van hírszerző és kémelhárító osztálya, valamint a külföldön tartózkodó kínaiakat ellenőrző  szervezeti egységei. Akkor viszont kivel, miről tárgyalt Pekingben Boda tábornok? Az amerikai NSA kódjainak megfejtéséről, átadásáról? Az USA elleni kémkedésről? A CIA kínai ügynökeinek „elhárításáról”? A nálunk tartózkodó kínaiak megfigyeléséről? A magyar ellenzékiek ellen bevethető kínai lehallgató technika átvételéről?

Pintér Sándor és az NSA főnökének megbeszélései kiváló alkalmat nyújtottak arra, hogy Michael Rogers tengernagy megkérdezze magyar tárgyalópartnerét, milyen felhatalmazással küldte Boda tábornokot Pekingbe a kínai állambiztonsági miniszterrel folytatott tárgyalásaira. Azt is bizonyára megkérdezte, hogy miképpen gondolja a magyar fél az amerikaiakkal és a NATO-val való közvetlen adatkapcsolat információbiztonságát védelmezni akkor, amikor a magyar kormányzati titkosított kommunikációs rendszer az amerikai stratégiai befektetésekből  nemzetbiztonsági megfontolások mentén kizárt Huawei szolgáltatásain alapul, pontosabban az elkülönült hírközlési tevékenységre jogosultak (a rendőrség, a honvédség és a titkosszolgálatok) dönthetnek úgy, hogy „az LTE450 hálózat által nyújtott előnyöket is élvezik”. Megkérdezhette továbbá az admirális Pintér Sándortól, hogy ha „a rendőrség, a nemzetbiztonsági szolgálatok, a terrorelhárítás és a honvédség a Huawei fejlesztésében kiépült LTE450 hálózat által nyújtott előnyöket élvezi”, akkor – a kölcsönösség alapján – milyen előnyöket élvez az együttműködésből a Kínai Népköztársaság Állambiztonsági Minisztériuma, és hogyan érintheti ez az USA és a szövetségesek nemzetbiztonságát? Ugyanisrendkívül fontos, hogy az adatok ahhoz, és csakis ahhoz jussanak el, akiknek továbbítják”, és ennek a követelménynek a magyar fél eddig nem éppen példamutatóan felelt meg.

Minden bizonnyal az is felmerült a megbeszélés során, hogy Pintér Sándor, aki a belügyminisztériumunk által előterjesztett (és az idén már életbe lépett) törvényjavaslat alapján jogosult elbírálni és adott esetben megtiltani az EU-n kívüli országok (tehát például az Amerikai Egyesült Államok) vállalatainak stratégiai ágazatokban tervezett befektetéseit, vajon milyen elvek szerint tervezi megítélni azok nemzetbiztonsági kockázatait, és miért nem részesülnek a tengerentúli NATO-tagállamok a hadiipari, a nukleáris, a telekommunikációs, az energetikai  és a kettős rendeltetésű termékek piacán ebből a szempontból legalább azonos megítélésben, mint mondjuk az oroszok (akik “már a spájzban vannak”), vagy a kínaiak (akiket a kormányzat a stratégiai – sőt a kifejezetten hadiipari ágazatokban – tárt karokkal fogad, az EU és az USA  aggodalmaira tekintet nélkül), vagy mondjuk az irániak, akikkel „törpe nukleáris erőművet” fejlesztünk.

(Hamarosan folytatjuk...)