Közkívánatra: Nyílt levél Polt Péter legfőbb ügyészhez (retro változat)

Az alábbiakban "retro" változatban ismét közzéteszem a Dr. Polt Péter legfőbb ügyész úrnak 2018. augusztus 14-én elküldött nyílt levelet:

Nyílt levél Dr. Polt Péter, legfőbb ügyész részére

Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr!
Tekintettel arra, hogy az Önhöz benyújtott, 2018. március 7-i feljelentésem elutasítása mellett a Központi Nyomozó Főügyészség Kaposvári Regionális Osztálya még a panasztétel lehetőségétől is (jogellenesen) megfosztott, nem látom értelmét annak, hogy sokadjára is feljelentést tegyek (ezúttal mondjuk Ön és alárendeltjei ellen, hivatali hatalommal visszaélés, bűnpártolás stb. miatt). Inkább egy levélben fejtem ki érveimet és teszem fel kérdéseimet. Az illetékesek ettől függetlenül értelmezhetik a beadványomat feljelentésnek, közérdekű bejelentésnek, véleménynek, vagy bárminek. Jelen dokumentumot másolatban az Ön alá tartozó és az „ügyeimben” érintett összes ügyészi szervezetnek is megküldöm, és – adatvédelmi megfontolásokból kitakarásokkal – nyílt levélként közzéteszem. Az esetleges válaszadás megkönnyítése érdekében (bár e tekintetben nincsenek illúzióim) mondandómat számozott pontokba szedve prezentálom.

Tisztelt Polt Péter Úr!
1./ 2018. március 7-én elektronikus úton feljelentést terjesztettem elő Legfőbb Ügyész Úrnak, amit Ön a Terrorizmus, Pénzmosás és Katonai Ügyek Főosztályának (TPK) adott ki. Onnan – a március 9-én kelt, Dr. Őri Gábor alezredes, katonai ügyész aláírásával ellátott, TPK.1414/2018/1-II. sz. tájékoztatás szerint – illetékességi és hatásköri okokból a Budapesti Regionális Osztálynak (BRO-nak) küldték meg „a szükséges intézkedés megtétele” végett. Az érdemi határozathozatalig szíves türelmemet kérték.
Miután több, mint egy hónapig „szíves türelemmel” vártam, április 17-én elektronikus levélben kértem a BRO-t, hogy az ügyben eljáró ügyész kilétét, valamint elérhetőségét (feljelentői, tanúkénti és sértetti jogaim gyakorlása céljából) megismerhessem, és vele a kapcsolatot – közvetlenül és dokumentáltan – felvehessem. Mellékeltem a márciusi feljelentés kis mértékben bővített és aktualizált változatát is, amit tanúvallomásként kértem nyilvántartásba venni. Levelem beérkezését a BRO rendszere másodperceken belül automatikusan visszaigazolta. Ezek után ismét – immár türelmetlenül – hosszasan várakoztam. Végül „Dr. Seres Gábor alezredes, címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész, főügyészségi katonai ügyész” nevében június 9-én kaptam kézhez a Központi Nyomozó Főügyészség Kaposvári Regionális Osztályától (KNYF KRO) egy június 6-án a Kaposvári Postán ajánlott küldeményként a lakásomra feladott (ennek később még jelentősége lesz), nyilvánvalóan visszadátumozott, április 26-i keltezéssel ellátott határozatot a feljelentés elutasításáról, azzal a megjegyzéssel, hogy ellene „panasznak helye nincs”. A dokumentum szerint a KNYF KRO 2018. április 3.-án rendelte el a feljelentés kiegészítését.
Tekintettel arra, hogy a T. Ügyészség ugyanazon a napon rendelte el a feljelentés kiegészítését, amikor én a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) Honvédelmi Főosztályán észrevételeztem a bűnüldöző hatóság „halogató” tevékenységét, megalapozottnak (és könnyen ellenőrizhetőnek) tűnik az a feltevés, hogy a KEH „rákérdezett” az ügy állására, és a KNYF KRO csak ennek hatására, utólag szánta rá magát az „érdemi” intézkedés megtételére (ami már így is jócskán megkésett).
Nem vagyok jogvégzett ember, de tudomásom szerint a beérkezett feljelentések ügyében az ügyészségnek három munkanapon belül kell határoznia a nyomozás elindításáról vagy a feljelentés elutasításáról, esetleg feljelentés-kiegészítés elrendeléséről (amely esetben a határidő maximum 2x15 nappal meghosszabbodik), és a határozat megpanaszolásának lehetőségét is – a törvényes feltételek fennállása esetén – biztosítani kell. Akárhogy számolom is, március 7-e és április 3-a között jóval több, mint 3 munkanap telt el, és a határozatot (még ha az valóban április 26-án kelt is) jóval korábban kellett volna postázni, mint június 6. Azt sem értem, hogy ha a BRO március végén vagy április elején Kaposvárra tette át az ügyet, akkor miért nem tudott legalább az április 17-i levelemre felvilágosítással szolgálni („további szíves türelmemet kérve”). Valaki biztosan elmulasztotta az előírt törvényes határidőn belüli intézkedési (határozathozatali), értesítési és ellenőrzési kötelességét.
Legfőbb Ügyész Úr bizonyára jogosult kiemelt ügyekben az általános illetékességi és hatásköri szabályoktól eltérően kijelölni az adott ügyben eljáró ügyészi szervezetet. Ha tehát Ön a TPK-nak adta ki a feljelentésemet, akkor ezt aligha nyomós ok nélkül tette (a beadványban valóban esett szó terrorizmusról, terrorelhárításról és pénzmosásról is, de ez „a sok bába között” végül elveszett), a TPK pedig nem „passzolhatta” volna tovább a feladatot, de ha ez mégis így történt, akkor a „hatáskörileg illetékes” BRO-nak (vagy az ügybe bevont KRO-nak) kellett volna hoznia érdemi intézkedést a határidők betartásával. Legfőbb Ügyész Úrnak mindezek mellett ellenőriznie kellett volna az alárendeltjeit, és már régen közbe kellett volna lépnie, hogy véget vessen a nyilvánvaló „halogatásnak” egy olyan kiemelt társadalmi veszélyességű ügyben, amely – a március 7-i feljelentésben foglaltak szerint – a nemzetbiztonsági szférát érintő köztörvényes, hivatali, szolgálati és állam elleni, szervezett bűncselekmények sorozatára terjed ki.
Emlékeztetek rá, hogy a közelmúltban nagy port felvert „Gyárfás-ügyben” a Központi Nyomozó Főügyészség bűnpártolással gyanúsította meg Ihász Sándor volt főügyészt, mert amikor tudomást szerzett egy 20 évvel ezelőtti gyilkossággal összefüggő zsarolási kísérletről, akkor – állítólag – a felmerült bizonyítékot hivatali helyiségében tárolta, de nem tett semmilyen érdemi intézkedést. Tisztelettel kérdezem, hogy ennek tükrében vajon milyen megítélés alá esik a 280 oldalas, több száz dokumentummal és más bizonyítási eszközre történő hivatkozással megtámogatott feljelentésem hónapokon keresztül történő „dugdosása” több ügyészi szervezet és elöljárójuk részéről? Az illetékesek késlekedése felbátorítja az elkövetőket, és további súlyos károkat okoz Magyarország biztonságának és nemzetközi kapcsolatainak. A feljelentés első oldalán rámutattam az ügy sürgősségére, kiemelten a nemzetközi együttműködési kötelezettségekre, amelyeket a dokumentumban részleteztem is. A tényállás ismertetése során többször is felhívtam a figyelmet a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok és a külföldi partnerszervezetek fedett állományának és társadalmi kapcsolatainak (ügynökeinek) alaposan feltételezhető lelepleződésére. Az 50. pontban arra is rámutattam, hogy a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) külföldön szolgáló „megnyertje”, egy magyar állampolgár (diplomata), közvetlen veszélyben lehet.
2./ A KRO határozatából kitűnik, hogy az ügyészség nem a hatékony bűnüldözést, a társadalom védelmét és az ország biztonságát, hanem a legmagasabb kormánykörökhöz köthető elkövetők mentegetését, törvényellenes cselekedeteik takargatását, a bejelentők megfélemlítését tekinti fő feladatának.
A határozat rendelkező része megállapítja, hogy a feljelentés „a Btk. 265. §-ának (l) bekezdés b) pontjába és a (2) bekezdés d) pontjába ütköző szigorúan titkos minősített adattal visszaélés büntette, a Btk. 282. §-ának (1) bekezdés b) pontjába ütköző és a (3) bekezdés d) pontja szerint minősülő hivatalos személy hivatali eljárása során, hivatali kötelessége megszegésével elkövetett bűnpártolás büntette, a Btk. 305. §-ának c) pontjába ütköző hivatali visszaélés büntette és a Btk. 441. §-ának (l) bekezdésébe ütköző szolgálati visszaélés büntette miatt született, és – „mivel a feljelentett cselekmény nem bűncselekmény” – a KRO elutasítja. Azonban a rendelkező rész és az indokolás egyaránt, megtévesztő módon elhallgatja, hogy a feljelentés a fentieken kívül kimondottan (és elsősorban) államellenes bűncselekmények, azon belül a Btk. 262. §-a szerinti, szövetséges fegyveres erő elleni kémkedés tárgyában keletkezett. Ha Seres Gábor alezredes úr valóban meggyőződött róla, hogy „a feljelentett cselekmény nem bűncselekmény”, akkor a határozatban megpróbálhatta volna cáfolni (vagy legalább tagadni), hogy bizonyos nemzetbiztonsági körök – orosz titkosszolgálati befolyásnak engedve – bűncselekményekből származó pénzek, köztük szabálytalanul szerzett európai uniós pályázati támogatások felhasználásával, a NATO és az EU ellen folytatnak felforgató és hírszerző tevékenységet. Vagyis az ügyészség nem tett eleget a Be. 169. § (2) b) bekezdés azon követelményének, hogy a határozatban meg kell nevezni azt a bűncselekményt, amely miatt az eljárás folyik.
3./ A Be. 169. § (3) bekezdés szerint „A határozatot röviden azoknak a tényeknek a feltüntetésével kell indokolni, amelyek a határozat rendelkezéseire okot adtak.”. A KRO azonban a határozat „indokolás” részében (ha lehet annak nevezni) nem a beadványban közölt (és bizonyítékokkal alátámasztott), vagy a feljelentés-kiegészítés során megismert tényekre, hanem konkrétumokat nélkülöző, tartalmatlan általánosításokra hivatkozik, és az elutasító „véleményét” semmilyen ok-okozati összefüggéssel nem támasztja alá. Így például az indokolás látszólag helyesen (de a konkrét tényeket mellőzve, csak az általánosítások szintjén) állapítja meg, hogy „a feljelentő a beadványában azt sérelmezi, hogy megítélése szerint a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen – annak megalakulását követően – a polgári és katonai nemzetbiztonsági tisztképzés során törvénytelenségek valósultak meg...”, arról azonban egy szót sem szól, hogy a bejelentés szerint konkrétan mikor, milyen elkövetői magatartás következményeként, milyen jogszabályok sérültek a nemzetbiztonsági tisztképzés során. Így aztán annak a kinyilatkoztatásnak, miszerint „a rendelkezésre álló adatok alapján kétséget kizáró módon megállapítható, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen annak megalakulását követően a polgári és katonai nemzetbiztonsági tisztképzés az irányadó jogszabályoknak megfelelően folyik”, semmilyen hitele nincs. Ugyanis:
Az NKE-ről szóló és a felsőoktatási törvény (ftv), valamint a kapcsolódó egyéb jogszabályok szerint nemzetbiztonsági szakmai felsőoktatást kizárólag az NKE végezhet, és ilyen képzésben kizárólag a titkos információgyűjtésre felhatalmazott szervezetek munkatársai vehetnek részt, számukra viszont – a nemzetbiztonsági törvény (nbtv) és az egyéb jogszabályok szerint – a szakirányú végzettség a tiszti beosztás elfoglalásának előfeltétele. Ehhez képest – az általam közölt tények alapján – kétséget kizáró módon megállapítható, hogy az egyetem vezetőinek tudtával és támogatásával, munkatársainak részvételével, illetéktelenek (szabálytalanul működő alapítványok, fantom-szervezetek, kamu-akadémiák) bevonásával, illetékteleneknek (rendőröknek és civileknek) szerveztek nemzetbiztonsági oktatást sehol sem akkreditált, engedély nélküli tanfolyamokon, a titokvédelmi előírások áthágásával, a katonai felderítés tudásanyagának kiárusításával. Ugyanakkor a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) több tucat hivatásos tisztjét más egyetemekre, olyan civil képzésekre iskolázták be, amelyek nem adtak szakmai képzettséget. Miközben a szabálytalanul, illetékteleneknek tartandó „settenkedő” tanfolyamok szervezésénél nagy hangsúlyt fektettek az idegen nyelvi képzésre, a katonai nemzetbiztonsági szolgálatok által írásban szorgalmazott, és egyszer már jóváhagyott egyetemi, szakirányú felvételi és kimeneteli követelményekből törölték a magasabb fokú nyelvismeretre vonatkozó elvárásokat. Hírszerzők, idegen nyelvtudás nélkül? Ez szabotázs.
Az ügyészség szerint „e vonatkozásban az egyetem vezetői bűncselekményeket nem valósítottak meg, az a körülmény, miszerint a feljelentő az arra jogosult személyek által meghozott személyügyi döntéseket, továbbá azt kifogásolja, hogy az említett tisztképzésben részt vett a Drégelyvár Oktatási Központ, a Koncz Márton Üzleti Hírszerző Akadémia, a Zsigmond Király Egyetem, továbbá a Pécsi Tudományegyetem, bűncselekmény megállapítására nem ad alapot”. Csakhogy:
A feljelentés mellékletei között voltak azok a dokumentumok, amelyek bizonyítják, hogy az NKE vezetői tudomással bírtak a saját intézményük érdekeit is sértő, törvénytelen tevékenységekről, de az ezzel kapcsolatos felterjesztésekre még csak nem is válaszoltak (hacsak a bejelentő elleni megtorlást nem tekintjük válasznak). Valamint: A személyügyi hatáskörrel rendelkező vezetők sem hozhatnak törvényellenes döntéseket, például nem javasolhatnak és bízhatnak meg vagy nevezhetnek ki olyan embereket fontos beosztásokba, akik a pályázati feltételeknek nem felelnek meg, akik fegyelmi eljárás hatálya alatt állnak, akiknek nincs meg az előírt iskolai végzettségük, nemzetbiztonsági és felsőoktatási tapasztalatuk stb. Az egyetemi és titkosszolgálati vezetők azt sem tehetik meg, hogy az előírt pályázati feltételek állítólagos meglétéről hamis igazolásokat állítanak ki, vagy nyilvánvalóan hamis igazolásokat elfogadnak. A KNBSZ felső vezetője nem javasolhatott volna az NKE Katonai Nemzetbiztonsági Tanszéke élére egy olyan tősgyökeres – egyébként kiváló oktató – civilt, aki sem katona, sem nemzetbiztonsági tiszt, de még csak rendőr vagy tűzoltó sem volt életében.
4./ A Drégelyvár Oktatási Központ (DOK) nemzetbiztonsági szakmai oktatásba való bevonásának mentegetésével a T. Ügyészség szegénységi bizonyítványt állított ki magáról, egyben hanyagul elmulasztotta a Be. 379. § (2) bekezdésében biztosított lehetőségét arra, hogy „figyelembe vegye azokat a tényeket, amelyek köztudomásúak, vagy amelyekről hivatalból tudomása van”. A DOK „alapítványa” országosan hírhedt arról, hogy több ezer szakközépiskolai és OKJ-s képzésben résztvevő hallgató pénzét szedte el, de nem biztosította az érettségi vagy a szakképesítés megszerzéséhez szükséges feltételeket. Az Oktatási Hivatal az alapítvány négy középiskoláját és egy kollégiumát záratta be, az Államkincstár pedig 3,5 milliárd forintos költségvetési csalás miatt tett feljelentést az ügy kapcsán. A nyomozás (amit az ügyészség felügyel!) 2015-ben indult, és még ma is tart. Ezt az alapítványt és 2008 óta különböző neveken futó, többször is adatlopáson kapott mutációit tartotta alkalmasnak 2013-ban a HM, a BM, a ZSKE és még sorolhatnánk a felelőtlen szervezeteket, hogy rájuk bízzák az „akadémiai” szintű nemzetbiztonsági oktatást a katonai felderítés minősített tananyagainak felhasználásával (amit aztán, ahogy az várható volt, 2014-ben meg is próbáltak külföldre csempészni). Mindez részletesen, dokumentumokkal és más bizonyítási eszközökre való utalással együtt, szerepelt a feljelentésben, mint ahogy az az „epizód” is, amikor (2012. március 13-án) a BM egy magas beosztású tábornoka 50 millió forinttal meg akart vesztegetni, hogy egy szabálytalan pályázat benyújtásával segítsem elő 200 millió forint megszerzését a törvénytelen nemzetbiztonsági oktatási formák finanszírozása érdekében. A próbálkozást még aznap jelentettem a munkahelyi (egyetemi) főnökeimnek, és hamarosan az ügyészségnek is. Ahogy 2012-ben, úgy most, 2018-ban sem sikerült felkelteni az ügyészség figyelmét (legalábbis egyik határozat sem tér ki az „epizódra”), holott – korrupciós ügyről lévén szó – elévülésről ez esetben biztos nem beszélhetünk. A beszélgetés kezdeményezésével – amire tanúk vannak – a BM tábornoka (a szolgálati út megkerülése révén) eleve bűncselekményt (hivatali hatalommal visszaélést, egyebeket) követett el. Ahogy az idő múlik, a bizonyítás egyre nehezebb lesz, köszönet érte az ügyészségnek.
5./ Az ügyészség álláspontjával ellentétben a ZSKE nem vehetne részt „nemzetbiztonsági tisztképzésben” (mert annak egyedüli intézménye a törvény erejénél fogva az NKE), különösen nem úgy, hogy abban a DOK-kal, egy közismert szélhámosok által vezetett, erkölcsi gátlásoktól mentes, zsákmányra éhes BM-es fedőcéggel, vagy akár a KMÜHA-val, ezzel a sehol sem bejegyzett, a KNBSZ szárnyai alatt lapuló kamu-akadémiával, Facebook-csoportként vegetáló fantom-szervezettel működik együtt; egy megbecsült felsőoktatási intézmény infrastruktúráját, nevét, tekintélyét és szaktudását kölcsönözve az illegális „titkosszolgálati kifizetőhely” tevékenységéhez. A DOK (KMÜHA) „D-Akadémia’ és a ZSKF (ZSKE) együttműködési megállapodásának dokumentumaival kapcsolatban megalapozottan, bizonyítékok mellékelésével vetettem fel az okirat-hamisítás gyanúját is. Mindez az ügyészséget egy cseppet sem zavarta.
6./ Az ügyészség elutasító határozatának másik (szintén „szabvány” megfogalmazású, közhelyes) megállapítása szerint „a rendelkezésre álló adatok alapján kétséget kizáró módon az is megállapítható volt, hogy a feljelentő által említett, a Zrínyi Kiadó, valamint az Ipari és Innovációs Korlátolt Felelősségű Társaság gondozásában megjelent könyvek kiadói, valamint az abban nyilatkozó, illetőleg a fényképeken található személyek elkövetői magatartás hiányában nem követték el a minősített adattal visszaélés bűntettét”. Az idézett kijelentés – amellett, hogy nem képviseli a logikus érvelés magasiskoláját – csúsztat és ferdít, elhallgat és ködösít. Az említett esetekben ugyanis nem elsősorban és nem kizárólag a kiadó, a nyilatkozó és a fényképen található személyek, hanem a szerzők és az ellenőrzésre valamint engedélyezésre jogosult és köteles szolgálati elöljárók magatartását kifogásoltam és minősítettem. Továbbá nem csak minősített adattal való visszaélés, hanem kémkedés és hazaárulás lehetőségét is felvetettem a közöltekkel összefüggésben. Utóbbiak nagy terjedelemben, nyomatékosan és nagy valószínűséggel merültek fel a bejelentésben részletesen tárgyalt más kiadványok kapcsán is, ami az ügyészség szelektív figyelmét teljes mértékben elkerülte, a határozat még említésre méltónak sem tartotta.
7./ A KRO elutasító határozata szerint „A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat 2012. január 1. napján történt megalakulása kapcsán nyomatékosan hangsúlyozni kell, hogy a Magyar Köztársaság Katonai Biztonsági Hivatal és a Magyar Köztársaság Katonai Felderítő Hivatal összevonása az erre vonatkozó jogszabályi rendelkezések – többek között a 116/2011. (X.21.) és a 128/201l (XII.2.) HM utasítás – maradéktalan betartásával történt meg. Az a körülmény, hogy az említett hivatalok összevonása miatt létszám racionalizálásra került sor, nem alapozza meg bűncselekmény elkövetését.”. Csakhogy:
A beadvány nem a létszám-racionalizálást kifogásolta, hanem azt, hogy az „összevonás” a hivatkozott miniszteri utasításokkal ellentétesen ment végbe. A 128/201l (XII.2.) HM utasítás 2. § (3) bekezdése szerint „Az MK Katonai Biztonsági Hivatal (a továbbiakban: MK KBH) mint önálló költségvetési szerv megszűnik, szervezeti egységei beolvadnak a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (a továbbiakban: KNBSZ) szervezetébe.
(4) Az MK Katonai Felderítő Hivatal (a továbbiakban: MK KFH) megnevezése Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat megnevezésre változik.”
Ehhez képest a KBH nem „megszűnt” és „beolvadt”, hanem „bekebelezett”; a KBH tábornokainak és ezredeseinek parancsnoki pozíciókba juttatásával, többek között a humán (személyügyi és oktatási), a belföldi és nemzetközi együttműködési, valamint a biztonsági részleg vezetői révén a hírszerző ágazatot lényegében alárendelték az elhárítóknak. Alárendelték és kiszolgáltatták azoknak, akik úgy kerültek be a KNBSZ-be, hogy – törvényellenesen – a befogadó szervezet nem ellenőrizhette őket, ezzel szemben ők (szintén törvényellenesen) rögvest kezdeményezték a felderítőkre és a hírszerző ágazat közreműködőire kiterjedő teljes körű biztonsági „felülellenőrzést”, amit már az ő embereik hajtottak végre. A KFH nemzetbiztonsági ellenőrzésén átesett közreműködők közül sokakat önkényesen megbízhatatlannak minősítettek, másoknak – akiket a KFH nem tartott megbízhatónak – igazolást állítottak ki a nemzetbiztonsági ellenőrzöttségről, és bevonták őket a KNBSZ szakmai oktatási (sőt esetenként operatív) tevékenységébe.
Az összevonás során a 116/2011. (X.21.) HM utasítást is megsértették, az ugyanis a 2. §. (2) bekezdésében kimondta, hogy „kiemelt figyelmet kell fordítani az alaptevékenységet támogató funkciók, az azokat ellátó szervezeti elemek felülvizsgálatára, a bürokrácia csökkentésére, az alaprendeltetésnek megfelelő struktúra és a szervezetek részére meghatározott feladatok ellátásához optimálisan szükséges létszám megállapítására.” Ehhez képest az átszervezés során nemcsak a támogató, hanem az alaprendeltetéshez tartozó funkciókat is „felülvizsgálták”, és a katonai felderítés legalább egy kulcsfontosságú szervezeti elemét megszüntették, más funkciókat pedig (pl. a NATO-hozzájárulási képességeket vagy a szakmai oktatást) szisztematikusan gyengítették, amivel a KNBSZ lényegében képtelenné vált törvényben előírt feladatainak maradéktalan teljesítésére. Úgy látszik, az ügyészség álláspontja az, hogy a létszám-racionalizálás pusztán mennyiségi, számszaki kérdés, és a szolgálat vezetői nem tartoznak felelősséggel szervezetük rendeltetésszerű működőképességének fenntartásáért.
Az egykori BM-es állambiztonsági tisztekből átvedlett KBH-„munkatársak” bomlasztó tevékenységét a beadványban hosszú oldalakon keresztül, példák felsorolásával és azok szakszerű magyarázatával, az ország nemzetbiztonsági érdekeire gyakorolt hatásainak bemutatásával részleteztem. Ezért az ügyészség tettetett álláspontja a rendelkezések „maradéktalan” betartásáról (a problematikus esetek konok negligálásával párosulva) nemcsak nyilvánvalóan szakszerűtlen, hanem rosszhiszemű, tudatos hazugság is. Bár nem ez volt az eredeti szándékom, tekintettel arra, hogy az ügyészség nem mutat hajlandóságot a nemzetbiztonsági területen azóta is folytatólagosan elkövetett törvénysértések megakadályozására, kénytelen leszek a szélesebb szakmai közvéleményt, sőt a nyilvánosságot is tájékoztatni az effajta „struccpolitika” veszélyeiről.
8./ A KRO határozata részletezi, hogy a feljelentés kiegészítése keretében milyen korábbi (ügyészségi) dokumentumokat szereztek be a döntés megalapozása érdekében. A Be. 172/A. § (2) bekezdés szerint „A feljelentés kiegészítése során a feljelentéskiegészítést végző hatóság „a feljelentőt meghallgathatja, a feljelentés kiegészítése során tett megállapításait jelentésbe foglalja.” Ezzel a lehetőséggel viszont – megmagyarázhatatlan módon – nem éltek, holott többször is felajánlottam, hogy „bármikor szívesen állok a T. Hatóság rendelkezésére”. Úgy látszik, tartottak attól, hogy ha bármely felmerült kételyükkel kapcsolatban felvilágosítást kérnek tőlem, akkor egy személyes megbeszélés során minden ellenérvüket meg tudom cáfolni. Egyébként sem értem, hogy az ügyészség, amely máskor még jogerősen lezárt ügyekben is felülvizsgálati kérelmet ad be, rendíthetetlen makacssággal törekedve a terheltek bűnösségének bizonyítására, ez esetben miért akarja inkább a védelem szerepkörét átvenni.
9./ A határozat helyesen állapítja meg, hogy különböző beadványokban már korábban is többször „sérelmeztem” a nemzetbiztonsági területen elkövetett, általam „vélt” törvénysértéseket, és azokat a beadványaimat rendre elutasították. Ez azonban aligha lehet elfogadható érv a mellett, hogy a 2018. március 7-i feljelentésemet is el kell utasítani, abban ugyanis 280 oldalon keresztül a 2012-es beadványom óta (2013-tól máig) bekövetkezett új fejleményekre, újonnan felmerült információkra koncentráltam, és a 2017. április 10-i, néhány oldalas feljelentésben foglaltaknál is sokkal szélesebb körű eseményeket és összefüggéseket tártam fel. Mindez éppenséggel nem eleve elutasító hozzáállást, hanem a korábbi álláspontjának felülvizsgálatát igényelte (volna) az ügyészségtől.
10./ Valóságos logikai bukfenc a KRO azon következtetése, hogy az általam megszólított miniszterek és parlamenti képviselők azért nem követhettek el bűnpártolást, feljelentés elmulasztását vagy hivatali kötelességszegést akkor, amikor nem válaszoltak a beadványaimra és panaszaimra, mert azok – a KRO utólagos, feljelentés-kiegészítésen alapuló határozata szerint (!) – nem tartalmaztak bűncselekményekre utaló mozzanatokat. A feljelentés kiegészítésének – a Be. 172/A. § (1) bekezdése szerint – akkor van helye, ha a feljelentés alapján a nyomozás elrendeléséről, illetőleg a feljelentés elutasításáról megnyugtatóan nem lehet állást foglalni. Ha a címzettek a rendelkezésükre álló adatok alapján nem is tudtak megnyugtatóan állást foglalni, attól még a törvény által előírt válaszadási, kivizsgálási és feljelentési kötelességüknek mindenképpen eleget kellett volna tenniük.
11./ A 2018. március 7-i feljelentés 31-35. pontjaiban egy olyan, 2013-ban megjelent kiadvánnyal kapcsolatban vetettem fel többszöri törvénysértés gyanúját, amelynek „szakmai lektorálásáért” a könyv szerzője Dr. Bánhegyi Gábor vezérőrnagynak, a Legfőbb Ügyészség Kiemelt és Katonai Ügyek Főosztálya (KF) főosztályvezető-helyettesének mond köszönetet. Ettől az ügyészi szervezettől (illetve jogutódjától) valóban nehezen várható el, hogy tárgyilagosan bírálja el a beadványaimat. Jóval korábban, 2012 végén azonban még mit sem tudtam erről, amikor a KF másodfokon utasította el azt a panaszomat, amit a BRO (akkori) intézkedése ellen adtam be. Nem az idei volt tehát az első eset, hogy az ügyészség a szóban forgó üggyel összefüggésben hivatali mulasztást, hatalommal visszaélést és bűnpártolást követett el. Ezért javaslom, hogy a Tisztelt Hatóság az alább felsorolt eseteket is vizsgálja felül és vonja össze a fentiekkel.
12./ Miután 2012. februárjától több helyen is bepanaszoltam az akkori hivatali főnökömet, augusztus 31-én szóban „üzent”, hogy bent járt az ügyészségen, és megkérdezte, miképpen tudna engem „hidegre tenni” (mondjuk rágalmazás vádjával). Az ügyész barátja azt mondta neki, hogy ne törődjön az egésszel, mert amit egy nyugdíjas mond, az nem számít, nem kell vele törődni.
Két eset lehetséges. Vagy rágalmazás miatt akart engem feljelenteni (de lebeszélték róla), vagy megijedt, hogy én jelentem fel, és a hatóság tájékoztatása útján akarta bizonyítani, hogy nincs félnivalója és kész együttműködni az ügyészséggel. (A nekem küldött szóbeli üzenetet csak megfélemlítési kísérletként tudom értelmezni.)
Vajon a hatóság képviselője folytathat-e munkaidőben vagy azon kívül, hivatali helyiségben magánbeszélgetést? Az ilyen ügyészségi megbeszélésekről nem kell legalább egy emlékeztető? Ha volt róla emlékeztető, akkor mivel magyarázható, hogy alig két hónap múlva, amikor én tettem feljelentést ugyanabban az ügyben (lásd a következő pontot), akkor az ügyészség nem észlelte az összefüggést (... látogatása és az érintettsége között), holott a határozatot kifogásoló panaszomban (lásd alább) erre is konkrétan utaltam?
13./ 2012. október 25-i dátummal bejelentést tettem a BRO-n egy, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet és a nemzetbiztonsági szolgálatokat érintő, kiemelt jelentőségű ügyben. Ebben többek között titoksértés, a nemzetbiztonsági felsőoktatás lezüllesztése, az ország védelmi képességeinek gyengítése, a polgári hírszerzés és a katonai felderítés bomlasztása, NATO hozzájárulási képességünk rombolása és (szövetséges fegyveres erő elleni) kémkedés (!) gyanúját vetettem fel. Kértem a Tisztelt Főügyészséget, hogy „azonnali és alapos vizsgálat keretében tisztázza a helyzetet, tegyen meg mindent a káros következmények elhárítására, és rendeljen el nyomozást az ügyben”.
A bejelentést e-mailben és telefonon történt egyeztetést követően, október 26-án, a Fő utca 70-78. szám alatt, személyesen adtam át Dr. Szabó Attila őrnagy, mb. csoportvezető katonai ügyésznek (a portán a „látogatók könyvében” rögzítették az azonosító adataimat, valamint a be- és a kilépésem időpontját). A kb. egy órás beszélgetésünk során Szabó Attila elmondta, hogy a vizsgálat keretében (ha lesz vizsgálat) minden egyes, az üggyel összefüggő dokumentumot alaposan elemeznek, különös tekintettel arra, hogy ki milyen kezelési jelzéssel látta el, ki milyen intézkedési javaslatot, utasítást, véleményt írt rá saját kezűleg, milyen kapcsolódó hivatalos iratok, feljegyzések születtek a hivatkozási számok szerint stb.
Amikor szóbeli összefoglalómban odaértem, hogy Dr. K. István ezredes tanúk előtt leCIAügynöközte az egyik külföldi tudós kollégáját, az ügyész úr azonnal kapcsolt, és visszakérdezett:
- Úgy érti, hogy illetéktelenül felfedte egy külföldi szövetséges ügynök kilétét, és ezzel államtitkot sértett vagy kémkedett?
- Pontosan úgy értem – válaszoltam megkönnyebbülten, hogy végre valaki komolyan vesz, és nem kell alapvető dolgokban magyarázkodnom.
Dr. Szabó Attila azt is elmondta, hogy a válaszadási határidő egy hónap, ami még egy hónappal meghosszabbítható. De ő a hétvégén elolvassa az anyagot, és már jövő hétfőn visszajelez, hogy mi várható.
- Bocsánatot kérek, hogy elrontottam a hétvégéjét! – szabadkoztam.
- Ugyan, hisz ez a munkám, és szeretem csinálni. – így ő.
Amikor átadtam neki a paksamétát, gyorsan átfutotta a beadványt, közben komoly képpel bólogatott.
- Ezzel mi legyen? – kérdeztem, felmutatva a Nemzeti Biztonsági Felügyelet igazgatójának előző nap kézhez kapott harmadik válaszlevelét, amelyben arról értesített, hogy hivatala nem illetékes, és az üggyel kapcsolatosan a továbbiakban segítséget nyújtani nem tud. Ez a válaszlevél ugyanis nem szerepelt a néhány nappal korábban véglegesített anyagomban. Megoldottuk: hozzáíratta a mellékletek listájához, 112. számú tételként.
Erről a megbeszélésről is kellett (volna?) emlékeztetőt készíteni. Dr. Szabó Attila úr ezek után, ígéretével ellentétben, nem jelzett vissza (mégsem a bejelentés olvasásával töltötte a hétvégét?), és a határozathozatal során a velem előzetesen közöltekkel homlokegyenest ellenkező következtetésekre jutott, amit írásban meg sem kísérelt indokolni (lásd a következő pontot).
Máig sem tudom, hogy kinek az utasítására változott meg a véleménye. Az biztos, hogy a határozat kézhez vétele után, de még a panaszom benyújtása előtt – 2012. november végén – többször is megpróbáltam vele telefonon beszélni. Reggeltől késő délutánig jó párszor tárcsáztam a Fővárosi Főügyészség számát (a hívásokat – a beszélgetések tartalmát is beleértve – a telefonközpont automatikusan rögzíti), de mindahányszor csak a titkáráig/titkárnőjéig jutottam el, aki közölte velem, hogy éppen tárgyalása (kihallgatása, megbeszélése) van, nem tud bekapcsolni hozzá, de majd ha végzett az ügyész úr, akkor visszahív (ahogy azt októberben, amikor telefonon egyeztettem az első és egyben utolsó személyes találkozásunkat, meg is tette, most viszont óvakodott attól, hogy ismét elkövesse ezt a nemes gesztust).
A negyedik hívásra, órákkal később végre sikerrel jártam, mert egyből bekapcsoltak hozzá.
- Tessék, itt Szabó Attila beszél. – vette fel a telefont.
- Rácz Lajos vagyok – mutatkoztam be –, szeretnék kérdezni valamit.
A vonal túlsó végén néhány másodpercig néma csend honolt, aztán torokköszörülés hallatszott.
- Ö... Öő..., most éppen vannak nálam, kihallgatok, nem tudok beszélni.
- Értem. – mondtam, és letettem a kagylót. Ezután már nem hívtam.
14./ A BRO nevében Dr. Szabó Attila őrnagy, mb. csoportvezető katonai ügyész az októberi bejelentésre 2012. november 26-án válaszolt (2. Nyom. 1134/2012 nyt. számon), miszerint a dokumentum (a mellékletekkel együtt) „az abban foglaltak kivizsgálása végett megküldésre került a Nemzeti Közszolgálati Egyetem felett felügyeleti jogokat gyakorló dr. Szarka Gábor honvédelmi minisztériumi kabinetfőnök részére, mivel a beadvány, illetve annak mellékletei büntető eljárás megindítását megalapozó adatokat, információkat nem tartalmaztak”. Az érdemi indoklás nélküli, nyúlfarknyi, ordítóan szakszerűtlen határozatot (amelynek megfelelően a beadványomat annak az elkövetői körnek küldték meg kivizsgálásra, amelyet feljelentettem), 2012. november 30-án részletes indoklással megpanaszoltam. Panaszomat a Kiemelt és Katonai Ügyek Főosztálya KF.6647/2012/4-I. nyt. számú, 2012. december 14-én kelt határozatában – mint „alaptalant” – elutasította. A dokumentum „Indokolás” részében Dr. Őri Gábor alezredes, legfőbb ügyészségi katonai ügyész mindössze a végkövetkeztetését közölte, miszerint „a beadványozó a Nemzeti Közszolgálati Egyetem vezetőinek, valamint a "nemzetbiztonsági szolgálatok" olyan cselekményeit sérelmezte, amelyek nem alkalmasak a Btk. Különös Részében írt egyetlen törvényi tényállás megvalósítására sem”. Az „indoklás” (ha lehet annak nevezni) a 9 oldalas feljelentésben és annak 112 db. mellékletében említett több tucat név, nagy számú, egymással összefüggő eset („cselekmény”) és lehetséges jogi minősítés (pl. hivatali visszaélés, rágalmazás, kémkedés stb.) közül senkit és semmit nem nevez meg konkrétan, vagyis ténybeli, jogi és logikai relevanciája nulla. Szó szerint ugyanezzel az indoklással szinte bármilyen feljelentést el lehetne utasítani. A dokumentumot pár évvel később megmutattam egy országos, sőt nemzetközi tekintélyű egykori büntető főügyésznek, aki csak annyit mondott: szégyelli, hogy a határozatokat meghozó ügyészek valaha a tanítványai voltak.
15./ Az ügyészségtől 2012. novemberben „kivizsgálásra” megkapott anyagot dr. Szarka Gábornak valóban ki kellett volna vizsgálnia, és egy hónapon belül intézkednie kellett volna. Immár hatodik éve, ez is várat magára. Vagyis Szarka Gábor szintén hivatali kötelességmulasztást és bűnpártolást követ(ett) el, az ügyészség pedig nem ellenőrizte a saját határozatának végrehajtását. A bejelentés és a csatolt dokumentumok holléte ismeretlen. Az eredeti hivatali példányokat azóta alighanem „leselejtezték”. Így aztán nehéz lesz megállapítani, hogy „ki milyen kezelési jelzéssel látta el, ki milyen intézkedési javaslatot, utasítást, véleményt írt rá saját kezűleg a dokumentumra, milyen kapcsolódó hivatalos iratok, feljegyzések születtek a hivatkozási számok szerint stb.”.
16./ 2012. november-decemberben kétszer is ajánlott, tértivevényes levélben kértem Legfőbb Ügyész Urat, hogy a bejelentésem (és aztán a panasz) sorsát, az ügy állását kísérje figyelemmel. Hónapokkal később megkértem egy közös ismerősünket, hogy kérdezzen rá Főügyész Úrnál, foglalkozott-e az esettel, és tervez-e valamilyen intézkedést. Az ismerős arról tájékoztatott, hogy Ön a következőket válaszolta neki: „Igen, rémlik valami, egy munkatársamnak kiadtam intézkedésre, most hirtelenjében nem is tudom kinek, majd utánanézek.” Azóta is csak „néz”.
17./ 2017. április 10-én feljelentést tettem Legfőbb Ügyész úrnál Dr. Béres János vezérőrnagy, a KNBSZ főigazgató-helyettese és Dr. Patyi András, az NKE rektora ellen „hivatali hatalommal visszaélés, nemzetbiztonsági eszközök és módszerek törvénytelen alkalmazása és más bűncselekmények” miatt, amelyeknek én voltam a sértettje. A BRO április 21-én kelt, 2. Nyom. 563/2017 számú, „szolgálati visszaélés bűntette miatti feljelentés tárgyában” született határozatában megállapította, hogy „tényállási elemek hiányában a cselekmény nem bűncselekmény”. Az egyik hiányzó tényállási elem – az indoklás szerint – az, hogy az elkövetők az engem sújtó munkahelyi (egyetemi) retorziók kezdeményezése során nem alkalmaztak erőszakot, illetve nem valósítottak meg „komoly félelmet keltő fenyegetést” (a munkaügyi sérelem pedig nem lehet büntetőeljárás tárgya). A határozatot az aláíró dr. Ifi Norbert százados, főügyészségi osztályvezető katonai ügyész, nekem mint „feljelentőnek”, azzal az írásba foglalt megjegyzéssel küldte meg (amit élőszóban is megerősített), hogy ellene a Be. 195. §-ának (1) és (2) bekezdése alapján panasznak nincs helye.
Csakhogy a 195. § (2) kimondja:
„A feljelentő – a (2a) bekezdésben foglalt kivétellel – nem élhet panasszal a feljelentés elutasítása miatt, ha a bűncselekménynek nem sértettje.”
Vagyis az ügyészség által is hivatkozott fenti, (2) bekezdés szerint a sértett tehet panaszt, tehát ezt nem tilthatták volna meg.
A Be. 196. § (1) szerint „Akinek az ügyész vagy a nyomozó hatóság intézkedése vagy intézkedésének elmulasztása a jogait vagy érdekeit közvetlenül sérti, az a tudomásszerzéstől számított nyolc napon belül panasszal élhet.”. A 396. § (2) szerint a feljelentő a feljelentés elutasítása miatt terjeszthet elő panaszt.
Az ügyészség talán nem tud ezekről a paragrafusokról? Vagy tud, és éppen azért foglalta a határozatába, hogy „panasznak nincs helye”.
Lehet, hogy a 2017. április 10-i feljelentésben – amit erősen felzaklatott állapotban írtam meg – nem elég precízen fogalmaztam (mert mint ahogy jeleztem is, arra számítottam, hogy személyesen is meghallgatnak, és akkor lesz alkalmam pontosítani és további részletekkel bővítve még jobban alátámasztani a kijelentéseimet), de ha biztosították volna a panasztételi jogomat, akkor ki tudtam volna fejteni, hogy (ellentétben az ügyészség értelmezésével) a feljelentésben én nem a munkahelyem, a Zsigmond Király Egyetem rektorának munkaügyi intézkedését kifogásoltam (nem is ez volt a feljelentés megjelölt tárgya), hanem a Béres tábornok és Patyi rektor által hatásköri túllépéssel megvalósított jogtalan hátrány okozását és a fenyegetést, aminek a sértettje vagyok. Talán nem jogtalan hátrány okozása, ha valakinek a főnökét kívülállók fenyegetéssel ráveszik, hogy jogalap nélkül fossza meg beosztottját a hivatása gyakorlásának lehetőségétől, és ezzel anyagi és erkölcsi kárt okoznak neki? Talán nem minősül fenyegetésnek, ha valakivel a munkahelyi (egyetemi) felettese közli, hogy a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat nagy hatalmú főnöke célkeresztjébe került, és további egzisztenciális megtorló intézkedésekre számíthat, ha nem hajlandó együttműködni a KNBSZ főigazgató-helyettese bűncselekményeinek eltussolásában?
Arról a „hírszerző műveleti” főnökhelyettesről beszélünk, aki egy egyetemi jegyzet „Hírszerző műveletek” c. alfejezetében kijelentette, hogy „az érdekérvényesítésre irányuló hírszerző műveletek azok a műveletek, amelyeket a saját ország... érdekeinek érvényesítése céljából hajtunk végre... Az ilyen titkos hírszerző műveletek eredmény szempontjából erőszakosak vagy nem közvetlenül személy ellen irányulók lehetnek. A hagyományos felosztás szerint ebbe a kategóriába sorolhatók a propagandaakciók (például lejárató kampány), a politikai akciók (például provokáció) vagy a félkatonai műveletek (például.. ellenállók felfegyverzése, személyek elleni erőszak, likvidálás)”. A lejárató kampány az egyetemi oktatásból való eltávolításom követelésével már megvalósult (provokációkban sem volt hiány) – hátra van még a likvidálás? Vajon miből állapította meg az ügyészség, hogy nincs okom komoly félelemre?
A fenti idézet Béres János: A hírszerzés feladatrendszere c. tanulmányából való (134. o.), ami Dobák Imre (szerk.): A nemzetbiztonság általános elmélete c. NKE egyetemi jegyzetének (2014) 123-136. oldalain található. Béres itt lábjegyzetben hivatkozik Daugherty: Executive Secrets: Covert Action and the Presidency (2004) c. művére, az oldalszámot is megadva (71. o.), de az eredeti szövegben a megadott helyen az amerikai szerző csak a három általános kategóriát említi (propaganda, politikai és félkatonai akciók), a példákat – a „személy elleni erőszakot”, a „provokációt” és a „likvidálást” is beleértve – Béres vezérőrnagy maga tette hozzá, ráadásul többes szám első személyt használt („hajtunk végre”), amivel azt a látszatot kelti, hogy ő maga és a KNBSZ azonosul ezekkel az erőszakos (és törvénytelen) módszerekkel. Dougherty az amerikai elnökről és a CIA-ról egyes szám harmadik személyben ír. Az amerikai könyv elején hangsúlyosan szerepel az a megjegyzés, hogy a szerző nézetei nem tekinthetők hivatalosnak, különösen nem a CIA álláspontjának. Béres vezérőrnagy (és a KNBSZ) viszont a szövegben nem tesz említést az USA-ról vagy a CIA-ról, hanem általánosságban fogalmaz, és egyetértőleg (valamint idézőjelek nélkül), a KNBSZ nevében, bármiféle elhatárolódás nélkül teszi meg a fent idézett kijelentést, amit a többes szám első személyű megfogalmazással is megerősít.
Az ominózus jegyzet Béres vezérőrnagy által jegyzett, említett alfejezete szinte teljes egészében plágium: mintegy 95%-ban szó szerint megegyezik a tábornok egy beosztottjának egy évvel korábbi tanulmányával, ami a Nemzetbiztonsági alapismeretek c. NKE egyetemi jegyzetben jelent meg. Az „eredeti” – eltulajdonított – tanulmány magyar szerzője az idézett részben egyes szám harmadik személyt használt, Béres tábornok ezt írta felül a többes szám első személyű formula alkalmazásával, amit tetézett azzal, hogy nyilvánvalóan szándékosan kihagyta a bekezdés (és az egész „Hírszerző műveletek” alpont) utolsó, tehát kulcsfontosságú mondatát, ami így szólt: „Nem minden ország hírszerző szolgálata számára engedélyezett a személy elleni erőszakos tevékenység”. A KNBSZ-nek úgy látszik, nincs szüksége még csak engedélyre sem ahhoz, hogy személy elleni erőszakot alkalmazzon. Most akkor van okom félni, vagy nincs?
Jelentős részben ezzel a (lopott) publikációval érdemelte ki Béres vezérőrnagy az NKE egyetemi magántanári titulusát. A plágiumot 2017. februárban blogbejegyzésekben lepleztem le, ez után telefonált rá Béres tábornok a ZSKE rektorára (hogy bosszút álljon rajtam, és megfélemlítsen). Ez is szerepelt a feljelentésben. Az ügyészség mindezekről hallani sem akart, mint ahogy – példának okáért – az NKE Terrorelhárító Tanszék de facto lerombolásáról, vagy a szintén törvénytelen NKE-KNBSZ „oktatási-kutatási”, valójában az egyetemi polgárok (tanárok és diákok) titkos megfigyelését, ellenőrzését és befolyásolását előíró műveleti (!) együttműködési megállapodásról sem (ami szintén szerepelt a feljelentésben). Ezeket a „csekélységeket” az elutasító határozat nem is említi, holott egyértelműen arra utalnak, hogy Patyi Andrásnak is lehetett oka arra, hogy a ZSKE rektoránál az elhallgattatásomat kezdeményezze.
18./ Az előző pontban említett, 2. Nyom. 563/2017 sz. határozatban a BRO katonai ügyésze megjegyzi, hogy az általam használt olyan általános jellegű kifejezések, miszerint mit ,,éreztettek”, illetve hogy ,,hasonló hangnemben” nyilatkoztak, büntetőjogilag nem értékelhetők. A kontextusból kiragadva valóban nem. Ha azonban figyelembe vesszük a szövegkörnyezetet is, akkor egészen más a helyzet. Idézem az április 10-i feljelentésből:
„Éreztette vele, hogy ha nem az ő kívánalmainak megfelelően jár el, akkor hatalmában áll meggátolni a rektori kinevezését, és a ZSKE-től megvonathatja az állami támogatást. Hasonló "kéréssel" és hangnemben fordult a ZSKE rektorához Dr. Béres János vezérőrnagy, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgató-helyettese is, aki nem mellesleg az NKE címzetes magántanára. Az összehangolt fellépés időben egybeesett azzal, hogy a www.naivbalfacan.blog.hu elérhetőségen élesen bíráltam az NKE-n folyó nemzetbiztonsági felsőoktatás színvonalát, és kimutattam, hogy Béres tábornok úr két publikációja is plágium. Meggyőződésem, hogy ha a rektornak vagy a főigazgató-helyettesnek szakmai, erkölcsi vagy akár jogi kifogása van az írói tevékenységem ellen, akkor sem az a megoldás, hogy összebeszélnek és a telefon után nyúlnak, hogy (vélt) hatalmukkal visszaélve, fenyegetésekkel, illetéktelen nyomásgyakorlással megpróbálják törvénytelen intézkedésekre kényszeríteni egy független, autonóm intézmény felelős vezetőjét...
A lejáratás, a bomlasztás, a kiszorítás és az utánanyúlás – mások mellett – a múlt rendszer állambiztonsági szolgálatainak kedvelt módszerei közé tartoztak, azonban egy demokratikus jogállamban hivatali és/vagy szolgálati visszaélésnek, vétségnek vagy bűncselekménynek, Dr. Béres tábornok esetében még a nemzetbiztonsági erők és eszközök engedély nélküli alkalmazásának is minősülhetnek. Ha Patyi András tudott Béres tábornok úr plágium-gyanús publikációiról (szerzői jogsértéseiről) és a nemzetbiztonsági felsőoktatás területén észlelhető visszásságokról, akkor még a bűnpártolás, vagy a bejelentők, tanúk befolyásolása, megfélemlítése is felmerülhet. Biztos vagyok benne, hogy Patyi úrnak nem ellenem kellett volna hajszát indítania, hanem Béres tábornok úr (és a nemzetbiztonsági felsőoktatás) ügyében kellett volna az egyetemen belső vizsgálatot elrendelnie.
Kérem tisztázni, hogy Béres tábornok (és Patyi úr) szolgálati (hivatali) vagy magántelefonról hívta fel a ZSKE rektorát. Úgy tudom, hogy szolgálati (és hivatali) beszélgetést csak hivatalos vonalról szabad kezdeményezni. Ráadásul a KNBSZ vonalán zajló minden beszélgetést rögzíteni kell, és a hivatalos ügyekben tett intézkedéseket, lépéseket dokumentálni kell. Van-e írásos nyoma annak, hogy Béres tábornok (és Patyi úr) az én "ügyemben" beszélt a ZSKE rektorával, és intézkedést csikart ki tőle? Megfelelt-e az ügy kezelése az eljárási szabályoknak? Vagy tán a mobiltelefonjukat használták? Egyik változat rosszabb, mint a másik.”
Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr!
Most tekintsünk el attól a lényegtelen részletkérdéstől (amit egy vizsgálat könnyűszerrel tisztázhatott volna), hogy a két „megvádolt” úr közül csak az egyik nyúlt a telefon után, a másik valószínűleg egy közvetlen, személyes találkozás alkalmával beszélt a ZSKE megbízott rektorával. Patyi Andrástól – a hozzá benyújtott panaszomra adott válaszát követően – a tárgyi tévedés miatt bocsánatot is kértem, és elismertem, hogy ő telefonon nem hívta fel a ZSKE rektorát. Attól is tekintsünk el, hogy – a családom nyugalma érdekében – a feljelentést még az előtt visszavontam, hogy az ügyészség határozata megérkezett volna: ez csak a feljelentői minőségemet szüntette meg, a sértetti és a tanúkénti mivoltomon nem változtatott, és a hatóság tudomására jutott szolgálati bűncselekmények amúgy is hivatalból üldözendők. Attól viszont ne tekintsünk el, hogy ebben és a kapcsolódó ügyekben nem én, hanem éppenséggel a megszólított ügyészségi szervezetek voltak azok, amelyek általános, sőt üres és semmitmondó megfogalmazások mögé bújva próbáltak kibújni hivatali kötelességük teljesítése és a felelősségvállalás elől. A szakemberek, de még a józan gondolkodású laikusok figyelmét sem kerülheti el, hogy más, „hasonló” jellegű ügyekben (mint pl. a „Ceglédy-ügy”, a „Laborc Sándor-ügy”, a „KGBéla-ügy”, a „Szilvássy-ügy”, a „Hiszékeny-ügy” stb.), amelyekben csak az ellenzék vagy a Fideszt megelőző kormányok lehettek érintettek, az Ön által vezetett ügyészség egyáltalán nem volt ennyire szemérmes. Ez nem lehet véletlen, és nem tekinthető „egyszerűen” szakmai tévedésnek sem. Ha ez a „levelem” is következmények nélkül marad, akkor a magyar állam jogszerű működésével kapcsolatos minden, esetleg még meglévő jóhiszeműség okafogyottá válik.
19./ 2012. augusztus 30-án az NKE ideiglenes szenátusa 88. sz. határozatában közzétette az oktatói munkakörre benyújtott pályázatok rangsorolását, az alábbiak szerint:
...
3. RTK BTI Büntetőjogi Tanszék egyetemi docens: 1. Dr. Polt Péter,
...
Az ... és a ... folyószámon egyetemi oktatónak első helyen rangsorolt személyek valamennyien érintettek, azaz potenciális tanúként vagy terheltként (elkövetőként) lettek megnevezve a 2012. októberi és a 2018. márciusi (az időközben végbement fejleményekre koncentráló) feljelentésben egyaránt. Legfőbb Ügyész Úr docensi pályázatát tehát az NKE szenátusának ugyanazon ülésén, ugyanazon határozatban fogadták el, mint Boda, Resperger, Kobolka, Dobák, Vida, Dávid és Bagi urakét. Mennyiben befolyásolhatta ez az Ön mérlegelési lehetőségeit, amikor olyan súlyos bűnügyekben kellett az Ön alá tartozó ügyészi szervezetek határozathozatalát felügyelnie, amelyek szorosan összefüggnek a (nemzetbiztonsági) felsőoktatás anomáliáival, azon belül az NKE oktatói pályázatok rangsorolásával is? Vajon képes lehetett-e Legfőbb Ügyész Úr annak a szenátusi határozatnak a törvényességét (vagy törvénytelenségét) megítélni, amely Önre is vonatkozott? Lehetett-e Ön elfogulatlan azokkal a saját egyetemi oktató kollégáival szemben, akiknek az esetében a pályázatban előírt feltételek hiányát, az álláshalmozást, az oktatói és vezetői kinevezések és megbízások titkosszolgálati kombinációk útján történő elosztását, a közhatalmi funkciók és a közhatalomtól elvben független egyetemi oktatói beosztások gyanús (és szabálytalan) egybeesését kifogásoltam? Felmerülhetnek-e ezek a kifogások Önnel szemben is?
20./ Ön 2013. augusztusában Dr. Rendőr Őrnagyot, az NKE Polgári Nemzetbiztonsági Tanszék oktatóját a Központi Nyomozó Főügyészséghez nevezte ki ügyésznek. Dr. Rendőr Őrnagy 2012. március elején került a látókörömbe (akkor az NKE Nemzetbiztonsági Intézet igazgatója voltam), mert széles körben híresztelte, hogy ő lesz a Polgári Nemzetbiztonsági Tanszék vezetője (de nekem, leendő elöljárójának nem szólt, viszont – etikátlanul – megpróbált külső támogatókat, protekciót szerezni). Utánanéztem a „referenciáinak”, és megtudtam, hogy jogászi, rendőri és nemzetbiztonsági körökben köztudottan, elöljárói intézkedés elmulasztása miatt eljárás folyik ellene. A tanszékre kerülését Dr. Janza Frigyes ny. r. vezérőrnagy, az NKE Felügyelő Testületének elnöke hatalmával visszaélve szorgalmazta, holott tudta, hogy az őrnagy úr nem felel meg a beosztáshoz előírt feltételeknek, pl. nincs nemzetbiztonsági tapasztalata, és nem feddhetetlen. Több, a nemzetbiztonsági területtel összefüggő titoksértés gyanúja is felmerült vele szemben (amit már a 2012-es feljelentésbe is belefoglaltam). Erről Önnek is tudnia kellett. Dr. Rendőr Őrnagy 2013-ban mégis ügyész lehetett (a legbiztosabb módja, hogy valaki elkerülje a felelősségre vonást), és a 2017. évi feljelentésemet (ugyanúgy, mint a 2012. évit) Legfőbb Ügyész Úr annak a Központi Nyomozó Főügyészségnek adta ki, ahol az érintett  is szolgált. Nem csoda, hogy mindkét beadványomat elutasították, utóbbi esetében még „panasztételnek sem volt helye”. Nem éppen megnyugtató, hogy az az ügyészi szervezet, amelynél az ország első számú „tanúvédelmi szakértője” dolgozik (legalábbis Dr. Rendőr Őrnagy ezt híreszteli magáról), a kiemelt ügyekben kötelezően indítandó eljárások kezdeményezőit még csak tanúskodni (vagy panaszkodni) sem hagyja, ha szóvá szeretnék tenni nagy hatalmú rendőri, katonai és titkosszolgálati vezetők visszaéléseit és fenyegető fellépését.
21./ Az ügyészségnek a fent említetteken kívül is több olyan esetet a tudomására hoztam, amelyekben a bejelentéseimet átvevő „illetékes” hatóságok, vezető beosztású személyek nem intézkedtek, viszont szándékosan hanyag adatkezelésükkel lehetőséget biztosítottak az elkövetőknek arra, hogy a bizonyítékokat eltüntessék, és ellenem megtorló rendszabályokat hozzanak. Arra is volt példa (és tanú), hogy a KNBSZ főigazgató-helyettese a DOK egyik „igazgatójával” egy „értekezleten” közölte, hogy azért kell beszüntetniük az együttműködést, mert én (Rácz Lajos) „támadom” őket. Amellett, hogy a hírforrás kilétének elárulása az érintetteknek – egy nemzetbiztonsági szolgálati vezető részéről – hihetetlenül szakszerűtlen műhiba, még azt is hozzátehetjük, hogy ez esetben bűncselekmény is. Az is többször előfordult, hogy – olyan bejelentések kapcsán, amiket nem is én nyújtottam be – engem kezdtek fenyegetni, sőt (nem egyszer) még egy névrokonommal is összetévesztettek. Az ügyészség minderről tudomással bírt, de egyik eset sem lépte át a T. Hatóság ingerküszöbét.
Azzal, hogy az ügyészség a bűncselekmény-sorozat általam leírt és bizonyítékokkal alátámasztott több száz mozzanatáról minden esetben „ömlesztve” és érdemi indoklás nélkül kijelentette, hogy azok büntetőjogilag nem értékelhetők, valójában maga is cinkosságot vállalt az elkövetőkkel, és csatlakozott a megfélemlítésemre és elhallgattatásomra irányuló kísérletekhez. Ennek legfrissebb, egyben legkirívóbb példája a KNYF KRO 2018. április 26-ra keltezett határozata, amelyet papír alapon, postai kézbesítéssel, ajánlott, tértivevényes levélben küldtek meg, holott a március 7-i beadványomban, amit elektronikusan terjesztettem elő, külön kértem az adataim zárt kezelését és azt, hogy a kapcsolatot (a családom nyugalma érdekében) hangalapú (telefonos) vagy elektronikus úton tartsuk. Nem szerettem volna, ha a feleségem idő előtt tudomást szerez arról, hogy ismét „ujjat húzok” azokkal a hatalmasságokkal, akik – az ellenem irányuló egzisztenciális megtorló intézkedésekkel és a családtagjaimat érintő fenyegetésekkel – már eddig is megkeresítették az életünket. Mondanom sem kell, hogy az ajánlott levelet (mivel éppen nem voltam otthon) június 9-én a feleségem vette át, és amikor hazaértem, azzal fogadott: „Mikor jártál Kaposváron, és miért keres az ügyészség? Ha dutyiba kerülsz, mit vigyek neked, bablevest?”. Kíváncsi vagyok, hogy Dr. Rendőr Őrnagy, tanúvédelmi szakértő mit gondol a KNYF KRO eljárásáról annak tükrében, hogy a lakcímemet a március 7-i beadványban meg sem adtam. Az ügyészség természetesen beszerezheti a feljelentő személyes, azonosító adatait (a lakcímét is beleértve), de nincs joga ezeket úgy felhasználni, hogy a feljelentő kilétét illetéktelenek is megismerjék. Hacsak nem akar ezzel is „üzenni” az érintetteknek (elrettenteni a feljelentőt és bátorítani az elkövetőket).
Tisztelt Polt Péter Úr!
Ezek után nincs más hátra, mint az, hogy (rövidesen) nyilvánosságra hozzam azt a 2015 februárjában született elektronikus fenyegető levelet is, amit a KNBSZ „nyugdíjasainak” képviseletében küldött nekem egy névtelen levélíró, megfenyegetve engem és a családomat, olyan személyes adatok felhasználásával, amit csak egy korábbi nemzetbiztonsági ellenőrzésem aktáiból szedhetett ki. Erről az ügyészségnek, az Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökének és a KNBSZ (volt) főigazgatójának is tudomása van. Egyikük sem volt hajlandó érdemi vizsgálatot kezdeményezni az ügyben, holott az elektronikus levél technikai adataiból vagy a szolgáltatónak (freemail) a KNBSZ kérésére kötelező adatközléséből a feladó kiléte (vagy számítógépének holléte) könnyűszerrel megállapítható lenne, és ez az egész ügysorozat felgöngyölítésének kiinduló pontját képezhetné. Szerintem az „etikus hekkerek” közössége a nyilvánosságra hozatal után két perc alatt ki fogja deríteni, hogy honnan jött az említett levél (ami más dokumentumokkal együtt, egyértelműen bizonyítja a DOK, a KMÜHA, a ZSKE és a KNBSZ bűnös összefonódását).
22./ A HVG online kiadásában 2012. december 6-án jelent meg az a tudósítás (http://hvg.hu/itthon/20121206_nemzeti_kozszolgalati_egyetem_titkosszolg), amelyben a következő tanulságos mondat szerepel:
„Törvénytisztelő állampolgárként és nemzetbiztonsági szakemberként kötelességem hitelt érdemlően meggyőződni arról, hogy az ügyre vonatkozó bejelentésemet megfelelően kezelik. Ezért nyomatékosan kérem, sőt követelem, hogy a Tisztelt Kiemelt és Katonai Ügyek Főosztálya tegye lehetővé számomra, hogy a szövetségesünket érintő kérdésben az Egyesült Államok nagykövetségének jogi attaséja (egyben az FBI képviselője) és az Ügyészség munkatársának együttes jelenlétében tehessek konkrét bejelentést”.
Valamilyen rejtélyes okból az ügyészség erre sem ragált, pedig mind a hozzá intézett beadványokban, mind blogbejegyzésekben, mind pedig az országos terjesztésű (elektronikus) sajtóban szerepelt a nyomatékos kérés.
Ebből is lászik, hogy a Legfőbb Ügyészség már legalább hat éve, folyamatosan „tagadásban van”, és passzív (valamint aktív) magatartásával tudatosan elősegíti a magyar állam és szövetségesei elleni súlyos bűncselekmény-sorozat elkövetőinek tevékenységét, amivel jelentős mértékben hozzájárul az okozott társadalmi (és nemzetközi) érdeksérelem növekedéséhez, a károkozás visszafordíthatatlanná válásához.
Tisztelt Polt Péter Úr!
A „Gyárfás-ügyben” eljárás alá vont ügyészt felfüggesztették, ő pedig – védőjének egy, az MTI által is idézett nyilatkozata szerint – „a fél ügyészséget” kizárná a nyomozásból érintettség és elfogultság miatt. Az én beadványaim esetében is mérlegelni szükséges, hogy a magyar hatóságok, különösen az Ön által vezetett Legfőbb Ügyészség, az adott személyi összetételben és vezetési feltételek mellett alkalmas-e a saját tevékenységének kivizsgálására és a büntetőjogi felelősség megállapítására. Kérem, mérlegelje azt a tiszteletteljes javaslatomat, hogy azonnal nyújtsa be lemondását a köztársasági elnök úrnak, miáltal bizonyíthatja, hogy az ország érdekeit előbbre valónak tartja, mint a saját személyes karrierjét, és nem kíván egy tisztességes és pártatlan eljárás útjában állni. Javaslom azt is, hogy a Tisztelt Hatóságok ne feledkezzenek meg a március 7-i feljelentésemben foglaltak alapos kivizsgálásának haladéktalan elindításáról sem, az azonnali eljárási cselekmények (őrizetbe vételek, tanúkihallgatások, bizonyítási eszközök lefoglalása stb.) kezdeményezését is beleértve. Megismétlem, hogy törvénytisztelő magyar állampolgárként és nemzetbiztonsági szakértőként – mint feljelentő, tanú és sértett – a megismerési, észrevételezési és indítványozási jogaimmal továbbra is élni kívánok, ezáltal is támogatva az illetékes magyar (és szövetséges) hatóságokat az ügy felderítésében, a következmények elhárításában, a tanulságok levonásában. Ha a T. Ügyészség – a KNBSZ-szel, a BM-es titkosszolgálatokkal, az irányító miniszterekkel és más országos vezetőkkel együttműködve – az érdemi válasz mellőzésével, a „struccpolitika” folytatásával továbbra is akadályozni próbálja, hogy a szövetségesek tudomást szerezzenek az őket fenyegető veszélyekről, akkor magam fogom közvetlenül kezdeményezni a NATO Biztonsági Hivatalánál (NSO) és az EU Külügyi Szolgálat Hírszerző Központjánál (INTCEN) a hivatalos meghallgatásomat.
Egyúttal tájékoztatom, hogy a jövőben is fenntartom a jogot arra, hogy az ügy fejleményeiről a közvéleményt a szükséges mértékben és az adatvédelmi előírások betartásával tájékoztassam.

Mély tisztelettel:

Budapest, 2018. augusztus 14.

Dr. Rácz Lajos s.k.