Hetvenkettedik epizód: Nemzetbiztonsági Csernobil...

Visszavonulót fújok. Jobb belátásra tértem. Pihenek. Nem személyeskedek tovább, mert még a végén elüt egy autó. Vagy stronciumos kávét itatnak velem. Vagy szép lassan az összes rokonom, barátom, ismerősöm felkerül a likvidálandók listájára. Nincs értelme a további eszkalációnak. Sebeket adtam, sebeket kaptam (inkább fordított sorrendben), aztán megint ugyanúgy. Unos-untalan. ELE_GEM_VAN! ELE_GEM_VAN! Úgy is mondhatjuk, hogy (hallgatólagos) alkut kötöttem az Ördöggel. Ha te nem támadsz, én sem támadok. Csak a gyerekeket védem apatigrisként. Mindenki más, aki nagykorú, védje meg magát.

Nem elég, hogy szabad címert hagya rátok,

Védni azt a sírból járjon fel apátok?

Amit egy nyugdíjas mond, az úgyse számít.

Egyértelmű jelét adom más irányú érdeklődésemnek: A 32. és a 72. epizód között mindent törülök, jobban mondva inaktiválok. Szögre akasztom a kardomat, és remélem, nem kell majd lekapnom a falról.

Nem bánok semmit sem, nem bántok senkit sem. A sas nem kapdos legyek után.

Az első 31 epizódot mementóként meghagyom. Azokat tekintsétek irodalomkritikai munkásságom  részének. Mindent azért nem lehet meg nem történtté tenni. A nemzetbiztonsági Csernobil történelmi tény. 31 évvel ezelőtt, 1986 április 26-án az egész világon már mérni lehetett a sugárzást, de a szovjetek még nem ismerték be, hogy bármilyen probléma lett volna valamelyik atomerőművükben. Azt is mindenki érzékeli közel s távol, hogy manapság veszedelmesen megugrott az orosz titkosszolgálati befolyás sugárzásszintje Magyarországon. De honnan ered a probléma? Mikor következett be a katasztrófa? És hogyan lehet kezelni? Csernobilt ma betonszarkofág veszi körül.

Akkor mégse lesz 100 epizód? Ha az Ördög betartja a (hallgatólagos) megállapodást, akkor nem. Megyek unokázni, és mindent elfelejtek. Egyetlen egy dolog aggaszt egy csöppet. Az Ördög még soha nem tartott be egyetlen egy megállapodást sem.

Naiv Balfácán, s.k.