Harminchetedik epizód: Egy nemzetbiztonsági ügy margójára

Ott tartottunk, hogy a Nemzeti Közveszélyes Egyetem (NKE) Nemzetbiztonsági Intézetének igazgatója az általános modul hallgatói számára készült egyetemi jegyzetben leszögezte, hogy a „terrorizmus” hatása az ország érdekeire rövid- és középtávon közepes, hosszú távon magas, az „extrémista terrorista fenyegetés” hatása az ország érdekeire viszont rövid, közép- és hosszú távon egyaránt magas. Megtudhattuk tőle még azt is, hogy a „kábítószer elleni küzdelem” mint veszélyforrás értékelése a kialakulás valószínűségét és az ország érdekeire gyakorolt hatását tekintve rövid-, közép- és hosszú távon egyaránt alacsony, és azt is, hogy „A szélsőséges társadalmi csoportok tevékenysége az ország demokratikus berendezkedését, államrendjét, a stabilitást, jólétet fenyegethetik hosszabb távon közepes nagyságrenddel.”.

Folytassuk a tanulást.

A 64. oldalon kapunk egy összefoglalót is a fejezethez, dőlt betűkkel, pontokba szedve. Ezek a súlytalan, idézésre sem méltó, zavaros gondolatok lennének a vizsgára elvártan bemagolandó fő tézisek, emlékeztető fogódzók? Elsőként (harmadszor is), hogy a Föld lakossága 2050-re 9,3 milliárd fő lesz? Amikor a fejezet – a címe szerint – 2030-ig vázolja a folyamatokat? A szerző szemmel láthatóan még azt sem tudja, hogy miről szól a saját „tanulmánya”.

Vagy (szúrópróba-szerűen szemezgetve) az lenne kiemelésre érdemes, hogy: „Az ország migrációs szempontból elsősorban tranzit- és célországgá vált.”? Ha elsősorban, akkor vagy tranzit-, vagy célországgá. Folytatva: „A beáramlás volumenét – jelenleg évi kb. 5 ezer, 10 év átlagában 10-15 ezer – tekintve, ez a szám egyelőre nem fenyeget a toleranciaküszöb túllépésével.”. Már megint ez a jelenleg. És ha a válságokra, azaz a váratlanul bekövetkező veszélyhelyzetekre koncentrálunk, akkor mi értelme van a múltbeli, 10 éves átlagoknak? És mi az, hogy „toleranciaküszöb”? Az „egyelőre nem fenyeget” az kicsi, közepes, vagy nagy fenyegetést jelent annak tükrében, hogy a 61. oldali táblázat szerint a migráció közép- és hosszú távon valószínűségét és hatásait tekintve egyaránt „közepes” mértékű veszélytényező?

Vagy ez a passzus volna a biztonsági (azon belül katonai és nemzetbiztonsági) tanulmányok fegyverkezéssel és fegyverkereskedelemmel kapcsolatos kutatási eredményeinek esszenciája: „A hagyományos fegyverzet terjedése és a csúcstechnológia eljutása ahhoz a néhány államhoz, amely motivált a fegyverkezésre és ehhez gazdasági erőforrásokkal rendelkezik, meggyorsul, mert a fegyverek és a katonai jelentőségű technológiák gyorsan terjedhetnek.”? Hova lettek az összefoglalóból a tömegpusztító fegyverek elterjedéséből adódó kockázatok, amik a fejezetben külön vastagbetűs alpontot kaptak? Néhány állam motivált a fegyverkezésre? Melyek ezek, és miért „motiváltak”? Biztos, hogy ehhez „gazdasági erőforrásokkal” rendelkeznek? És mi van azokkal, amelyek nem rendelkeznek elegendő gazdasági erőforrással, de mégis „motiváltak”? És egyáltalán milyen fegyverkezésről van itt szó? Saját fejlesztésekről, vagy fegyvervásárlásokról? Leszűkíthetjük-e a fegyverkezés („fegyverek elterjedése”) fogalmát az új fegyverrendszerek beszerzésére, vagy esetleg a stratégia, a doktrína, a kiképzés az átszervezés stb. is hozzá tartozik a „hadügy forradalmához”? Milyen feladatai vannak a szolgálatoknak ezzel kapcsolatban? Tényleg, hova lett az RMA („a hadügy forradalma”) a fejezetből? Legalább egy lábjegyzetet megérdemelt volna, azokkal amúgy is túlságosan bőkezűen bánt a szerző. A fegyverzet terjedése meggyorsul, mert a fegyverzetek gyorsan terjedhetnek? Ez ám a logikus levezetés, találó következtetés.

Zokszó nélkül fogadjuk el azt is, hogy „A konfliktusok megoldását elsősorban az Egyesült Nemzetek Szervezete és a regionális szervezetek látják el.”? Az”elsősorban”-t még értem, ez nekem is kedvenc szófordulatom. De hogy kerül ide az összefoglalóba az ENSZ, amikor a szövegben összesen egyszer fordult elő, egy hivatkozott élelmezési statisztika forrásaként? És nem inkább az ENSZ Biztonsági Tanácsa hivatott (jogosult és köteles) a nemzetközi béke és biztonság fenyegetettsége esetén megtenni a szükséges intézkedéseket, meghozni a döntéseket? De az államoknak addig is joguk van az egyéni vagy kollektív önvédelemre, ugyebár... Az agressziót megelőzően viszont számtan eszköz és módszer létezik a konfliktusok „megoldására”, kezelésére. Például a diplomáciai tárgyalás. Nem kellett volna levezetni, vagy akár csak említeni a fejezetben a nemzetbiztonsági szolgálatok mindezekből eredő feladatait is? Ha már az összefoglalóban váratlanul felbukkant a téma (illetve az ENSZ).

Mind a kilenc ponton (gondolatjeles bekezdésen) átrághatjuk magunkat, és egyetlen egy olyan mondatot sem találunk, amelyet ne lehetne okkal-joggal kifogásolni, amelyet nem kellett volna szerkesztőként könyörtelenül kihúzni. Vajon volt szerkesztői értekezlet a jegyzetkészítés bármely fázisában? Elmondta a szerkesztő a szerzőnek (az egyetemen hivatali felettesének) a szakmai elvárásait? Voltak bármilyen összehasonlítási standardok, minőségi követelmények, érvényesítendő nemzetbiztonsági szempontok, tartalmi és formai előírások?

Úgy is, mint „a nemzetbiztonságért aggódó állampolgár”, le vagyok sújtva.

De ne kalandozzunk el, inkább foglaljuk össze pontokba szedve a véleményünket és következtetéseinket mindarról, amivel a „Nemzetbiztonsági alapismeretek” c. egyetemi jegyzet második, kulcsfontosságú fejezetében szembesülhettünk (hangsúlyozom: nem a szerző eddigi munkásságának értékeléseként, hanem csakis a szóban forgó „tanulmány”-t minősítve):

  1. Az NKE Nemzetbiztonsági Intézet igazgatója nem tud angolul. Ha most jelentkezne az NKE Hadtudományi és Honvéd Tisztképző Karára, akkor valószínűleg fel se vennék (kivéve a nemzetbiztonsági alapszakra, oda nem kell plusz pontszám). Intézetigazgatónak viszont csont nélkül alkalmas. Vajon szerepelt a pályázati kiírásban a felsőfokú angol nyelvtudás követelménye? Vagy mondjuk valamelyik nemzetbiztonsági szolgálatnál eltöltött több éves szakmai és vezetői tapasztalat? A jelek szerint nem. Vagy valaki igazolta.
  2. Az NKE NBI igazgató – beosztásából következően – önállóan jogosult (és a munkaköri leírása alapján köteles) nemzetközi együttműködést folytatni, oktatási kooperációban részt venni. Ehhez is elvárható lenne az angol nyelvtudás. Vagy már nem a NATO-val és az EU-val akarunk együttműködni? Ezen se csodálkoznék. Remélem, legalább oroszul tud.
  3. A szerző nincs tisztában a nemzetbiztonsági alapfogalmakkal, a szolgálatok feladataival, a biztonságpolitikai és katonai elemzés nemzetbiztonsági módszertanával.
  4. A szerző nem ismeri a nemzetbiztonsági tudományszak mérvadó nemzetközi szakirodalmát, és a kapcsolódó politikatudományi, illetve a nemzetközi tanulmányok körébe sorolható, valamint egyéb biztonságpolitikai, társadalomtudományi megközelítéseket, módszertani alapvetéseket sem.
  5. A szerző hadtudományi ismeretei leragadtak a kb. 20 évvel ezelőtti szinten.
  6. Egy fontos egyetemi jegyzet hangadó tanulmányát részben 10-15 éves, más témákban született saját közleményeiből, zömükben 15-30 éves (helyenként 40 éves) források felhasználásával, az adatok eltorzításával, a tények és a vélemények meghamisításával állította (ollózta) össze. Információi nem naprakészek, az idődimenzió biztonságpolitikai jelentőségét teljes mértékben figyelmen kívül hagyja, esetenként a „jelenlegi” helyzet értékelését több évtizedes adatokra alapozza.
  7. Szabálytalanul, hiányosan és pontatlanul hivatkozik a forrásokra.
  8. Fő megállapításai közhelyszerűek, semmitmondóak vagy zavaróan ellentmondásosak.
  9. A szöveg magyartalan, nyelvtani és fogalmazási hibákkal terhes, az ábrák és a táblázatok félrevezetőek.
  10. A „lényegi mondanivalót” sokszor lábjegyzetbe száműzi.
  11. Nincs tekintettel a „műfaji sajátosságokra” (egyetemi jegyzet!). A fejezet felépítése nem elég didaktikus, nincsenek a hallgatók számára önálló tanuláshoz, kutatáshoz kijelölt fogódzók, szakirodalmi támpontok, a különböző elméleti iskolákra történő utalások, kérdések, gyakorlati feladatok. A szerzői és szerkesztői megoldások semmiképpen sem szolgálhatnak a hallgatók számára követendő mintaként, sokkal inkább elrettentő példaként.
  12. Az összefoglaló „tézisei” jelentősen eltérnek a fejezet törzs-szövegétől, és önállóan nem állják meg a helyüket. Minden egyes állítás szakmailag kifogásolható, törlendő.
  13. A fejezet elenyészően kevés magyar vonatkozást, gyakorlatban is felhasználható ismeretet tartalmaz.
  14. A szövegben aránytalanul nagy terjedelemben és hangsúllyal szerepelnek az olyan, közvetlenül vagy másodlagos forrásból kritikátlanul átvett amerikai nézetek, amelyek jelentésével, jelentőségével és esetlegesen magyar viszonyokra történő átültethetőségével a szerző nincs tisztában.
  15. A szerkesztő, Dr. Kobolka István maga is ezredes, a jegyzet születésekor az intézetigazgató, Dr. Resperger ezredes közvetlen alárendeltje, a Katonai Nemzetbiztonsági Tanszék vezetője volt. Talán e miatt, talán más okokból, de szinte bizonyosan el sem olvasta a „tanulmányt”, vagy ha igen, akkor a véleményét megtartotta magának.
  16. Az egyének (szerző, szerkesztő) által elkövetett hibák, mulasztások csak a kisebbik részét jelentik ennek a szomorú történetnek. A jelek szerint az NKE-n nem alakult ki az egyetemi jegyzetkészítésnek egy szabályozott eljárási rendje, minőség-ellenőrzési szisztémája.
  17. A megrendelő szervezetek – a nemzetbiztonsági szolgálatok – nem fordítottak kellő figyelmet szakmai elvárásaik világossá tételére, és nem nyújtottak megfelelő segítséget a minőségbiztosításhoz.
  18. Viszonylag friss fejlemény, hogy a Resperger ezredes alá tartozó Katonai Nemzetbiztonsági Tanszéknek újdonsült vezetője van: egy tősgyökeres civil. Mentségére legyen mondva hogy angolul legalább tud (ellentétben az intézetigazgatóval). És jó oktató, ha nem is nemzetbiztonsági témákban. De azért nem kéne nyilatkozgatnia arról, amihez nem ért. Vajon ki szemeli ki az NBI katonai oktatóit olyan vezető beosztásokba, amikhez nincs meg a megfelelő szakmai múltjuk, képzettségük, jártasságuk? Ki írja ki a pályázatokat (ha egyáltalán van pályázat)? Ki véleményezi? A Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat főigazgatójának van beleszólása? Vagy ő javasolta?
  19. A katonai nemzetbiztonsági szakirány előkészítésekor a KNBSZ jogelődjének képviselője jegyzőkönyvbe mondta, hogy erősíteni kell az oktatás katonai jellegét. Ehhez képest most a főtiszti rendfokozat elnyeréséhez kötelező szakirányú egyetemi végzettséget a hallgatók egy olyan tanszékvezető irányításával szerzik meg, aki eddigi életében két percig sem volt katona. Az is jegyzőkönyvben szerepel, hogy a Katonai Nemzetbiztonsági Szakirányon az idegennyelvi követelményeket még a törvény által előírtnál is magasabban kell meghatározni. Ehhez képest a mesterképzés idegennyelvi követelményeit az egész szakon eltörölték. Kinek a javaslatára? Hírszerzők, idegen nyelvtudás nélkül. Nocsak.
  20. Az egyetemi hallgatók ennél többet és jobbat érdemelnek. Ha ennek az egyetemnek más karain és intézeteinél is hasonló színvonalon oktatnak, akkor most már értem, hogy miért akarja a kormányzat a nemzetközi tanulmányok és a többi társadalomtudomány oktatását ott, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen összpontosítani. Azért, mert nem szereti a konkurenciát, és rosszul tűri a kritikát.
  21. Resperger ezredes „doktor”: a hadtudomány PhD fokozatosa, egyetemi docens, de már túl van a habilitáción, azaz – ha minden jól megy – rövidesen egyetemi professzor lesz. Nemrég megpályázta a Hadtudományi Társaság elnöki székét (nem nyerte el), és aztán beadta a dékáni pályázatot is. Azt sem nyerte el. Ha lenne hadtudományi Nobel-díj, talán arra is jelölné a Nemzeti Közveszélyes Egyetem rektora. Azt még elnyerheti.
  22. A viccet félretéve: A helyzet siralmas. Az 1995. évi CXXV. törvény szerint a szolgálatok hivatásos állományának szakmai képzéséért a főigazgatók felelősek. Vagyis a nemzetbiztonsági felsőoktatás ügye nem elsősorban felsőoktatási kérdés. A nemzetbiztonsági oktatás korszerűsítése – vagy éppen tönkretétele – nemzetbiztonsági ügy.