Huszonhatodik epizód: Brávó Uraim, köszönjük!, avagy a tehén, aki kutyának képzelte magát

Térjünk vissza az Öböl-háborús könyvhöz. Mi lett a nagy nemzetközi „nyomozás” és az atomfegyverek elterjedése elleni konferencia végkifejlete? Érdeklődéssel lapozgatom az olvasónaplómat.

A III. rész vastagbetűs címe ez: NEMZETKÖZI NYOMOZÁS. Csak emlékeztetőül: A KBH-nak (akárcsak a többi titkosszolgálatnak általában) a magyar nemzetbiztonsági törvény szerint nincs nyomozati jogköre. Persze ha valaki lélekben rendőr (én olvastam már - az Index Velvet rovatában, vagy hol - olyan tehénről is, amelyik kutyának képzelte magát, és úgy is viselkedett), vagy a KGB/GRU (katonai) kémelhárító iskoláján képezték ki, akkor erről nem feltétlenül vesz tudomást, hiába vonatkoznak történetesen a magyar törvények rá.  

 A nyomozás célkeresztjében egy Hamza nevű iraki atomtudós áll, aki hazája nukleáris fegyver-programjának kulcsfigurája. A budapesti konferencián a résztvevő szolgálatoknak éppen az lett volna a feladata, hogy kicseréljék a rendelkezésükre álló információkat, és összerakják a mozaikot egy olyan képpé, amiből Hamza holléte kirajzolódik. Bár a megbeszéléseken nagyon sok értékes, új tudásra tesznek szert, a legfontosabb, exkluzív adataikra féltékenyen vigyáznak, ezért egyelőre nem tudják elcsípni az iraki atomtudóst. Ebből a szempontból a konferencia kudarc, más oldalról viszont nagy siker, mert korábbi hidegháborús ellenfelek titkosszolgálatainak vezető képviselőit hozta össze Magyarországon, megteremtve az együttműködés és a bizalomépítés alapjait. Nézzük, kiket sikerült Maria-Olgának és Kovács-Kovácsicsnak egy tárgyalóasztalhoz leültetnie a könyv szerint! (331. o.)

- Michael, különleges ügynök, a CIA nukleáris szakértője;

- John ügynök, a „cég” kelet-európai megbízottja;

- Kovács Ferenc ezredes, a magyar  speciális szolgálat osztályvezetője;

- Dr. Szilasi Gábor tábornok, a házigazda KBH főigazgatója;

- Jurij Petrovics ezredes, a moszkvai nukleáris elhárító szolgálat főnöke;

- Mihail Csernajev atomtudós, Jurij Petrovics helyettese;

- Pavel Szokolov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) osztályvezetője;

- Leon Kamarás, a Moszad közép-kelet európai főnöke;

- Rami Bersheva, a helyettese;

- Lech Marek ezredes, a lengyel katonai biztonsági szolgálat osztályvezetője;

- Hans Lindauer, a német Alkotmányvédelmi Hivatal elhárító részlegétől;

- Edwin Frick az IAEA (Nemzetközi Atomenergia Ügynökség, NAÜ) elhárító részlegétől;

- Maria König, az ENSZ New York-i speciális részlegének képviseletében.

A nevek nyilván (?) nem valódiak, de a monogramok stimmelhetnek, és a beosztások, hovatartozások akár még igazak is lehetnek. Legalábbis a könyv előző 47 fejezetében a megnevezett beosztások nagy része valóban létező pozíció, és az „álnéven” szereplő személyek némelyike konkrétan – és nem is túl nehezen – beazonosítható a beosztás és a monogram metszéspontjában. Akárhogy is volt, megállapíthatjuk, hogy ilyen súlyú, ilyen magas szintű részvétellel és ilyen fontos témákban megrendezett titokzatos konferenciák részletes adatait osztotta meg a vezérőrnagy éveken-évtizedeken keresztül szélsőbalos, majd refomer, majd szélsőjobbos újságíró barátjával, a BM-es majd KBH-s ügynökkel, Tőke Péterrel – ki tudja, talán már a 80-as évektől kezdve egészen napjainkig.

Ezt a konferenciát – állítólag – 1995-ben rendezték, ami teljesen hihető. Stefán Géza elérte célját, és egy évvel hivatalba lépése után nélkülözhetetlenné tette magát a későbbi kormányzatok számára. Most már nemcsak a páncélszekrényében lévő akták, hanem az orosz és a nyugati partnerszolgálatok támogatása is hozzájárult pozícióinak bebetonozásához. De milyen áron? Vajon tudták az amerikaiak – akik 2001-ben (a „kormánybuktatásos” könyvben leírt 2000-es konferencia után) magas szintű kongresszusi (!) kitüntetéssel ismerték el Géza Bácsi érdemeit –, hogy a főigazgató operatív helyettesétől folyamatosan szivárognak az együttműködés során átadott információk?

Az 1991-es első Irak elleni háború után négy évvel Bagdad atomfegyverkezése még mindig a titkosszolgálatok feladatszabásának egyik fő helyét foglalta el. Így volt ez egészen a 2003-as háborúig, sőt még utána is, amikor elemezni kellett, hogy hol, milyen hibát követtek el, kiben bíztak meg naivul, és miért nem hallgattak azokra, akik pedig az igazat mondták (arról, hogy Irak beszüntette a nukleáris fejlesztéseket). Vajon hány évre titkosították a szövetségesek az 1995-ös budapesti konferencia adatait (magát a megrendezés tényét, helyét, idejét, a résztvevőket, a témát, az elhangzottakat, a kicserélt dokumentumokat és azok információtartalmát)? Attól tartok, hogy több évtizedre. Valakinek érdemes lenne megvizsgálni, hogy a regény 2004-es kiadásával ki és milyen fokú titoksértést követett el, és általában milyen rendszerben és kinek szivárogtatták a KBH felső vezetői az oltalmukra bízott titkokat? 

Közben telefonlehallgatások és más töredék-információk alapján kiderül, hogy Hamza Amerikába szeretne szökni, és éppen Magyarországon keresztül. Orosz, amerikai, izraeli és magyar közbenjárással Hamza el is jut Budapestre, ahol a titkosszolgálatok vigyázó szeme alatt besétál az amerikai nagykövetségre, és ezzel a nemzetközi akció sikeresen véget ér. A magyar kémelhárítás elvileg lekapcsolhatná Hamzát még mielőtt átveszik az amerikaiak, de miért is tenné?

Van egy nagyon rossz hírem: Khidhir Hamza nem kitalált, hanem létező személy! Ő volt az az iraki „tudós” fegyverszakértő, aki Bagdad nukleáris és vegyifegyver-programjairól szóló „bennfentes” információkkal traktálta a CIA-t, és az amerikaiak hittek is neki. Végső soron Hamza félrevezető, dezinformatív hazugságai nélkül talán nem is támadta volna meg 2003-ban az USA Irakot. Vagyis itt lényegében a Vezérőrnagy azzal dicsekszik el, hogy egy FSZB/GRU-ügynök (Maria) sugallatára Budapesten megtartott konferencia, és Hamza Amerikába jutásának elrendezése (szakszóval: „tálalása”) révén a KBH, azaz a magyar katonai elhárítás – orosz megrendelésre – hogyan járult hozzá az amerikai hírszerzés félrevezetéséhez és egy olyan háború kirobbantásához, amelynek a következményeképpen azóta is polgárháborúk, nemzetközi fegyveres konfliktusok és terrorakciók követik egymást sorozatban a Közel-Keleten és világszerte; százezrek haltak meg, milliók váltak földönfutóvá és a menekültáradat már Európa biztonságát is közvetlenül fenyegeti, miközben a szélsőséges, neonáci, rasszista, xenofób (idegengyűlölő) erők előretörésének kedvez a kialakult helyzet. Brávó, Stefán Géza, Kovácsics Ferenc és  Hamar Ferenc tábornok urak! Köszönjük Magyarország, Európa és az egész világ nevében!

Házi feladat a Nemzeti Közveszélyes Egyetem nemzetbiztonsági szakos hallgatóinak:

  1. Van-e a KBH-nak nyomozati jogköre?
  2. Találjatok ki az 1995-ös budapesti „elhárítós” konferenciának jobb nevet, mint azt, hogy „Elhárítós Konferencia” vagy „Nemzetközi Nyomozás”!
  3. Miért nem volt sikeres a konferencia, és milyen szempontból tekinthető mégis annak? Kinek volt siker, és kinek volt kudarc?
  4. Milyen érdemek elismeréseként kapott Stefán Géza amerikai kongresszusi kitüntetést 2001-ben?
  5. Folytatta-e Bagdad az atomfegyverkezést az 1991-es, vesztes háborút követően?
  6. Ki az a Khidhir Hamza? Milyen szerepet játszott Irak atomfegyverkezésében? Hogyan járult hozzá a CIA félrevezetéséhez 2003-at megelőzően?
  7. Mik a második, 2003-as Irak elleni háború máig ható következmányei?
  8. Ti eldicsekednétek-e azzal, hogy az általatok vezetett titkosszolgálat jelentősen hozzájárult az amerikai hírszerzés félrevezetéséhez és egy olyan háború kirobbantásához, amelynek a következményeképpen azóta is polgárháborúk, nemzetközi fegyveres konfliktusok és terrorakciók követik egymást sorozatban a Közel-Keleten és világszerte; százezrek haltak meg, milliók váltak földönfutóvá és a menekültáradat már Európa biztonságát is közvetlenül fenyegeti, miközben a szélsőséges, neonáci, rasszista, xenofób (idegengyűlölő) erők előretörésének kedvez a kialakult helyzet?
  9. Megérdemelte-e Stefán Géza az amerikai (és a magyar) kitüntetéseket?
  10. Mit érdemelne szerintetek (a regénybeli) Kovács ezredes és társai?

...

(Folytatjuk...)