Huszonnegyedik epizód: Konspirált találkozó a Budai Várban, CIA igazolványokat lobogtató tucatnyi haragos civil között...

Ez hosszú lesz, de tanulságos...

Ott hagytuk abba, hogy a katonai kémelhárítás (a KBH) operatív főigazgatóhelyettese személyes találkozót kezdeményez ügynökével, a Laborc-Portik összeröffenést is megszégyenítő bátorsággal arcátlansággal. Tőke Péter így folytatja visszaemlékezését erre a nagyjelentőségű eseményre a Kormánybuktatások Kézikönyvében (TóthÁgas Plusz Kft, 2015):  

„Nos, a Hilton előtt, egy mellette fenntartott üres helyen parkoltam le. Gépiesen leengedtem a vezető ülés (sic!) melletti ablakot, átadtam a szokásos példányokat. A vezérőrnagy elvette, s a fejével intett, hogy szálljak ki.

- Sétáljunk egyet.

Ez azt szokta jelenteni, hogy valamilyen hasznos információt akar adni.” (84. o.).

Ugye, milyen izgi? Akár egy kémfilm jelenete is lehetne. Ilyen egy konspiratív találkozó az operatív szolgálat vezérőrnagyának személyes szervezésében. A gépiesen, szokásos, szokta szavak arra utalnak, hogy nem egyedi, rendkívüli esetről volt szó. A vezérőrnagy rendszeresen adott „hasznos információkat” a szolgálat belső titkairól Tőke Péternek, és viszont. Jó, jó, hasznos, de kinek? Szigorúan titkos információkat talán még a Leleplezőben sem lehetett (2000-ben) közzétenni. Kell, hogy legyen Tőke Péter mögött egy másik szervezet. Kinek dolgozik Tőke Péter? Kinek „jelent” ügynök-összekötőjén keresztül a Vezérőrnagy? Nem az oroszoknak, arra van egy másik csatorna.

„Egyenesen a Hilton hotel bejárata felé mentünk, s csak azt taglaltuk, hogy jól vagyunk. Bent a recepciótól balra leültünk.

- A szokásos tea jó lesz?

Megrendelte (mármint a vezérőrnagy a teát Tőke Péternek), aztán belelapozott az egyik magával hozott Leleplezőbe (mármint a vezérőrnagy a Tőke Péter által hozott könyvújságba: a fogalmazással a szerző egy kissé hadilábon áll).

- Na, lesz mit olvasnom.” (84-85. o.)

Ha a vezérőrnagy valóban kíváncsi lett volna arra, hogy mit tartalmaz a szélsőséges jobboldali radikális körök szócsöveként számontartott Leleplező (ez egyébként nem a katonai, hanem a polgári elhárítás felelősségi területe), akkor  valamelyik beosztottját utasította volna a lap beszerzésére, és az elemző részlegnek adta volna ki, hogy készítsenek belőle kivonatos ismertetést, értékelést. Egy komoly vezetőnek nincs ideje szennylapokat olvasgatni. Miért kéne az operatív szolgálat főnökének személyesen konspiratív találkozót, sőt kapcsolattartási rendszert szerveznie csak azért, hogy egy olyan kiadványt megszerezzen, ami újságárusnál is kapható, az interneten is fellelhető? A Leleplező átadása csak kamu („legenda”) volt arra az esetre, ha valaki figyelné őket. Az igazán fontos, szigorúan titkos információk és utasítások a könyvújság lapjai közé voltak (lehettek) elrejtve. Ezért lapozott bele, és ezért jelentette ki, hogy „Na, lesz mit olvasnom.”  Tőke Péter pedig ezért zavarta össze a nyelvtant (meg azért, mert nem tud rendesen magyarul).

„Becsukta a könyvújságot, aztán az elgondolkozó, komoly arca sejtelmesen mosolygóssá változott, s felfelé mutatott:

- Mit gondolsz, miféle workshop van fenn?

- Megint valami reklámbaromság, vagy egy új terméket dícsérnek a mennybe?

- Nem talált. Most egészen másról van szó. Egy rendkívül érdekes nemzetközi fejtágítót tartanak arról, hogyan lehet és kell elkergetni a diktátorokat, hogyan lehet megdönteni a diktatúrákat és átalakítani demokráciává.” (85. o.).

Akármiről szóltak is a „rendkívül érdekes” konferenciák, nukleáris fegyverkezésről vagy diktatúrák megdöntéséről, esetleg másról, a KBH felső vezetője exkluzív, csak általa ismert, rábízott, védendő, szigorúan titkos információkat adott át szándékosan, szervezett keretek között, egy szélsőséges szervezet képviselőjének (és ki tudja, talán egy idegen hatalom ügynökének), Tőke Sheldon Péternek. Megadta a rendezvények témáját, idejét, helyét. Ma is ez a szolgálat, illetve a jogutódja biztosítja a hasonló kiemelt rendezvényeket terrortámadás, merénylet, kémkedés, szabotázs, meg ilyesmik ellen. Ez az a vezérőrnagy, akinek a neve a KNBSZ jelenlegi főigazgatójáé mellett Novák András korábban említett könyvében egy mondatban szerepel azoknak a felsorolásában, akiknek köszönetet kell mondanunk azért, mert értékes szakmai tapasztalataik közzétételével segítik a nemzetbiztonsági munka társadalmi elismertségének növelését.

„- Hűha! – esett le az állam.

- Az egész egy harwardi (sic!!) professzor, Gene Sharp tudományán alapul.

- Sosem hallottam róla.

- Majd hallasz még eleget, de lehet, hogy csak évek múlva.

-És ő van itt? Nem lehetne egy interjút készíteni?

- Gene Sharp nincs itt, csak a társa, Robert Helvey. Ő tartja az előadásokat. Vele meg nem igen (sic!) kommunikálhatsz, mert egy amerikai ezredes, aki feltehetően a CIA-nek dolgozik. Az ittléte, mint ahogy a workshop-é sem publikus.” (85-86. o.).

Nem publikus? Az enyhe kifejezés. Egy szövetségi ügynök kilétének illetéktelenek előtti felfedése az USA-ban önálló bűncselekmény, amiért 10 év dutyi is adható. A magyar-amerikai jogsegély-egyezmény szerint pedig kötelesek lennénk együttműködni az amerikai nyomozó hatóságokkal minden ilyen esetben, függetlenül attól, hogy a szóban forgó cselekmény nálunk büntetendőnek számít-e. Egyébként itt köznyelven árulásnak és kémkedésnek hívják, nyolc vagy hány év jár érte. És ne feledjük: 2000-ben már (jó egy éve) NATO-tagok voltunk. Egy elhárító főnök nem lehet olyan hülye gondatlan, hogy felelőtlen fecsegéssel veszélybe sodorja egy szövetséges hírszerző tiszt életét, vagy feladatának teljesítését, ami egyébként épp egy a magyar (és más, nemzetközi) partnereknek segítségképpen nyújtott tanfolyami képzés volt. Ilyent csak készakarva lehet tenni. A vezérőrnagy visszaélt a bizalommal, és veszélyeztette szövetségesi megítélésünket, Magyarország biztonságát is.

A „Bálványkígyó ébredésében” (Naiv Balfácán kiadatlan regénye, minden szerzői jog fenntartva!) egy kísértetiesen hasonló (szigorúan képzeletbeli!) eset kapcsán a „főhős” hiába magyarázgatta Bólogató Pulikutya tábornoknak, hogy a magyar katonai kémelhárítás főtisztjétől „illetlenség” egy egyetemi vendégprofesszor-társáról azt híresztelni, hogy CIA-ügynök. Bólogató Pulikutya (pedig a regénybeli beosztása főigazgató-helyettes volt) egyszerűen nem értette, hogy mi ebben a kifogásolandó. Pontosabban hülyének indiszponáltnak tettette magát. Aztán – a regényben – főigazgató lett egy másik szolgálatnál, és időnként feltűnik a televízióban, amint kilép annak a parlamenti teremnek az ajtaján, ahol éppen a Nemzetbiztonsági Bizottság tagjait tájékoztatta a hazánkat fenyegető aktuális veszélyekről. Kecskére a káposztát. 

A Vezérőrnagy még kikotyogja azt is, hogy a tanfolyamon „déli szomszédunkról”, a Balkánról és „valahonnan keletről” érkezett radikális forradalmárok vagy lelkes ellenzékiek vesznek részt, akiket „számos regionális titkosszolgálat figyel”, mert országuk választási csaló elnökét akarják elkergetni, vagy békés forradalommal új, demokratikus államot akarnak alapítani.

Egyértelmű, hogy a szélsőjobboldali, diktatúrapárti, ki tudja, milyen külföldi kapcsolatokkal rendelkező főszerkesztőnek történő szivárogtatással a vezérőrnagy a résztvevők életét, testi épségét, szabadságát veszélyezteti. A következő – kissé zavaros – párbeszédből az is kiderül, hogy kit tekintenek hőseink terroristának, ellenségnek, és legszívesebben ki ellen vetnék be a titkosszolgálatot.

„- Akkor az sem zárható ki, hogy ez egy terrorista kiképző.

- Ez nem igaz, ezt csak a kiszemelt diktátor, vagy a célpontország jelenlegi vezetése állítaná, de ők nem tudhatnak erről a találkozóról.

- Gondolom, ezek a célpontok jelenleg a mi baráti országaink, így nektek, a kémelhárításnak kellene lecsapni rájuk.” (u. ott).

A lelkes ellenzékiek a terroristák? Milosevics Szerbiája a koszovói NATO-beavatkozás után egy évvel, a mi baráti országunk lett volna? A kémelhárításnak azokra a demokrácia-aktivistákra kellene lecsapni, akiket mi csaltunk ide egy tanfolyamra (ha jól értem)?

 „Felnevetett:

- Nem hittem volna, hogy a közös könyvírásunk ellenére ennyire naív (sic!) vagy. Először is, amint említettem, itt nincs senki, fantomok ellen pedig nem lehet fellépni. Ha ezt tennénk, tucatnyi haragos civil állná az utunkat már az utcán CIA-s igazolványt mutatva: ’Haladjon arra tovább!’, vagy ’Sarkonfordulni!’ Ezek pedig nem cicóznának, ott helyben szitává lőnének!

- Akkor te honnan tudsz róla?

- A NATO brüsszeli titkosszolgálati központja jelezte a rendezvényt, néhányan ide is jöttek, és biztosítják a workshop helyszínét. Az irányító kollégával nemsokára itt találkozom, elviszem ebédelni. Szereti a jó magyaros ételeket meg a badacsonyi kéknyelűt.” (u. ott).

CIA-igazolványok lobogtatása a Budai Várban? Alkalmatlan helyen csellengők szitává lövése? A vezérőrnagy láthatóan nem kedveli a partnerszolgálatot, hogy ilyen marhaságokat terjeszt róla. De nem is ez a lényeg. Azt a rendezvényt, aminek biztosítását a NATO brüsszeli titkosszolgálati központjával koordináltan a KBH végezte, a műveleti főigazgató-helyettes szőröstül-bőröstül, irányító kollégástul tálcán kiszolgáltatta egy ellenséges ügynöknek, akiben  feltétel nélkül megbízott. Meg is lett az eredménye: a főszerkesztő szerzőtárs 2015-ben könyvet írt róla. Talán abban reménykednek, hogy már letelt az elévülési idő. Nem akarok jogászkodni, de szerintem az elévülési idő – a könyv kiadásával – újra kezdődött. A szereplők még élnek és virulnak. A titoksértés, a kémkedés, a feljelentési kötelesség elmulasztása, a bűnpártolás még ma is tart.

„Még meg akartam kérdezni, hogy kap-e erről tájékoztatást a miniszterelnök, de már felállt (mármint a vezérőrnagy):

- Így is sokat elmondtam neked – kezelt velem, én meg elhagytam a hotelt. Közben többször is hátra pillantottam a szemem sarkából, nem követnek-e, de úgy látszik, a vezérőrnagy kollégájának nézhettek.” – dicsekszik a settenkedésben való jártasságával T. P. a 86-87. oldalon.

Kapott-e „erről” tájkoztatást a miniszterelnök, akit ekkor Orbán Viktornak hívtak? Miről? Arról, hogy a NATO milyen konferencia megtartását kezdeményezte Magyarországon? Arról, hogy kiket bíztak meg a rendezvény biztosításával? Arról, hogy a KBH operatív igazgatója egy áruló? Nem is értem a kérdést. Naná, hogy kapott. Ha mástól nem, akkor magától Tőke Péter Sheldontól, a Reform című lapot elindító főszerkesztőtől, másképp a „Hidas” fedőnevű III/III-as informátor ügynöktől,

(Lásd: http://hvg.hu/itthon/20090612_munkadosszie/nyomtatas)

akivel kölcsönösen támogatták egymást. Például az 1990-es választások előtt O.V. ellátogatott a szerkesztőségbe, a Reform pedig mellette kampányolt. Vagy T. P. állandó szerzőtársán, Drábik Jánoson keresztül, aki őt (Orbán Viktort) nagy formátumú államférfinak nevezi, és leveleket írogat hozzá.

http://drabikjanos.org/vilag-panorama-drabik-janos-orban-viktor-egy-nagyformatumu-allamferfi-echotv-2014-05-02/

Akár konspiráltan is eljuttathattak hozzá üzeneteket, hiszen a vezérőrnagy kiképezte őket a titkos kapcsolattartás művészetére. A Várban történt találkozót követően is szakszerű önellenőrzést végzett az ügynök, a szállodától a parkolóig baktatva megbizonyosodott arról, nem követik-e. Nem kell aggódnia, a vezérőrnagy úgy állítja be a magyar és a NATO-országok elhárítói előtt az akciót, mintha egy kollégájával, legálisan találkozott volna. A parkolóhelyet is ezért foglaltatta le. Azt azonban alighanem ő sem feltételezte, hogy Tőke Péter a miniszterelnöknek is „tejel”. Vagy ki tudja... Ki kinek dolgozik? Ki kivel és ki ellen van? Mindenki mindenkivel, és mindenki mindenki ellen.

T. P. azért kérdezte meg, hogy a miniszterelnök tud-e ezekről, mert tisztázni akarta, hogy érdemes-e neki magának tájékoztatnia O.V.-t. A hírszerzésben csak az új információnak van értéke. Ha a miniszterelnök tudott is a konferenciáról, értékes, új információ lehetett a számára, hogy a katonai elhárításának vezérőrnagya egy fecsegőbolond. (Nem ő az egyetlen, de arról majd később. Talán.)

Tulajdonképpen, bizonyos értelemben az idézett részek is egyfajta tájékoztatásnak (vagy figyelmeztetésnek) foghatók fel. 2015-ben a miniszterelnöknek (ismét) tudomást kellett szereznie a 2000-ben történtekről, hiszen még a Fidesz frakcióvezetője, Kósa Lajos is ebből a könyvből készül fel parlamenti hozzászólásaira (erre máskor még visszatérek). Mit tett Orbán Viktor, amikor – az elmúlt 27 évben többször is – „megtudta”, hogy a KBH főtábornokai szocialista-szimpatizáns, orosz-barát, a régi rendszer BM-es állambiztonsági szolgálataihoz köthető, gumigerincű alakok, kriptokommunista-neonáci ügynökök, hazaáruló összeesküvők, a NATO belső kohéziójának megrontói? A jelek szerint nem nagyon lepődött meg, és meg se haragudott különösebben. Az egyetlen Stefán Gézát kivéve (aki egy alkalmas pillanatban „tragikus hirtelenséggel” elhunyt) a főtábornokok (és bűntársaik, valamint hozzájuk méltó utódaik) még mindig szabadlábon vannak, és nyíltan dicsekedhetnek hőstetteikkel.

Házi feladat a Nemzeti Közveszélyes Egyetem nemzetbiztonsági szakos hallgatóinak:

  1. Melyik szervezet volt felelős a regényben 2000. évi, Hilton Hotelben megtartott konferencia biztonságáért?
  2. Hogyan minősítenétek erkölcsi, politikai és szakmai szempontból azt, ha a KBH operatív főigazgatóhelyettese tényleg ismertette volna a konferencia részleteit egy neonáci ügynökkel?
  3. Olvastatok-e valahol máshol (szélsőséges jobboldali kiadványok nem számítanak) erről az eseményről? Mikor szerezhettetek róla tudomást? Szerintetek nyilvános esemény volt? Vajon a konferencia részletei (helyszín, idő, résztvevők, téma stb.) a megrendezés idején minősített adatnak számítottak?
  4. Hallottatok-e az ún. „Intelligence Identity Protection Act”-ről? Miért kell védelemben részesíteni az USA-ban – és tulajdonképpen minden államban – a titkosszolgálatok személyi állományához tartozók azonosító adatait, mondjuk a nevét, a hollétét és azt az ügyet, amin éppen dolgozik? Hány év börtönbüntetés jár az USA-ban egy szövetséges ügynök kilétének felfedéséért?
  5. Mit tartalmaz a magyar-amerikai jogsegély-egyezmény?
  6. Szerintetek okos dolog volt Tőke Pétertől, hogy részletezte egy operatív találkozó menetét, felfedve a rendszerváltás után is fennmaradt ügynök-mivoltát, még ha 15 év el is telt közben?
  7. Szerintetek okos dolog volt H. Ferenctől (vagy Kovács-Kovácsicstól, bármelyikük is volt az) pont a Hiltonba, a konferencia helyszínére szervezni a találkozót és az anyagátadást?
  8. Mi célból bocsátotta rendelkezésre Magyarország a szóbanforgó demokrácia-konferencia helyszínét? Szerintetek kivel volt Orbán Viktor 2000-ben? Leegyszerűsítve a kérdést (mármint biztonságpolitikai értelemben): a Nyugattal, vagy a Kelettel? Kivel van most, 2016-ban? „Kivel volt” 2000-ben a KBH? Kivel van most a KNBSZ?
  9. Miért pillantott hátra a szeme sarkából Tőke Péter, amikor elhagyta a találkozó helyszínét? Melyik szervezet ügynökeitől volt félnivalója? A KBH-tól? A CIA-tól? A GRU-tól? A Moszadtól? Egyszerre többet is megjelölhettek!
  10. Miért nézhették Tőke Péter ügynököt a Vezérőrnagy kollégájának a rendezvényt biztosító őrző-védők? Ki előtt konspirált a Vezérőrnagy, kit akart megtéveszteni? A saját szolgálatát, a KBH-t? A KFH-t? A CIA-t? A GRU-t? A Moszadot? Egyszerre többet is megjelölhettek!
  11. Beugratós kérdés: Kell-e egy titkosszolgálati vezetőnek szennyirodalmat olvasni? Miért igen, és miért nem? Ha igen, akkor hogyan, milyen formában, milyen módon célszerű a szennyirodalom (szélsőséges politikai mozgalmak, terrorszervezetek stb. kiadványainak, propaganda-anyagainak) beszerzését és feldolgozását megszervezni?

...

(Folytatjuk...)