Huszonegyedik epizód: „Dörgölődző talpnyalók és pletykálkodó szarkeverők...”

Az előző folytatása.

„Dr. Szilasi Gábor gyorsan és határozottan látott munkához. A különféle ügyek áttekintését követően hívatta Kovács Ferit. A speciális szolgálat legfontosabb területének irányítását ajánlotta fel, s hozzá ezredesi rendfokozatot. Kovács Feri vállalta a feladatot, hiszen egy korábbi közös munkahelyükön évekig jól dolgoztak együtt, s ez a jövőben sem lehet másként.” (307. o.)

A titkosszolgálati vezetői beosztásokra nem a jelöltek alkalmassága, hanem a haveri kapcsolatok, az elöljárók iránt tanúsított személyes lojalitás játszotta a fő szerepet. Jól működött a volt BM-es állambiztonsági tisztek és ügynökök véd-és dacszövetsége.

- Tudod, hogy sok folyamatban lévő operatív ügyünk van. – jegyezte meg Szilasi az első beszélgetésük alkalmával.

- Ki viszi ezeket tovább? – kérdezte Kovács Feri.

- Majd te!

- Köszönöm, főnök. Nem is tudom, mit mondjak.

- Kiérdemelted. Mellesleg az orosz barátod, Jurij Petrovics már jó ideje ezredes, legalább utoléred.

- Négy éve nem találkoztam vele... Akkor láttam utoljára, amikor itt, Budapesten segítettünk neki.

- Nem is mondtam neked, egy külföldi szakmai konferencián találkoztam Petrovics ezredessel. Érdeklődött felőled.

- Tényleg?

- Mellesleg Olga Jurij menyasszonya, persze ez csak amolyan távkapcsolat.”

A katonai kémelhárítás osztályvezető alezredese nem tudta, hogy a közvetlen beosztottja, akivel összebújva épp a minap fejezték be egy anyag értékelését, egy orosz GRU-tiszt (Jurij Petrovics ezredes) menyasszonya? Ezt még a laikus olvasókkal sem lehet elhitetni, hát még velem. Lefordítom a fenti párbeszédet a szakma nyelvére:

Miután Szilasi a beszélgetés során tisztázta, hogy az ezredesi előléptetésért és a műveleti igazgatói kinevezésért cserébe feltétel nélkül számíthat Kovács Feri hűségére, bizalmasan („mellesleg”) közli vele, hogy az orosz „elvtársakkal” az elmúlt négy évben is a legmagasabb szinten folytatódott a titkos együttműködés, amibe most Feri – orosz kérésre – ismét bekapcsolódhat. A jelentéseket Jurij számára kell megküldenie. Az összekötője Olga lesz.

A valóságban – mint azt a korábban már említett szerkesztői megjegyzésből tudjuk – ez a párbeszéd nem egészen úgy és nem akkor hangzott el, ahogy az a könyvben szerepel. Kovács-Kovácsicsot ugyanis Stefán Géza hozta vissza a szolgálathoz. A főtábornok viszont 1990 és 1994 között legálisan nem találkozhatott egy külföldi „szakmai” (vagyis nemzetbiztonsági) konferencián orosz kollégával, hiszen 1990-ben őt is leváltották (a budapesti rendőrfőkapitány állambiztonsági helyettesének beosztásából). Legfeljebb akkor találkozhatott orosz szakmabeli ismerőssel, ha mindketten „fedésben” voltak. Rényi-Strényi menesztése után a KGB-vel (majd FSZB-vel) és a GRU-val kialakított – illegális – együttműködés szervezését-vezetését Stefán Géza vette át, és a végrehajtásba a Gubicza Jenővel együtt kirúgott Kovács-Kovácsics is bekapcsolódott, felhasználva a katonai kémelhárításnál hátrahagyott hálózatát (másképp nem tudhatott volna „folyamatban lévő operatív ügyekről”). 1994-ben, Stefán Géza főigazgatói kinevezésével (és Kovácsics visszahozatalával) az orosz kapcsolat mendzselését ismét a KBH operatív részlege vehette át. Gyarakit (aki a jelek szerint tényleg nem tudott a saját szervezetében elbújtatott árnyék-titkosszolgálat működéséről) éppen azért kellett – a „Soroksági-Duna-Gate” botrányt is vállalva (Kőszeg Ferenc: HM Affér. Beszélő, 37. szám, Évfolyam 6, Szám 38) – eltávolítani a szolgálat éléről, hogy a szocialista kormányzat végre ne „illegalitásban”, hanem hivatalos intézményi, szervezett keretek között folytathassa a titkos együttműködést az orosz speciális szolgálatokkal.  

Most egy hosszabb idézet következik. Természetesen egy irodalmi vagy egy tudományos mű esetében még a kritikai észrevételek illusztrációja, alátámasztása céljából sem vennék át ilyen terjedelmes részeket. Cími H. Ferenc, Tőke Sheldon Péter, Drábik János és hasonló szerzők írásai esetében azonban másról van szó. Ezek nem védendő műalkotások. Ezek bűnjelek.

„- ... Jut eszembe, az amerikai kollégák javasolták, hogy mi is hozzunk létre egy nukleáris elhárító részleget. Igazság szerint nálunk ez nem katonai ügy, inkább a polgári nemzetbiztonsági szakszolgálatokra tartozik, de mivel az iraki atombomba gyártásának megakadályozásáról van szó, s Zalai Olga révén amúgy is nyakig benne vagyunk, mégiscsak a mi kompetenciánk.

- Ez azt jelenti, hogy mi is létrehozunk egy nukleáris elhárító részleget?

- Miért hoznánk létre? Már megvan, működik. Te meg Olga remekül együttműködtök majd a jövőben is. Mellesleg a kinevezésedet is döntő részben ennek köszönheted. A tárcának és a kormánynak is jó pont, hogy nálunk is van egy ilyen team, és segítjük az ENSZ-et.

Átnyújtott egy hivatalos iratot:

Gratulálok a kinevezéséhez és előléptetéséhez, ezredes – mondta, aztán nyomban visszaváltott a megszokott tegezésre.

- Te nem is sejted, milyen nagy tekintélyt szerezhetsz ezzel az atombomba-üggyel a nyugati katonai elhárító szolgálatok körében és persze itthon is.

- Most viccelsz, főnök?

- Nem, Feri. Komolyan mondom. Ez az ügy lehetőséget ad arra, hogy bővítsd, kiépítsd nemzetközi kapcsolatainkat, és jó együttműködést alakíts ki a baráti országok speciális elhárítóival.

- Én kis hal vagyok ehhez.

- Dehogy. Csak rajtad áll, meg tudod-e szerezni a megfelelő tekintélyt és szakmai elismertséget. Ez a terület számos vonatkozásban új, óriási szerencséd, hogy te csöppentél bele. Ha ügyesen építkezel, olyan szakmai területet kaparinthatsz a kezdebe, amely már nem rotálódik a kormányváltások alkalmával. Használd ki ezt a lehetőséget. Én egyelőre bizalmat szavaztam neked, rajtad áll, hogy végérvényesen kiérdemelted-e.

- Igyekezni fogok, főnök!

Dr. Szilasi keresgált a zsebében, aztán szétnézett az íróasztalán. Legyintett és megkérdezte:

- Van egy cigarettád?

Kovács Feri bólintott és megkínálta. Rágyújtottak.

A tábornok nagy füstöt eregetett, aztán megjegyezte.

- Szegény Frici, hogy helyezkedett! A legelső volt, aki kilincselt nálam. Mindenáron föléd akart kerülni.

- És miért nem sikerült neki?

- Elsősorban azért, mert az a feladat, amit Olgával visztek, elsőséget élvez, másrészt nem szeretem a dörgölődző talpnyalókat, a pletykálkodó szarkavarókat.

Szilasi tábornok néhény hét múlva áthelyeztette Oláh Frigyes ezredest az egyik nemzetbiztonsági szolgálathoz.

Fricit ez nem zavarta, sőt még örült is neki, hogy ott fontosabb ember lehet.” (307-309. o.).

Az 1990-es és 2000-es években az iraki (valamint pakisztáni, dél-afrikai, észak-koreai és egyéb) atomfegyverkezés a nemzetközi közösség figyelmének középpontjába került, más transznacionális kérdésekkel egyetemben (terrorizmus, szervezett bűnözés, rakétafegyverkezés, kiberhadviselés stb.). A nagyhatalmak – az USA-t, Kínát és Oroszországot is beleértve – együttműködtek a nukleáris és rakétafegyverek elterjedése (proliferáció) elleni küzdelemben. Ebben a harcban a magyar szakértők is közreműködhettek, hiszen hazánkban akkor már jó ideje létezett egy ipari és egy tudományos-kísérleti atomreaktor, amely dúsított, fegyver-minőségű hasadóanyagot állított elő. A könyvben jelzett fejleményeknek tehát – akár a nukleáris proliferáció ügyében, akár más transznacionális témában – lehetett valóságalapja. A leírtak azonban több szempontból is vérfagyasztóak.

A KBH nyíltan megkaparintott magának egy olyan szakterületet, amiben nem volt illetékes. A magyar törvények szigorúan megszabták a nemzetbiztonsági szolgálatok felelősségi területeinek határait. A polgári szolgálatok és a rendőrség ennek ellenére bevatkozott a katonai ügyekbe, a katonai elhárítás pedig kiterjesztette tevékenységét a civil szférára. Stefán Géza és rajta keresztül a KBH erejét, befolyását jól mutatja, hogy egy olyan felkérés teljesítését, ami az ENSZ-től a magyar államhoz érkezett, a kormányzat a katonai elhárításra bízta (tudva tudván, hogy a hatályos törvények szerint egy civil szolgálatot kellett volna kijelölni témavezető ügynökségnek).

Még ennél is lesújtóbb, hogy az ENSZ és az USA felkérésére elvállalt feladat végrehajtását a KBH az orosz speciális szolgálatokkal régóta folytatott titkos hírszerző együttműködés szervezeti keretei közé ágyazta, és KGB-s, GRU-s ügynökökre bízta. Az oroszok (és mint később látni fogjuk, az irániak) suba alatti tájékoztatása a magyar, az amerikai és az izraeli fejleményekről elsőbbséget élvezett. Ne feledjük: az „atombomba-ügy” felderítésében közreműködők ugyanazok a magyar és orosz titkosügynökök, akik az első iraki háborút közvetlenül követően együttműködtek a szövetségesek háta mögött folytatandó titkos szovjet-iraki katonai együttműködés feltételeinek megteremtésében.

Stefánék számára nem a nemzetközi közösség védelme, a feladat maradéktalan teljesítése volt a fontos, hanem az, hogy lehetőséget kaptak egy olyan szakmai terület megkaparintására, amelyen ügyesen építkezve hosszú távon bebetonozhatják pozícióikat a következő kormányváltások utánra is. Vagyis – a bizonyára méltán kivívott – nemzetközi tekintélyre is hivatkozva a saját kormányzatukat is sakkban tartották. Kihasználták a lehetőséget. Mire is?

A megnövekedett tekintélyt Stefán Géza arra használta ki, hogy azokat a saját embereit, ezredesi rendfokozatú beosztottait, akik dörgölődző talpnyalók és pletykálkodó szarkavarók voltak, hatalmával visszaélve és hatáskörét túllépve, befolyásával üzérkedve áthelyeztesse a társ-szolgálatokhoz, riválisaihoz, és rajtuk keresztül a belső helyzetükről tájékozódjon, befolyását az egész nemzetbiztonsági szférára kiterjessze. Ezeket az embereket a honvédelmi miniszter javaslatára, a miniszterelnök egyetértésével az államfő tábornokká léptette elő, és fontos felső vezetői beosztásokba nevezték ki őket. A polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat fokozatosan meghódították a volt IIII/III-as és III/IV-es, BM-es majd KBH-s (és alighanem FSZB-s, GRU-s) ügynökök, Stefán Géza emberei, a Kovács-Kovácsics vezette árnyék-titkosszolgálat hálózatának működtetői.

Csak a Katonai Felderítő Hivatal mert szembeszegülni Stefánék belső bomlasztási kísérleteivel, de 2000-ben az első Orbán kormány mégis elérte, hogy a KBH egyik tábornokát odaültessék főigazgatóhelyettesnek. A katonai felderítő szolgálat főnöke azonban – NATO csatlakozásunkat és a koszovói háborút követően egy évvel, egy szakmai alkalmasságát és nélkülözhetetlenségét a nehéz körülmények között is bizonyító, megerősödött és a Szövetségen belül megbecsült szervezet vezetőjeként – az illetőt nem engedte a szakma közelébe sem: mivel nem beszélt semmilyen idegen nyelvet, elküldte angol nyelvtanfolyamra. A főigazgató jutalma ezért a karakán tettéért az volt, hogy egy év múlva, a nyugdíjkorhatár (57 év) elérésekor azonnal nyugállományba helyezték. Stefán Géza akkor 59 éves volt, 2009-es elhunytakor 67 éves, nyugállományú vezérezredes és még mindig főigazgató. Ha ma élne, 76 évesen is még mindig ő lenne a főigazgató (mármint most már a KNBSZ főigazgatója), mert a páncélszekrényében őrzött akták nyilvánosságra kerülésétől félve egyetlen kormány se merné leváltani még ma sem. Pintér Sándor se véletlenül belügyminiszter hetvenakárhányévesen is, az idők végezetéig.

2011-2012 fordulóján a névleg megszüntetett KBH tábornokai és ezredesei „végre” elfoglalták a KFH (KNBSZ) kulcsfontosságú vezető pozícióit is. Azóta már az is hivatalos: a hírszerzőknek és a kémelhárítóknak – különösen, ha a KBH-ból jöttek – nincs szükségük idegen nyelvtudásra sem. De mindezekről később még részetesebben szólok.

 Házi feladat a Nemzeti Közveszélyes Egyetem nemzetbiztonsági szakos hallgatóinak:

  1. Milyen alkalmassági kritériumok szerint kell (kellene) kiválogatni a titkosszolgálatok felső vezetői pozícióira jelölteket? A szakmai alkalmasság, a tapasztalat, az elkötelezettség, vagy a személyes lojalitás, a haveri kapcsolatok alapján?
  2. Mi tette alkalmassá a regénybeli Kovács alezredest az operatív helyettesi posztra?
  3. Honnan lehetett tudomása a folyamatban lévő operatív ügyek állásáról négy évvel azután, hogy nyugdíjazták?
  4. Van-e (volt-e) Magyarországnak atomfegyvere? Vannak-e (voltak-e) hazánknak nukleáris szakemberei? Ezek a szakemberek katonák vagy civilek (atomerőművi mérnökök, fizikus kutatók) lehettek?
  5. Mire használta ki a KBH az ENSZ-től érkezett, a kormányzattól kapott fontos megbízatást? (a regényben)
  6. Mennyi ma Magyarországon a nyugdíjkorhatár? És katonáknak? Mennyi volt 1994-ben, aztán mondjuk 1999-ben? (Segítségképpen: Stefán Géza akkor volt 57 éves).
  7. Keressetek példát a magyar (és a NATO szövetséges országok) esetében arra, hogy valaki 15 éven keresztül, még a nyugdíj-korhatár betöltése után több, mint 10 évvel is, vezérezredesi (négycsillagos tábornoki) rangot elérve főigazgató egy nemzetbiztonsági szolgálatnál! Mi lehetett Stefán Géza „titka”?
  8. Szerintetek a katonai kémelhárításnál megkapaszkodott dörgölödző talpnyalókkal és pletykálkodó szarkavarókkal mit kellett (volna) tenni? Főigazgatójuk ajánlására a rivális nemzetbiztonsági szolgálatokhoz kellett őket áthelyezni, besúgói feladatokkal megbízva az illetőket, avagy ki kellett volna rúgni őket a szolgálatoktól?
  9. Jól gondoljátok meg, mit válaszoltok: Lehet-e a katonai kémelhárítás operatív tisztje egy idegen ország katonai hírszerző szolgálata operatív tisztjének menyasszonya? 

 ...

(Folytatjuk...)