Tizennyolcadik bejegyzés: „Nem, Kedves Szakértő Úr, ez nem így van...”

Erről jut eszembe, hogy Földi László titkosszolgálati „szakértő” 2016. március végén – a brüsszeli merényletek ürügyén – az M1 királyi TV-ben bemutatott nyilatkozatában kitért arra, hogy Nyugat-Európában és itthon is vita alakult ki arról, az emberi jogok a fontosabbak-e, vagy, hogy a titkosszolgálatok lehetőségeit kell-e erősíteni. Elmondta: két „intézmény” van, amely az elfogadható jogok felett működik. Az egyiket a bűnözők alkotják, akik saját érdekeik miatt nem veszik tudomásul a törvényeket. A terroristák is így követnek el merényleteket. A másikat az operatív szervek jelentik, amelyeknek a törvények fölött kell működniük ahhoz, hogy a törvényeket be lehessen tartani, és a többség érdekeit képviselni lehessen - magyarázta.
Úgy vélte, arról felesleges vitatkozni, hogy ez hogyan legyen a jövőben, hiszen a múltban is így volt, másként nem tud működni. „A titkosszolgálatnak mindent szabad, különben nem tudnak dolgozni.”
Lásd:

http://gondola.hu/cikkek/100589-Foldi__a_titkosszolgalatnak_mindent_szabad.html

Nem, Kedves Szakértő Úr, ez nem így van. Ahogy a bűnözőknek, úgy a titkosszolgálatoknak sem szabad mindent. Mindenekelőtt (hogy a legfrissebb, bőnyi fejleményekre utaljak): nem szabad ölbe tett kézzel nézniük, hogy szélsőséges, neonáci, félkatonai szervezetek idegen hatalmak segítségével részesítsék harci kiképzésben az embereiket; gyakorolják, hogy hogyan vesznek majd őrizetbe és gyilkolnak le ártatlan civileket, másként gondolkodókat, vagy mondjuk rendőröket és katonákat. De ez csak egy utólagos betoldás volt az olvasónaplómba, amelybe hirtelen haragomban már akkortájt (az említett Földi László nyilatkozata olvastán) vetettem papírra a következő kesze-kusza sorokat:

Méghogy mindent szabad! Íme néhány – a valós életből ellesett – hevenyészett példa sebtiben és kapásból arra, hogy mit nem szabad a titkosszolgálatoknak, az NBH-t majd AH-t, az NBSZ-t, az IH-t, a KFH-t, a KBH-t és utódját, a KNBSZ-t is beleértve:

  1. Nem szabad a saját hazájuk ellen kémkedni.
  2. Nem szabad a szövetségesek rájuk bízott titkait idegen hatalmaknak kiszolgáltatni.
  3. Nem szabad belpolitikai pártcsatározásokba beavatkozni.
  4. Nem szabad engedélyköteles nemzetbiztonsági eszközöket és módszereket engedély nélkül alkalmazni.
  5. Nem szabad a saját kormányzatuk megdöntésén munkálkodni.
  6. Nem szabad súlyos, kiemelt bűnügyek nyomozását akadályozni.
  7. Nem szabad valamit csak azért titkosítani, hogy a saját maguk által elkövetett bűncselekményeket és ordító szakmai hibákat elleplezzék.
  8. Nem szabad bizonyítékokat eltüntetni és bizonyítékokat hamisítani.
  9. Nem szabad ártatlanokat alaptalanul vádolni, megrágalmazni, titkosszolgálati kombináció útján konstruált hamis látszat keltésével börtönbe juttatni, öngyilkosságba hajszolni.
  10. Nem szabad előre megtervezetten gyilkolászni.
  11. Még egy icipicit sem szabad rasszista sorozatgyilkosságokat aktív vagy passzív magatartással, tudatosan vagy hanyagul elősegíteni és az érintettséget utólag elmismásolni.
  12. Nem szabad intézményi vagy személyes érdekből, politikai haszonleséstől indíttatva államtitkokat kiszivárogtatni, illetéktelenek tudomására hozni.
  13. Nem szabad a szervezetünkben bűnözőket, kémeket rejtegetni és támogatni, nem szabad szemet húnyni a tevékenységük fölött csak azért, hogy védjük a mundér becsületét, vagy ne kelljen számot adni az ellenőrzés folyamatos elmulasztásáért.
  14. Nem szabad eltűrni a fegyelemsértéseket, a köztörvényes, a hivatali, a szolgálati és az állam elleni bűncselekményeket.
  15. Nem szabad engedélyezni a hivatásos nemzetbiztonsági tiszti státussal összeférhetetlen másod-, harmad- és negyedállásokat, ezredeseknek és tábornokoknak a legkevésbé. Nem szabad egyszerre húsz vezetői beosztást betölteni.
  16. Nem szabad összejátszani az ügyészséggel az ellenünk szóló feljelentések eltussolásában, a feljelentők és bejelentők meghurcolásában, megfélemlítésében, a tanúk befolyásolásában.
  17. Nem szabad az állami szervek rendeltetésszerű működését törvénytelen együttműködési megállapodások aláíratásával és a bennük foglaltak erőszakos megvalósításával akadályozni.
  18. Nem szabad visszaélni a nemzetbiztonsági ellenőrzés lehetőségeivel, és nem szabad a saját munkatársak nemzetbiztonsági ellenőrzését elhanyagolni. Nem szabad a nemzetbiztonsági ellenőrzés megállapításait meghamisítani, elhallgatni, a szükséges intézkedéseket – a feljelentési kötelezettség teljesítését is beleértve – elbliccelni.
  19. Nem szabad önmagunkat szakértővé kikiáltani, rendfokozat és beosztás alapján tudományos és oktatói címeket osztogatni, illetéktelenül beavatkozni egyetemek és tudományos kutatóhelyek működésébe. Nem szabad pályázati igazolásokat hamisítani, nem létező szakmai és oktatási tapasztalatot vezetői aláírással igazolni.
  20. Nem szabad a beosztottjaink tudományos munkáit a saját nevünk alatt kiadni.
  21. Nem szabad tudományos folyóiratokat és konferencia-összefoglalókat cenzúrázni, megcsonkítani, meghamisítani, nekünk nem tetsző előadók nevét, a rájuk történő hivatkozásokat és köszönetnyilvánításokat kihúzni. Nem szabad más tudományágak működését akadályozni, civil egyetemi oktatóknak-kutatóknak, itthon és külföldön elismert tudós professzoroknak rossz hírét kelteni, a tábornoki rendfokozattal visszaélve utasításba adni, hogy ki tekinthető hiteles szakembernek egy olyan területen, amiről fogalmunk sincsen.
  22. Olyan amerikai professzorokról, akiknek a magyarországi egyetemeken tartandó előadásait és konferencia-szerepléseit mi magunk szerveztük meg, nem szabad suttogó propagandával azt terjeszteni, hogy „Vigyázzatok vele, mert az egy CIA-ügynök!”, még akkor sem, ha tényleg az. Ha nem az, akkor pláne.
  23. Nemzetbiztonsági szakmai oktatásra semmilyen pályázatot nem szabad beadni, mert annak megszervezése a főigazgató törvényben előírt feladata, amire a kormányzat köteles a szervezet költségvetésében forrásokat biztosítani.
  24. Nem szabad lopni, csalni, megvesztegetési pénzt kérni, követelni és elfogadni.
  25. Nem szabad az elöljárókat félrevezetni, becsapni; és – bármily hihetetlennek tűnjön is – az elöljáróknak sem szabad az alárendeltjeiket becsapni, félrevezetni, kihasználni, csapdába csalni és aztán cserben hagyni.
  26. Nem szabad a nemzetbiztonságot fenyegető veszélyeket lekicsinyelni, az elhárításuk érdekében szükséges intézkedéseket, javaslatokat, figyelemfelhívást elmulasztani, de nem szabad a kockázatokat és fenyegetéseket felnagyítani sem csak azért, hogy a szervezetünk több pénzt kapjon a kormánytól, vagy jobb pozíciókra tegyen szert a riválisnak tekintett szolgálatokkal szemben.
  27. Nem szabad bűnözőkkel lepaktálni, másokat korrumpálni, majd zsarolással együttműködésre kényszeríteni a saját kis piszkos törekvéseink megvalósítása érdekében.
  28. Még kormányzati utasításra sem szabad belpolitikai megfontolásból a külső biztonságpolitikai környzetünk állapotáról hamis információkat terjeszteni, tömeghisztériát kelteni. Nem szabad a kormányzatot elvtelenül kiszolgálni, minden őrültséghez szolgalelkűen helyeselni.
  29. Nem szabad azt a tudásunkat áruba bocsátani illetékteleneknek (főleg idegen hatalmaknak és szervezeteknek), aminek titokban tartásáról nyugdíjba vonulásunkkor nyilatkozatot írtunk alá.
  30. Nem szabad mániákusan keresni a belső ellenséget és közben elhanyagolni a kémelhárítást. Nem szabad rendőrállamot építeni, és nem szabad szakértőként azt nyilatkozni, hogy a titkosszolgálatoknak mindent szabad. Nem szabad elveszíteni a józan észt, az arányérzéket és az erkölcsi tartást. Mindezekre akkor van a legnagyobb szükség, amikor válsághelyzetben mindenki más felfokozott indulati állapotban, össze-vissza beszél hülyeségeket.
  31. Nem szabad összeesküvést szőni a saját kormányunkkal szemben (vagy ezt már mondtam?), de az ellenzékkel szemben sem. Általában nem szabad titkos háborút indítani a politikai riválisaink ellen. Hivatásos tisztként egyáltalán nem szabad belemerülni az aktív politizálásba. Nem szabad pártokhoz dörgölődzni, nem szabad sem bal-, sem jobboldali szélsőséges, alkotmányellenes erőkkel lepaktálni, és azt már mondanom sem kéne – de sajnos ki kell mondanom –, hogy nem szabad ellenségként kezelni a szövetséges nagyhatalmakat, mint ahogy a kormány kritikusait sem.

Ráadásul mindezeket nemcsak nem szabad, hanem nem is okos dolog megtenni, mert nagyon csúnyán ráfázhatunk, és a pusztulásunkba magunkkal ránthatjuk az egész országot.

Házi Feladat a Nemzeti Közveszélyes Egyetem nemzetbiztonsági szakos hallgatói számára:

  1. Írjátok le a füzetetekbe, hogy mi mindent nem szabad a titkosszolgálatoknak, annyiszor, hogy álmotokból felverve is kívülről fújjátok!
  2. Ha a tanárotok azt merné állítani, hogy a titkosszolgálatoknak mindent szabad, akkor olvassátok fel neki a listát, annyiszor, hogy ő is kívülről fújja!
  3. Ne csak a bemagolt szöveget szajkózzátok, hanem a szolgálati helyeteken cselekdjetek is annak szellemében!

...

Olvassatok tovább (mert folytatjuk).