Tizenhetedik epizód: Most hol ketyeg az időzített bomba?

A Sheldon-Cími szerzőpáros könyvének (Titkos Öböl-háborúnk) harmadik része az iraki tömegpusztító fegyverek felkutatásában és megsemmisítésében, illetve általában a tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozásában való magyar katonai titkosszolgálati részvétel néhány epizódját villantja fel. A történet az 1991-es iraki háború befejeződésétől a második iraki háború 2003-as kitöréséig követi „hőseink” – azaz Kovács-Kovácsics, Jurij és az első két részben megismert Maria sorsát. Utóbbi nőszemély hármas, sőt négyes ügynök, de mit szerénykedjünk, ötös-hatos ügynök, aki a magyaroknak, az oroszoknak, az izraelieknek, az amerikaiaknak, az osztrákoknak és az ENSZ-nek is dolgozik, és mellékesen Jurij szeretője, sőt élettársa, majd felesége. Zalai Olga alezredes néven foglalkoztatják a magyar kémelhárításnál is, azzal a munkatársak előtt hangoztatott legendával, hogy „a Katonai Felderítő Hivatal titkos állományú tisztjeként kezdte,  külföldön, nemzetközi szervezeteknél dolgozott, s onnan helyezték át most hozzánk” (296-297. o.). A csinos nő mindenki figyelmét felkelti, akivel csak találkozik, és a különböző rendű-rangú parancsnokok a munkatársak érdeklődését kielégítve készségesen válaszolnak a kérdésekre, ecsetelik Maria, alias Olga korábbi érdemeit, hol az igazi (ha egyáltalán volt neki), hol a fedőnevét használva, nemegyszer mindkettőt egymás mellett megemlítve.

A katonai kémelhárításnál a jelek szerint nem hallottak a titokvédelemről, a belső konspirációról, és fedésként előszeretettel hivatkoztak a társszervre, a KFH-ra, ami nem valami okos és korrekt dolog. Ha Maria valóban a KFH szigorúan titkos állományú tisztje volt, akkor nagy felelőtlenség volt őt „lebuktatni”, korábbi tevékenységét feltárni a KBH központi állománya előtt. Ha a KFH-kötődés csak „legenda” volt (annak leplezésére, hogy a szupernő valójában a KGB/GRU összekötője, Krjucskov tábornok magyarországi képviselője), jobbat is kitalálhattak volna. Ha Maria-Olga valójában nem is létezett, csak a regényírók képzeletének szülötte, akkor is a szerzők – egyikük a KBH tábornoka, másikuk egy III/III-as ügynök – rosszindulatú dilettantizmusának megtestesítője.

A csinos bombázó egyébként belevaló mesterkém, aki – mint láttuk – a regény első részében Maria König néven osztrák útlevéllel utazik, és a Moszad ügynökének, egy bizonyos Kamenyev alias Kamarás nevű negatív hősnek tör borsot az orra alá. A Moszad most már barát c. fejezetben Maria-Olga ezúttal szövetségesként működik együtt Kamarással, de az ellenszenvét csak nehezen küzdi le.

„- Hogy változnak az idők – gondolta – egy ilyen gazember már nem ellenség, sőt szövetséges.” (290. o.).

Ebben a regényben még csak a Moszadot reprezentáló izraeli kém jellemzésén keresztül érzékeltetik a szerzők az antiszemitizmusukat, de Hamar vezérőrnagy szerzőtársa, Tőke Péter Drábik Jánossal közösen írt – később ismertetendő, szintén tanulságos – könyvében már kísérletet sem tesz zsidó-gyűlöletének leplezésére.

Ennél is érdekesebb azonban, hogy a regénybeli Jurij engedélyt kap feletteseitől, hogy feleségül vegye imádott szerelmét, a magyar katonai kémelhárítás alezredesét, Kovács-Kovácsics harcostársát, a mindenkinek dolgozó Mariát; és Maria, valamint Kovács-Kovácsics szakmai sikereivel párhuzamosan Jurij karrierje is szédületes ütemben ível felfelé, mint azt az alábbi kérdezz-felelek játékból is megtudhatjuk:

„- Á, üdvözlöm, Mr. Kamarás! Megint Budapesten?

- Igen-igen. ez a kedvenc helyem, de úgy látom, magának is.

- Mi történt ’91-ben, hogy olyan gyorsan hagyott itt mindent?

- Azok a rohadt palesztinok majdnem kinyírattak. Még szerencse, hogy a ruszkik tisztáztak és elengedtek. Nem tudom, kinek köszönhetem, de ismeretlenül is hálás vagyok neki.

- Mi lett a közös célszemélyünkkel, Jurij Petroviccsal, akivel volt szíves összeboronálni? (Kérdezi Maria, adva az ártatlant).

- Nem tudom, hogyan csinálta, de az egész főnöksége megbukott, ő meg nagy ember lett. Ezredes, az orosz atomelhárítás főnöke.

- Tényleg? – mondta színlelt megdöbbenéssel.

- Kár, hogy akkor nem dolgoztunk össze, ha tudtam volna, ki maga...

- Ugyan, Mr. Kamarás, ugyanaz vagyok most is, mint aki akkor voltam.

- Maga nem is tudja, Maria, milyen hálás magának Tel-Aviv.

- ...De tudom.” (289. o.).

Nincs szükség színlelt megdöbbenésre. Hamar Ferenc vezérőrnagy is nagyon jól tudja, hogy működnek ezek a dolgok. A Novák-féle, 2013-ban publikált könyvben ezt nyilatkozza: „Az izraeliekkel való együttműködés kifejezetten hasznos volt számunkra az elmúlt évtizedben (vagyis a 2000-es évek elejétől fogva), hiszen bármilyen kényes témában is kértünk tőlük információt, mindig segítettek. Például részletesen megosztották velünk a náluk történt terrorcselekmények és merényletek elemzését... Azért mi is tudtunk nekik segíteni. A tisztjeiknek például tanfolyamot tartottunk arról, hogyan működnek a lokátoraink, mert ők egészen más rendszerben védik az országuk légterét. A kapcsolat annyira elmélyült, hogy mondhatom, némelyik NATO-országgal sem ilyen jó a viszonyunk.” (Novák, 2013, 141. o.).

Én is mondhatok valamit?

Magyarország 1999-től a NATO tagja. Része vagyunk a NATO integrált légvédelmi rendszerének. Vajon milyen nemzeti vagy szövetséges érdek előmozdításának jegyében tartott a magyar katonai kémelhárítás a 2000-es évektől tanfolyamot az izraelieknek a lokátoraink működéséről, a magyar (és NATO) légvédelem rendszeréről? A magyar, a NATO, vagy egyes arab országok (esetleg Irán) légvédelmi rendszerének leküzdéséhez kellettek ezek az ismeretek az izraelieknek? Tudtak ezekről a „tanfolyamokról” a szövetségesek? A honvédelmi miniszter vagy a köztársasági elnök (úgyis mint a fegyveres erők főparancsnoka) jóváhagyta? Lehetséges. De ha „szabályos” szervezés volt, akkor viszont felmerül a kérdés: ki engedélyezte Hamar vezérőrnagynak, hogy nyilatkozzon róla? Ha a tanfolyam nemzeti vagy szövetséges érdekeket szolgált,  akkor az irániak előtt kellett volna mindenképpen titokban tartani.

Mindegy, hogy milyen „kényes témában” keletkezett, szigorúan védendő információról volt szó, legyen az a légvédelmi rendszer működése, az atomcsapásmérő erők helyzete vagy hírszerző tisztek és ügynökök kiléte, tevékenysége, operatív technikai eszközei és módszerei, a magyar és az orosz katonai kémelhárítók lelkifurdalás nélkül bárkinek áruba bocsátották azokat az adatokat, amiket az állami vagy a szövetséges vezetés éppen rájuk bízott megőrzésre. Csak egy volt a lényeg: az ő személyes gazdagodásuk, karrierjük, előmenetelük, hatalmuk biztosítása. Nem számít, ha „az egész főnökség megbukik”, csak ők legyenek „nagy emberek”.

Nálunk is megbukott a III/III, a III/IV, és aztán a KBH nem is egyszer, a Kovács-Kovácsicsok és Cími H. Ferencek mégis egyre nagyobb emberek lettek. Utoljára 2010-ben, a romák elleni sorozatgyilkosságok kapcsán kiderült bűnrészesség szakmai baklövések eltussolása miatt bukott meg a KBH. Ekkor 53 embert küldtek el a szolgálattól, aztán 2012. január 1.-étől az egész szervezetet törvénymódosítás és miniszteri utasítás alapján megszüntették. A „maradékban” azonban voltak olyan – a már 2010-ben eltávolított Kovácsics altábornagy és Hamar vezérőrnagy legszűkebb köreihez tartozó – munkatársak, akik meg tudták őrizni „nagy ember” beosztásukat, sőt „beolvadtak” a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálattá átnevezett Katonai Felderítő Hivatalba, és megkaparintották annak kulcsfontosságú vezetői pozícióit. Nem számított, hogy voltak köztük olyanok, akik többször is bebizonyították, nem tudnak titkot tartani; nem számított, hogy még egyes lator államok részére folytatott kémkedés gyanúja is felmerült velük szemben; nem számított, hogy rendezetlen a magánéletük és mindenféle erkölcsi botrányba, nőügyekbe keveredtek; nem számított az sem, hogy szélsőséges politikai erőkkel, alkotmány- és alaptörvény-ellenes körökkel állnak kapcsolatban; nem számított, hogy hatalmukkal visszaélve emberi sorsok tönkretételén munkálkodnak, a saját kollégáikat is készek az övékénél ezerszer kisebb súlyú ballépésekért keresztre feszíteni, de a rágalmazáshoz és a hamis vádaskodáshoz is kiválóan értenek. Ez mind nem számított. A főnökeik és a bűntársaik minden ellenük szóló feljelentést eltussoltak, a bejelentőket kicsinálták, őket pedig kitüntették, előléptették, pályázati pénzekhez segítették, álláshalmozásra buzdították.

(Innen kihagytam másfél mondatot.) ... a köztársasági elnöktől vehette át a tábornoki előléptetést, és ma már ő is főigazgató-helyettes. Van utánpótlás, vannak új Kovács-Kovácsicsok és Címiek, új "Nagy Emberek".

Emlékszünk arra, hogy 2010 tavaszán, még a Bajnai kormány hivatali idejében izraeli kémrepülőgépek tesztelték a ferihegyi repülőtér rádiónavigációs, helymeghatározó és kommunikációs rendszereit. A Magyar Nemzet, a Hír TV és a Jobbik meg nem nevezett forrásokból szerzett tudomást az esetről, és kínos magyarázkodásra kényszerítette a szocialista támogatottságú kormányzatot (http://mno.hu/migr/izraeli_kemgepek_hazank_felett__kep__video-260526), alighanem NATO-körökben is kétségeket támasztva a tekintetben, hogy a Magyar Honvédség mennyire képes megőrizni a szövetség titkait (legyen az a légvédelmi rendszer működése, vagy éppen az izraeliekkel folytatott katonai együttműködés). De kinek a feladata lett volna a katonai titkok lelepleződésének megakadályozása? Természetesen a katonai kémelhárításé. A Kovácsics és Hamar tábornokok által vezetett KBH vagy nem tudta, vagy nem is akarta megvédeni Magyarország és a NATO katonai titkait, ha nem éppen a szervezet soraiból került ki a szivárogtató. A 2010-es választások előtti napokban, a már mindenki számára nyilvánvalóan elkerülhetetlen kormányváltás „előestéjén” a KBH vezetői ezzel a húzással talán jópontokat reméltek szerezni a hatalom átvételére készülő új, jobboldali kormány (a Fidesz) és a Jobbik előtt.

Itt álljunk meg egy szóra. Ez a rárepülési engedély lehetett az az izraelieknek nyújtott „segítség”, amire Hamar tábornok a „Kémes ügyek” c. könyvben utalt. A kiszivárogtatással azonban sikerült Izrael halálos ellensége, Irán tudtára adni, hogy mit terveznek és milyen képességekre, tudásra tettek szert az izraeliek, és ezzel az (izraelieknek) átadott információk felhasználhatósági értékét, meglepetés-potenciálját sikerült a nullára csökkenteni. Vagyis Kovácsics és Hamar 2010-ben már feltehetően nemcsak az oroszoknak, hanem az irániaknak is kémkedett, és a neonáci Jobbikot, valamint a mögötte álló idegen hatalmat segítette az Izrael-barát pancser szocialistákkal szemben. Két legyet ütöttek egy csapásra. Ez – kivételesen – ügyes húzás volt, de akkor is hazaárulás. A Fidesz – a romák elleni sorozatgyilkosságokban való KBH-s érintettség kapcsán – jól látta, hogy a KBH akkori (2010-es) felső vezetése teljesen megbízhatatlan (ahogy az MDF-et és a szocialistákat, úgy alkalomadtán a Fideszt is el fogják árulni), ezért leváltották Hamart és Kovácsicsot, sőt a tisztogatásokat kiterjesztették a rendőrségre, a honvédségre, a polgári titkosszolgálatokra és a katonai felderítőkre is. Jó magyar szokás szerint átestek a ló túloldalára, és mindent szétvertek maguk körül. De ami a KBH-t illeti, félmunkát végeztek. Csak annyit értek el, hogy most a KNBSZ-nél ketyeg az időzített bomba.

 ...

(Folytatjuk...)