Tizenötödik epizód: „Legfeljebb a magyarországi GRU-sainkkal futhat össze... Budapesten is csak Kovács alezredessel találkozzon!”

Mielőtt folytatnánk a Sheldon-Cími könyv következő fejezeteiben kibontakozó szövevényes kémtörténet ismertetését, engedjetek meg egy rövid közbevetést, amit a minapi bőnyi rendőrgyilkosság inspirált. E szomorú esettel kapcsolatban azt olvashattátok a neten, és azt hallhattátok némelyik rádiócsatornán, sőt láthattátok némelyik tévéhíradóban, hogy a Nemzeti Arcvonal nevű szélsőjobboldali, neonáci szervezet militáns tagjait valóságos katonai, sőt különleges rendőri műveletekre, fegyveres rajtaütésekre, elfogásokra meg ilyesmikre képezték ki az orosz hírszerzés pénzügyi és szakmai támogatásával, diplomaták (!) személyes részvételével, a (magyar) „katonai kémelhárítás”, azaz  a KBH (2012-től KNBSZ) tudtával és közreműködésével (hozzáteszem: ha tudtak róla, és nem tettek hathatós intézkedéseket, akkor azzal mindenképpen ők is közreműködővé váltak).

Gyors keresztkérdések a Nemzeti Közveszélyes Egyetem nemzetbiztonsági szakos hallgatói számára (a bejegyzés végén ezeken kívül lesz még szokásos házi feladat is):

  1. Kapisgáltok-e valamilyen összefüggést a Naiv Balfácán nemzetbiztonsági olvasónaplójában (ezen a blogspoton) eddig közzétett (és a felhasznált „irodalom” alapján még várhatóan kibővülő) cselekmények, illetve a bőnyi rendőrgyilkosság között?
  2. Mi köti össze ezeket a sajnálatos eseményeket?
  3. Ha van valami összefüggés, akkor vajon mi indokolhatja azt, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda „csak” egy belső vizsgálatot indít annak megállapítására, hogy történt-e „hiba” a tragikus végű nyomozati cselekmény előkészítése során, miért nem inkább egy „külső”, átfogó vizsgálatot kezdeményez annak feltárására, hogy milyen passzív és aktív szerepet játszhatott a KBH és a többi nemzetbiztonsági szolgálat, valamint az irányító miniszterek és más potentátok, akár (fújj, de utálom ezt a szót) a szó szoros értelmében vett „főméltóságokat” – a három közül legalább kettőt, vagy ha négyet tartunk annak, akkor közülük legalább hármat – is beleértve?

De térjünk vissza a Sheldon-Cími könyv következő fejezeteiben kibontakozó szövevényes kémtörténethez, amelynek részleteivel nem kívánom untatni az olvasót, egy-két fontos mozzanatra azonban rá fogok mutatni.

Laricsev tábornok – már Moszkvában – magához rendeli Jurijt, és eligazítja:

„- Amit most mondok, azt nyomban felejtse is el! A Szovjetunió és Gorbacsov elvtárs természetesen olyan békemegállapodásra törekszik, amilyen (sic!) az ENSZ és az Irakot legyőző nemzetközi közösség diktál. Ez egy dolog. Nem biztos azonban, hogy ez maradéktalanul egybeesik a Szovjetunió érdekeivel. Ezért a kormány a vezérkarral egyetértésben egy másik megállapodástervezetet is készített, ami talán Iraknak és nekünk is előnyösebb, jobban szolgálja az exportérdekeinket, és a következő évek bilaterális gazdasági és katonai együttműködését. Normális diplomáciai úton ilyen különmegállapodást nem kezdeményezhetünk, ezért van szükség az ön titkos küldetésére. Kívülálló futárra van szükség, mert a diplomatáinkat megfigyeltetik olyan hatalmak, amelyek nem néznék jó szemmel, ha Szovjetunió (sic!) és Irak titokban külön megállapodást kötne. Nem szabad, hogy ez kitudódjon. A közeli hetekben ugyanis fontos diplomáciai megbeszélések kezdődnek az USA, a Szovjetunió, Izrael és Irak képviselőinek bevonásával. Ezen megtárgyalásra kerül a térség , a Közel-Kelet hosszú távú biztonsága, elsősorban Izrael és Palesztina kérdése, valamint Irak Öböl-háború utáni helyzete. A Szovjetunió és Irak különtárgyalásairól azonban nem szerezhetnek tudomást.

Értettem, tábornok elvtárs.” (94. o.).

 Az egyik oldalon tehát az ENSZ és az Irakot legyőző nemzetközi közösség, a másik oldalon a Szovjetunió. Kinek az oldalára áll a KBH? A szovjet titkosszolgálat elárulja az államfőt és pártfőtitkárt, Gorbacsovot; elárulja a szövetségeseket; a hátuk mögött titokban különmegállapodásra törekszik az ellenséggel, és felkészül a legyőzött vesztessel, Irakkal folytatandó gazdasági és katonai együttműködésre (talán a tömegpusztító fegyverek fejlesztésének, gyártásának, vagy éppen elrejtésének támogatását is beleértve). A magyar katonai kémelhárítás – elárulva a kormányzatot és a szövetségeseket – ehhez nyújt segítséget, feltétel  nélkül kiszolgálva szovjet gazdáit.

 „- Legyen ügyes, kreatív, ha ismeretségeket köt, és ne bízzon senkiben!” – folytatódik a feladatszabás.

„- Úgy lesz, tábornok elvtárs.

- A dolgát nehezíti, hogy nem léphet velünk, de más szovjet hatóságokkal és a követségeinkkel sem kapcsolatba. Legfeljebb a magyarországi GRU-sainkkal futhat össze, ha ők ezt szükségesnek tartják. Budapesten is csak Kovács alezredessel találkozzon, aki tud magáról, de őt se keresse, jelenkezni fog. A lényeg tehát, hogy az említett jelszóval Zakopanéban átveszi a futárpostát és eljuttatja az irakiakhoz.

- S ha rendkívüli körülmények merülnek fel?

- Oldja meg önállóan! Ha súlyos a helyzet Budapesten, Kovács alezredestől vagy a főnökétől, Rényi tábornoktól kérhet segítséget.” (94-95. o.)

„A lényeg tehát”, hogy a GRU (szovjet katonai hírszerzés) Budapesten a magyar katonai kémelhárítás védelmében sütkérezve tevékenykedik. A GRU sztárügynöke Magyarországon Kovács-Kovácsics alezredes, aki a főnöke, Rényi-Strényi altábornagy tudtával és támogatásával folytatja sötét üzelmeit. Rényi-Strényi az egész magyar katonai kémelhárítást a GRU fiók-vállalatává züllesztette. Ez ám a hazaárulás a javából! És ezt a 2004-es „vallomást” követően a Vezérőrnagynak van képe 2013-ban, a Novák-féle könyvben azt állítani, hogy a szovjetek olyan sietősen távoztak Magyarországról, hogy nem volt idejük alvó ügynököket hátrahagyni. Naná, mert elég volt, hogy a nagyon is éber, aktív ügynökeiket hátrahagyják. Közülük is a legértékesebbet, magát Kovács-Kovácsicsot. Kedves (vagy kedvetlen) Olvasók! Szerintetek a Vezérőrnagy tényleg ilyen hülye csökkent felfogóképességű, vagy minket néz annak?  

 A magyar lakájok végrehajtják az orosz gazdáiktól kapott feladatot, aminek „kalózakció” jellegével maga Kovács-Kovácsics is tisztában van (199. o.). Titkos kódok megfejtésével és átadásával, bizalmas információk kikotyogásával segítik Jurijt, a GRU ügynökét az izraeli Moszaddal szemben, és közben az eddigieknél is szorosabbra fűzik kapcsolataikat a szovjet-orosz barátokkal.

A kapcsolatok szorosabbra fűzését jelzi, hogy Maria König, a regény romantikus, ámde vérprofi hősnője (róla később még ejtünk egy pár szót) a magyar katonai elhárítás képviseletében a Szovjetunióba utazik. Ott először meglátogatja Krjucskov tábornokot, a szovjet Állambiztonsági Bizottság, azaz a KGB elnökét, és „jelentést tesz” neki (227. o.). Beszélgetésükből kiderül, hogy Olga néven a KGB ügynöke is, akit kölcsönadtak a CIA-nak, aztán az ENSZ-nek, és Jurijon keresztül belekeveredett a magyarországi ügyekbe is. Most éppen az orosz GRU és a magyar KBH együttműködésének részleteiről tájékoztatja főnökét. Végül is kinek dolgozik Maria?

„- Nem derülhet ki, Olga, hogy közünk van egymáshoz...

- Remélem, továbbra is az ön  különleges megbízottja maradhatok, Krjucskov elvtárs.” (229. o.).

A beszámolót és a további fekadatokra vonatkozó eligazítást követően Maria Laricsev tábornokhoz, a vezérkar GRU-összekötőjéhez siet, hogy átadja Rényi-Strényi üzenetét.

„- Szóval gondok vannak Budapesten? (– kérdezi Laricsev).

- Igen, az Antall-kormány új barátokat keres és szakítani kíván eddigi szövetségeseivel. Önök még a szövetségeseink, de már az amerikaiak, angolok, németek is azok. Nehéz mindkét irányban lavírozni. Főleg nekünk, katonai kémelhárítóknak...

- Térjünk a lényegre, mit üzen Rényi tábornok és Jurij Petrovics?

- Talán ismeri Kovács Ferenc alezredest...

- Igen, Budapesten találkoztunk...

- Nos, mi Kovács alezredessel együtt segítettük Jurij Petrovics küldetését. Sajnos, a Moszad is közbelépett...

Részletesen elmesélte, mi történt, aztán átnyújtotta a tábornoknak előbb a neki írott levelet, aztán Kamarás (az izraeli ügynök) mappáját.” (231. o.).

 Ebből a fejezetből  kiderül, hogy az első rész végén leírt felajánlkozást és beszervezést követően a magyar katonai elhárítás az együttműködést rendszeres kapcsolattartás keretében  a legmagasabb szinten folytatta, és – több vasat tartva a tűzben – mindkét nagy szovjet hírszerző-elhárító szervezet igényeit kiszolgálta. Gátlástalanul kémkedtek tovább a hazájuk ellen. Akkor, amikor a magyar állami vezetés végre az ország szuverenitását próbálta helyreállítani, és megkísérelte a Szovjetuniótól való függőségünk felszámolását, a KBH „lefeküdt” a szovjet titkosszolgálatoknak, a saját kormányzatáról árulkodott, vele szemben próbált támogatókat keresni. Nehéz volt minden irányban lavírozni, de megoldották. Csak egy valamiben voltak következetesek (egy darabig): Izraelt és a Moszadot továbbra is ellenségnek tekintették.    

 A Szovjetuniót Izrael ellenében még kéretlenül is támogatták:

„- Sokkal fontosabb, tábornok elvtárs, hogy megtudják, kik itt a vezérkarnál a Moszad ügynökei.

- Valóban. Jelentették, hogy két ügynököt is hozott magával.

- Csak az egyik, Kamarás, itteni nevén Kamenyev a fontos. Ő korábban Moszkvában kémkedett Izraelnek és Tatjána nevű lányával együtt ráállt Jurij Petrovicsra. Tatjána Petrovics alezredes szeretője lett és utánament Zakopanéba, Kamenyev pedig Budapesten várta.

- Hogy lehetett ez a Kamenyev olyan ostoba, hogy behatolt a budapesti katonai objektumunkra és robbantani akart? Egy Moszad-ügynök nem lehet ilyen hülye.

- Én rendeztem úgy, hogy ki lehessen vonni őket a forgalomból.

- Maga? Hogyan csinálta?

- Elkábítva becsempésztem őket az objektum területére, s ott ébredtek. Akkor, amikor már a kutyás járőr kereste a behatolókat. Úgy gondoltam, szükség lehet Kamenyevre a vezérkarnál lévő Moszad-ügynökök leleplezéséhez és Petrovics alezredes történetének igazolásához.

- Valóban, jól tette, hogy idehozatta.”

 Ez a kis párbeszéd jól illusztrálja a KGB, a GRU és a KBH (volt III/IV) kémelhárítási módszereit, azok „professzionalitását”, erkölcsösségét és jogszerűségét. Ezek után higgyük el Hamar vezérőrnagynak, hogy a Novák-féle könyvben leírt 74-es „nagy kémügy” leleplezéséhez vezető operatív akciók a  bizonyítékok megszerzését, és nem meghamisítását célozták? Ha akárcsak a fantázia birodalmában is a szovjet-magyar elhárítók képesek voltak megtenni, hogy egy ellenséges ügynököt robbanószerekkel együtt, elkábítva becsempésszenek egy szovjet katonai objektumba, hogy hamis látszat keltésével „igazolják” Petrovics alezredes történetét, akkor miért ne lettek volna képesek arra, hogy J. alezredes amerikaiak részére történő kémkedéséről hamis bizonyítékokat kreáljanak csak azért, hogy Hamar vezérőrnagy (a jelzett időben még csak főhadnagy) bűneiről eltereljék a figyelmet az ő eszement „történetének” igazolásával? Gyomorforgató az a gátlástalan, kegyetlen elvetemültség, amivel a BM III/IV-KBH vezetői mások élete és szabadsága árán takargatták a saját hazaáruló tevékenységüket, törvénytelen stiklijeiket, bődületes szakmai mulasztásaikat.   

 Házi feladat a Nemzeti Közveszélyes Egyetem nemzetbiztonsági szakos hallgatói számára:

  1. Mi az, hogy Moszad? Minek a rövidítése a KGB? És a GRU?
  2. Mi lett volna a KBH feladata az Öböl-háborút követően? Irak és a Szovjetunió különbéke-kötési kísérleteinek leleplezése és megakadályozása, vagy titokban történő elősegítése a KGB-vel és a GRU-val együttműködve?
  3. Hogy hívták 1991-ben a KGB főnökét?
  4. A III/IV, azaz KBH modus operandijának ismeretében (ugye tudjátok, mi az a modus operandi?) a Novák-féle könyvben leírt 74-es „nagy kémügy” leleplezéséhez vezető operatív akciók milyen célokat szolgálhattak: a bizonyítékok megszerzését, vagy meghamisítását?
  5. Függetlenül attól, hogy a Maria és az Olga nevek valódiak vagy kitaláltak, szerintetek okos dolog egy példaértékű esettanulmányban (még ha a képzelet szüleménye is lenne) együtt emlegetni egy kettős ügynök „igazi” nevét a fedőnevével?
  6. Mi a dolga egy titkosszolgálati összekötőnek?
  7. Szerintetek kinek dolgozik Maria? A KBH-nak? A KFH-nak? (Ugye, ismeritek ezeket a rövidítéseket!) A GRU-nak? A KGB-nek (később FSZB-nek)? Krjucskovnak? Jurijnak? Saját magának?
  8. Milyen megoldások állnak a titkosszolgálati vezetők rendelkezésére ahhoz, hogy a saját kormányzatuk tudtával vagy anélkül, a szövetséges kormányokat és azok partnerszolgálatait tévedésbe ejtve, leplezett módon tartsanak kapcsolatot egy idegen ország titkosszolgálati főnökeivel?

 ...

(Folytatjuk...)