Tizenharmadik epizód: „Főnök, ki ez a Viktor?”

A könyv (Sheldon-Cími: Titkos Öböl-háborúnk, avagy Fejezetek a magyar katonai kémelhárítás történetéből; Intermix, Budapest, 2004) második részének kulcsfontosságú eseményei a Sivatagi vihar alatt és után, még 1991-ben játszódnak. „Bihari elfoglaltsága miatt az osztály vezetését Kovács alezredes vette át. Bőven akadt munka, a Nemzetbiztonsági Hivatallal együttműködve, figyelemmel kellett kísérni az Öböl-háborút ellenző országok diplomatáinak, állampolgárainak mozgását, a Magyarországon tanuló arab és palesztin diákok tevékenységét, a nemzetközi békemozgalmak utazgató, tüntetéseket szervező aktivistáit.” (80. o.).

A Szovjetunió az ENSZ Biztonsági Tanácsában megszavazta az Irak elleni fellépésre szóló felhatalmazást, de csapatokat nem küldött a nemzetközi koalícióba. A papíron még létező, de valójában már nem funkcionáló Varsói Szerződés (VSZ) néhány más tagországa azonban történelmi tettként katonákkal is részt vett a műveletek támogatásában. Mint ismeretes, Magyarország egy tábori kórházat, teljes személyzettel küldött a frontországnak számító Szaud-Arábiába. A magyar katonai hírszerzés és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok  derekasan kivették részüket a hadműveleti biztosításból. Hosszú évek után végre a személyi állomány nyugodt lehetett abban a tekintetben, hogy a jó oldalon állunk, és ráadásul szinte az egész nemzetközi közösség részeként (a Szovjetuniót és az Egyesült Államokat is beleértve) járulhatunk hozzá egy veszedelmes regionális válság igazságos megoldásához.

A magyar katona-egészségügyi kontingens parancsnoka Esztergomi Ferenc ezredes, a katonai felderítő szolgálat főtisztje volt. A kiküldött orvosok, ápolók és fegyveres szolgálatteljesítők tudták, hogy helytállásukkal megerősíthetik a Magyar Honvédség nemzetközi presztizsét, és talán még a nyugathoz való közeledésünknek is lendületet adhatnak, előkészítve az integrációs intézményekhez fűződő szorosabb partnerségi viszony kialakítását, de még a jövőbeni NATO- és EU-csatlakozásunkat is.

Mit tett ezalatt a katonai elhárítás? Mint H. Ferenc visszaemlékezéseiből rövidesen kiderül, továbbra is lavírozott a két szuperhatalom között, de leginkább a Szovjetunióhoz húzott, és együttműködött az orosz titkosszolgálatokkal. Az együttműködés kiterjedt olyan hírszerző és elhárító képességek fejlesztésére, amelyeket az oroszok később az amerikaiak ellen tudtak felhasználni, de arra is volt precedens, hogy – a nemzetközi koalíció tagjaként – a GRU (szovjet katonai felderítés) utasítására különleges feladatokat hajtottak végre a koalíció ellenében!

 A regény szerint ekkortájt esett meg, hogy Rényi-Strényi magával vitte Kovács-Kovácsicsot egy fontos megbeszélésre.

„- Egy régi diáktársammal, Viktorral fogunk találkozni...

- Ki ez a Viktor, főnök?

- Viktor Laricsev tábornok, a szovjet vezérkat GRU-s összekötője, Jurij Petrovics barátod főnöke... Két napja iderepült hozzánk. Délelőtt érkezett, katonai géppel Tökölre. A találkozónk nem hivatalos, csak amolyan kollegiális magánbeszélgetés...

Negyed óra múlva már ott ült velük szemben Viktor Laricsev tábornok, civilben, mint ők, s túl voltak a szokásos üdvözléseken, udvariaskodásokon. Az első kör aperitif-vodka után a szovjet tábornok Feri felé fordult...” (81. o.).

 Antall József miniszterelnök aligha engedélyezte, hogy szovjet-szimpatizáns magyar titkoszolgák a GRU vezetőivel ellenőrizetlen, dokumentálatlan magánbeszélgetéseken cseréljenek információkat akkor, amikor katonáink éppen egy háború kellős közepén próbálják bizonyítani az amerikaiak vezette koalícióban (amiben az oroszok ténylegesen nem vettek részt), hogy megbízható partnerek vagyunk és szilárd szövetségesek leszünk. Bruhaha! A katonai kémelhárítás vezetői egy olyan fegyveres konfliktus időszakában, amelynek Magyarország is részese volt, nemcsak a szövetségeseik, hanem a saját kormányuk előtt is titkolództak, és konspirált körülmények között szerveztek találkozót a katonai koalíción kívüli nagyhatalom hírszerzésének képviselőivel.

A szovjet tábornok tehát Feri felé fordult, és:

„- Jól ismerem magát a fényképei, és a hírszerzőink jelentései alapján, alezredes elvtárs. Remek volt a közös akciójuk, Jurij Petrovics őrnagy a legjobbakat mondta magáról. Maga ügyes és kreatív katonai kémelhárító. Jót nevettem azon a kémcsapdán, amit Jurijjal együtt találtak ki. Praktikus és szellemes megoldás volt, garantálom, hogy tanítani fogják az Állambiztonsági Akadémián.

- Köszönöm, tábornok úr, illetve elvtárs.”

 Én viszont nem jót nevettem, hanem elkeseredtem. Tanítani fogják az Állambiztonsági Akadémián? Íme a bizonyíték, hogy a magyar katonai elhárítás rendkívül értékes, nemzetbiztonsági jelentőségű információkat adott át, védett operatív módszereket szolgáltatott ki szovjet-orosz állambiztonsági elvtársaknak.  Vajon ki ellen fogják ezeket a jövőben alkalmazni? Lehet találgatni.

Cími H. Ferenc és Kovács-Kovácsics Urak! Amire önök olyan büszkék, hogy még egy hősi énekben is eldalolják, az valójában súlyos bűncselekmény-sorozat, kémkedés és hazaárulás.

 És a szovjet tábornok addig üti a vasat, amíg meleg.

„Olyan feladattal bízzuk meg, ami lényegében nem több, mint egy postás- vagy futári szerep, de sokakat érdekelhet. Olyanokat is, akikről ebben a mai, összekuszálódott hírszerzési világban nem tudhatjuk, hogy pillanatnyilag barátnak vagy ellenségnek számítanak-e... Konspiratív módon kell az iraki követséggel kapcsolatba lépnie, a találkozóról nem tudhat rajtatok kívül senki, a Moszad és a CIA, de még a szovjet követség sem... Valójában nálunk van egy ma még rejtett, de egyre erősödő atlantista-ellenes politikai irányzat is. Geopolitikai helyzetünket tekintve ez az eurázsista irányzat, amit a pártvezetés egy része, a kormány és a hadsereg is támogat. Nos, ezek az erők szeretnének egy másfajta, nekünk előnyösebb békemegállapodást tető alá hozni Irakkal. Olyat, amelyik jobban szolgálja a Szovjetunió, Kína, India, vagyis az eurázsisták, az ázsiai atomhatalmak érdekeit.

- Gorbacsov tud erről?

- Még nem, de majd talán sikerül megértetni vele. Sajnos a párt jó része, de maga a KGB is atlantista. A kormánynak, a hadsereg vezérkarának és a GRU-nak korlátozott a mozgástere...”

 A hangnem bármennyire is baráti, a szovjet tábornok ellentmondást nem tűrő parancsokat osztogat magyar alárendeltjeinek, akik immár nem hazájuk kémelhárításának vezető beosztású tisztjeiként, hanem a GRU ügynökeiként szerepelnek, az „ázsiai atomhatalmak” érdekeinek szolgálatában. Miközben az orosz és  a magyar titkosszolgák egymást szövetségesnek tekintik, a nemzetközi koalíció tagjairól „nem tudhatjuk, hogy pillanatnyilag barátnak vagy ellenségnek számítanak-e”. Izrael és az USA (a Moszad és a CIA) külön is említésre kerül mint potenciális ellenség. Ahogy a magyarok az Antall-kormánnyal szemben titkolódznak, a szovjet kémek Gorbacsovot vezetik félre. Mindkét társaság úgy árulja el a koalíciót, és úgy törekszik az ENSZ által agresszornak minősített iraki diktátorral különbékét kötni az amerikaiak és az izraeliek háta mögött, hogy nemcsak a nemzetközi jogszabályokat, hanem a saját országuk törvényeit is megsértik, és aláássák a saját nemzeti kormányuk szavahihetőségét is, szembemenve a kormányfői, államfői, főparancsnoki utasításokkal. Kölcsönösen segítik egymást a riválisnak tekintett hazai nemzetbiztonsági szolgálatok ellenében, a saját kormányuk megdöntésében. Most már világos, hogy H. F.-et annak idején miért rúgák ki a szolgálattól, miért lett „megalázó módon” nyugdíj-állományba helyezve 43 éves korában. Ennél többet (súlyosabb büntetést) érdemelt volna. Az MDF-kormánynak nem volt mersze felszámolni az új, magyar, demokratikus köztársaság belső ellenségeinek hatalmi fészkét (a BM-es III/IV-et majd KBH-t), az őt követő Horn-kormány pedig visszahozta az állambiztonsági ügynököket a kormányzati hivatalok, erőszakszervezetek kulcspozícióiba, ahol aztán még újabb húszegynéhány évre megkapaszkodhattak.

 Házi feladat a Nemzeti Közveszélyes Egyetem nemzetbiztonsági szakos hallgatóinak:

  1. Mit gondoltok, miért találkozott a tököli katonai repülőtéren a szovjet katonai hírszerzés (GRU) főnöke a magyar katonai kémelhárítás vezetőivel civilben?
  2. Szerintetek tudott a megbeszélésekről Antall József miniszterelnök? Kellett volna tudnia róla?
  3. Lehet-e egy katonai hírszerző és elhárító főnökök közötti „fontos megbeszélést”, amire katonai különrepülőgéppel érkezett a külföldi titkosszolgálat vezetője, nem hivatalos, „csak amolyan kollegiális magánbeszélgetésnek” tekinteni?
  4. Szuverén, független országnak tekinthető-e az az állam, amelyenek tábornokait a miniszterelnökük háta mögött egy másik ország tábornokai utasítják feladatvégrehajtásra?
  5. Vajon az ENSZ által agresszornak minősített ellenséggel (Irakkal) konspirált módon kötendő különmegállapodás a nemzetközi jog szempontjából minek minősül?
  6. Vajon egy NATO-tagország vezetőjeként, mondjuk az USA elnökeként megbízható szövetségesnek tekintenétek-e Magyarországot, ha tudnátok róla, hogy már 1991-ben, közvetlenül a „rendszerváltás” után, és azóta is, az „ázsiai atomhatalmak” (Oroszország, Kína, India) érdekeit, a szovjet-orosz „eurázsista” geopolitikai irányzat törekvéseit szolgálta?

...

(Folytatjuk...)